Az IHF elnökével egyeztettek a magyar szövetség vezetői
Május 4-én Bázelben, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség székhelyén tárgyalt Hasszan Musztafa elnökkel és Amal Khalifa ügyvezető igazgatóval Vetési Iván, az MKSZ elnöke és Bienerth Gusztáv, a szövetség nemzetközi ügyekért felelős elnökségi tagja, akit az egyeztetés részleteiről kérdeztünk.
- Melyek volt azok a fő témák, amelyeket érintettek az IHF-elnökkel sorra került tárgyaláson?
"Az MKSZ elnöke, Vetési Iván most mutatkozott be az IHF vezetőjének, így sok témát érintettünk. Tájékoztattuk Hasszan Musztafát az MKSZ-ben zajló változásokról, a 2014-es magyar-horvát rendezésű női Európa-bajnokság szervezési feladatairól, a Délkelet-Európai Kézilabda Szövetség (SEHA) által szervezett liga lehetőségeiről, a női Bajnokok Ligája négyes döntő lehetőségeiről és a magyar elképzelésekről. A megbeszélésen szó esett a londoni olimpiával kapcsolatos kérdésekről, de a 2013-as férfi junior világbajnokság esetleges magyarországi rendezéséről is. Az IHF tájékoztatott minket programjairól, amelynek keretében a már visszavonult játékosok számára perspektívát nyit, hogy edzőként, játékvezetőként, illetve vezetőként a sportágban maradjanak. Összességében elmondhatom, hogy rendkívül jó hangulatú, baráti megbeszélést folytattunk Bázelben, ahol oldottan tudtunk szót ejteni a témákról."
- A kívülálló számára nehéz elképzelni, hogy miként viszonyul az IHF vezetője a magyar kézilabdához, illetve a magyar sportdiplomatákhoz?
"Nagyon fontos kiemelni, hogy a magyar kézilabda általános elismertségnek örvend eredményei, múltja, és persze jelene miatt. Jó érzés volt tapasztalni, hogy odafigyelnek ránk, és tudják, hogy a sportág egyik vezető országából érkeztünk. Nagyon dicsérték Andorka Sándor munkáját, aki a világ kézilabdázásban fontos szerepet tölt be a játékvezetés területén.. Nagy figyelemmel kísérték az IHF-vezetők a megváltozott támogatási struktúrát, a TAO-rendszert. Nagy hangsúly került a beszélgetés során ezáltal a fejlesztésre az infrastruktúra, illetve az utánpótlás területén."
- Közeleg az olimpia, a sportág legnagyobb versenye. Kevesebb, mint 100 nap múlva kezdődnek a londoni játékok, ahol a szabályok némileg mások lesznek, mint például egy világbajnokságon.
"Természetesen ezt a témát is érintettük. Az olimpiára 14 játékos nevezhető, ez a létszám a sportágból adódó leterheltséget figyelembe véve bizony szűkös. Realitás, hogy egy tartalék játékost is lehessen nevezni Londonra, aki nem az olimpiai faluban lakna, ám szükség esetén gyorsan bevethető."
- Említette a 2013-as férfi junior világbajnokságot is. Realitás, hogy Magyarország rendezze a tornát?
"Első körben természetesen az MKSZ megvizsgálja, belevág-e a pályázatba. Az IHF-től mindenesetre ösztönzést kaptunk, hogy kandidáljunk."
- Ha már rendezés, ejtsünk szót EHF-es vonatkozású ügyekről is. 2014-ben a horvátokkal közösen női Eb-t rendezünk, a munka pedig már megkezdődött.
"Így van, jelenleg a projektcég megalapítása zajlik, június elején pedig ez a csapat, az ügyvezetővel és tagjaival együtt már az európai szövetség vezetőinek is bemutatkozik majd, hogy aztán a gyakorlati munkába is belevágjon."
- A bemutatkozásra még EHF-tisztújítás előtt kerül sor. Erről is szó esett az IHF-ben?
"Tájékoztattuk a nemzetközi szövetséget a terveinkről, illetve a jelöltjeinkről, így arról is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség Borsos Attilát jelölte az EHF legfelsőbb testületébe, a Végrehajtó Bizottságba. "
A képen az MKSZ új elnöksége
balról jobbra: Bódi Dezső, Borsos Attila, Kelecsényi Ernő, Vetési Iván elnök, Bienerth Gusztáv, Fasimon Sándor alelnök, Mátrai Gábor, Hadházy Sándor alelnök
(Forrás: kézilabda szövetség)
Keresés