Az Európai Sportbajnokságok nem jelent veszélyt az Európa Játékokra
Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, az újonnan létrehozott Európai Sportbajnokságok nem jelent fenyegetést az Európa Játékokra.
A szervezők a minap bejelentették, hogy 2018-ben új multisportesemény indul Európai Sportbajnokságok néven, s az első kiadásnak Berlin és Glasgow lesz a társházigazdája: a német főváros az atlétikai viadaloknak ad otthont, míg Skóciában az úszás, a kerékpár, az evezés és a triatlon versenyeit rendezik.
Az ES nem titkolt küldetése, hogy új, erős brand jöjjön létre, jelentős televíziós nézettséget és szponzori bevételeket generálva – jóval többet, mintha az adott sportágak szövetségei külön Európa-bajnokságokat bonyolítanának le.
Patrick Hickey (képünkön) támogatja a kezdeményezést, és nem tart attól, hogy az ES veszélybe sodorná az Európa Játékokat, melyet második alkalommal 2019-ben, tehát egy évvel az első sportbajnokságok után rendeznek meg.
„Az EOB elnökeként üdvözlöm valamennyi sporteseményt, amely az európai sport fejlődését szolgálja, és segít az európai sportolóknak a kiteljesedésben” – mondta a sportvezető az insidethegames nevű szakportálnak.
„Ez az esemény ugyanakkor nagyban különbözik az Európa Játékoktól: kevesebb a sportág, kevesebb a sportoló és eleve más évben rendezik.”
„Az olimpiai kvalifikációs lehetőségeknek és a multisportesemény egyedülálló élményének köszönhetően az EJ továbbra is vonzó lesz a fölrész legjobb sportolóinak, és az ő jóvoltukból, valamint a partnereink segítségével elérjük a célközönségünket Európában és azon kívül.”
A játékok számára komoly kihívást jelent, hogy atlétikában és úszásban nem a legerősebb mezőny méreti meg magát Bakuban, de Hickey bízik benne, hogy idővel sikerül változtatni a gyakorlaton.
„Az EOB eredetileg 12 sportágat tervezett az EJ programjába, ehhez képest 20 lesz Bakuban, és a 16 olimpiai sportágból 12 kvalifikációs lehetőséget nyújt az olimpiára. Az EOB folytatja a párbeszédet a kerékpár-, az úszó- és az atlétikaszövetségekkel, hogy a legjobb sportolókat indítsák 2019-ben.”
Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója úgy véli, komolyan számolni kell az Európai Sportbajnokságokkal, de a szervezet számára az Európa Játékok mindenképp elsőbbséget élvez.
„Először most júniusban rendezik meg az EJ-t, érthető, hogy a multisportesemény egyelőre keresi a helyét a globális versenyrendszerben. A MOB álláspontjaként ugyanakkor elmondhatom: rendkívül komolyan vesszük a játékokat, és minden eszközzel segítjük a közel kétszáz magyar induló felkészülését” – fogalmazott a sportvezető.
Hozzátette, az EJ pozíciót nagyban erősíti, hogy egy ernyőszervezet, az EOB égisze alá tartozik, ami versenyelőny az Európai Sportbajnokságokkal szemben.
„Az szintén a játékok mellett szól, hogy arról jelenleg 12 sportágban lehet kvalifikálni Rióra, és ez a szám tovább nőhet Tokióra” – mutatott rá dr. Nagy Zsigmond.
(MOB/czo)
Keresés