Az olimpiai falut és a kajakos pályát is megnézték a MOB vezetői
A nemzeti olimpiai bizottságok vezetőit Párizsban látták vendégül a 2024-es olimpia szervezői az utóbbi napokban: a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László főtitkár és Bartha Csaba sportigazgató képviselte.
Az eseményen (amelyet a paralimpiai tájékoztatóval együtt rendeztek meg) minden főbb területet érintettek: a nyitóünnepségtől kezdve a jegyvásárláson és a közlekedésen keresztül a biztonságig. A résztvevők meglátogathatták a leendő olimpiai falut is, amely a MOB szakemberei szerint várhatóan tetszik majd a sportolóknak, mert nagyon kompakt – bejárható távolságokkal.
„A készülő olimpiai falu a Szajna partján fekszik, illetve egy kis szigeten is lesznek szállások és étkezdék, amelyet jelenleg egy gyalogos híd köt össze a parttal – avatott be a részletekbe Fábián László, a MOB főtitkára. – Meglepő volt, hogy ennyire bent van a városban, és főleg az, hogy egy ilyen központi helyen, mint Saint Denis még találtak erre egy könnyen átlátható, elkeríthető helyet. A szobákat még nem láttuk, de a szervezők azt ígérték, hogy 2023 decemberére készen áll majd a falu az olimpikonok fogadására, vélhetően akkor be lehet majd járni. Magyar szempontból nagyon fontos és izgalmas a kajakos helyszín, azt is megnéztük: szép létesítmény, és a magyar válogatott is látta már, de megkérdeztük a velünk együtt a helyszínen tartózkodó Martin Doktort, hogy mit gondol, és neki szakmai szemmel is tetszett.”
A főtitkár hozzátette: a közlekedés bizonyára nagy fejtörést okoz majd a szervezőknek, hiszen az elmúlt két napban is, bárhová mentek, mindenhol rengeteg autó volt és persze dugó – de a szervezők megnyugtattak mindenkit, hogy erre is kész tervük van. Lesz olimpiai sáv, ahol a dedikált autók és buszok közlekedhetnek, és mivel a fővárosok közül Párizsnak van az egyik legsűrűbb metróhálózata, nyilván a tömegközlekedést is ajánlják majd.
„Ismét szót ejtettek a nyitóünnepségről, amelyet a Szajnán, hat kilométer hosszan hajófelvonulás keretében tartanak meg: a partra hatszázezer embert várnak, és reményeik szerint további, több mint egymilliárd ember követi majd élőben a televízióképernyőkön keresztül az eseményt” – tette hozzá Fábián László, aki az olimpiai esemény után Bartha Csabával együtt ellátogatott hazánk párizsi nagykövetségére, ahol találkozott Habsburg György nagykövet úrral, akivel az együttműködés részleteiről egyeztettek.
(MOB)
Keresés