Az aranyérmesek példájuk követésére biztatták utódaikat a Tatai Edzőtáborban
A korábbi olimpiai játékok előtt két héttel a „megtelt” tábla fogadta a tatai edzőtábor látogatóit.
Az Olimpiai Bajnokok Klubja Nébald György elnök vezette képviselői azonban hat sportág alig félszáz Londonra készülő versenyzőt találtak az edzőtáborban.
„ Azt terveztük, hogy a tavalyinál 15 százalékkal több versenyzőt kell majd fogadnunk London előtt, de nemhogy emelkedett volna,hanem ugyanennyivel csökkent a létszám” – panaszkodott Tompa Andor, az egyre szépülő, javuló feltételeket biztosító olimpiai központ vezetője, aki munkatársaival együtt igyekszik az olimpikonok minden kérésének teljesítésére.
- Látogatóba jöttünk, hogy a felkészülés utolsó időszakában biztassunk, jó szereplésre ösztönözzünk Benneteket – mondta Nébald György a vívó teremben, ahol a párbajtőrözők és az öttusázók asszóztak fáradhatatlanul. Majd ismert idézettel folytatta:- A jövő azé, aki hisz álmai szépségében, így álmodjatok szépeket. Kövessétek példánkat. Itthonról is veletek érzünk, szurkolunk értetek. Klubunk kapuja nyitva áll előttetek, szolidaritással várjuk az újabb aranyérmeseket… Hajrá Magyarország.
Szász Emese és az ötödik olimpiai részvételére készülő Imre Géza éppolyan hálás tekintettel fogadta a biztató szavakat, mint Marosi Ádám és Kasza Róbert. Az öttusázók a vívás előtt úszó edzést tartottak, az ebédet újabb asszózás követte, majd futással fejezték be a napi programot.
Az ökölvívókat vérre menő lábtenisz csata közben találták a bajnokok.
Kovács László szövetségi kapitány nagyszerű társra talált az érettségi vizsgáját nemrég sikerrel teljesítő, Harcsa Zoltánban, aki az Ifjúági Olimpián szerzett érme után a hálónál fejeseivel remekelt. Szántó Imre, a népszerű Öcsi bácsi pedig Káté Gyulával iskolázott a pálya sarkában, készülve a délutáni kesztyűs edzésre.
- Igazán köszönjük a jóleső bíztatást, amire a fiúk igyekeznek majd rászolgálni a londoni szorítóban – válaszolta a kapitány Nébald György szavaira. Elmondta azt is, hogy a felkészülés zavartalan, minden az előzetes menetrend szerint történik. A három jelölt formája javul, megfelelő étrend összeállításával súlyproblémákra sem kell számítani.
A birkózó terem falán hatalmas, nemzeti színű zászló London 2012 felirattal hívja fel a figyelmet a közelgő olimpiai játékokra. A magyar kötöttfogású jelöltek mellett bolgár, egyiptomi, szlovéniai, horvát,szerb edzőtársak sorakoztak a bemelegítésre.
- Példánkat követve, hozzánk hasonlóan töretlen harci kedvvel, keményen lépjetek a szőnyegre… Nincs legyőzhetetlen ellenfél. Ideje lenne, ha az Athén után megszakadt sorozatot folytatnátok, és megnyernétek a magyar birkózósport huszadik olimpiai bajnokságát – lelkesítette utódait Varga János sok nagy csata győztese, a mexikói aranyérmes.
Struhács György vezető edző sípszava után csak sétával kezdődött a laza bemelegítés,de később Bacsa István rendkívül kemény gyakorlatokat vezényelt, izzadtak az erős legények. „Szerencse, hogy nem a birkózást választottam” - jegyezte meg némi iróniával Nébald György. A felkészülésről elégedetten nyilatkozott, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a tapasztalt versenyzők a szükséges fogyasztást is teljesítik, bár akad akinek előbb 4, majd a versenyek előtt 24 órával történő kötelező mérlegeléshez újabb 4 kilóval kell megszabadulni. Ennek gyors pótlására megfelelő gyakorlattal rendelkeznek.
A súlyemelő teremben Nagy Péter, a sportág egyetlen londoni résztvevője pillanatnyi pihenőkkel fáradhatatlanul emelgette a súlyzókat. A 155 kilós óriás a felkészülés idején teljesítette négy vizsgáját a szegedi jogi egyetemen, még hiányzó négy vizsgáját az olimpia utánra tervezi, míg Londonban egyéni rekordot készül javítani. „Ezzel már elégedettek lennénk..” mondta edzője, az olimpikon Bökfi János.
Egyéni csúcs, élete legjobb eredménye – ez a célja a gerelyhajító Juhász Vandának is. Edzője Széles Lajos már rekordot vallhat magáénak, hiszen az ismert szakember egy-egy tanítványa immár az ötödik olimpián vehet részt. Vanda tervezett csúcs javításához, élete legjobb eredmény eléréséhez Nébald György további szorgalmas edzést, sok sikert kívánt. Az ifjú gerelyhajító bajnoknő válaszát azután később az edző tolmácsolta.
-Köszönjük a lelkesítő szavakat, Vanda azt mondta, most szeretne versenyezni, a látogatás úgy feldobta, hogy akár világcsúcs javítására is képes volna..
Keresés