Az orosz sportolók a WADA novemberi ülésén visszakaphatják a nemzeti szimbólumaikat
Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport (MACS) vezetője arra számít, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség döntéshozó testülete, a WADA Foundation Board novemberi 16-i szöuli ülésén sorompót emelhet a nemzetközi szereplésektől eltiltott orosz sportolók előtt.
Akik között szép számmal akadhatnak ártatlanok, akiket – mindenkit egy kalap alá véve -ugyanúgy „szalonképtelennek” minősítettek, mint a bizonyítottan állami segédlettel doppingoló társaikat. A magyar szakember szerint a sporttörténelem egyedülállóan kemény ítéletét hozták meg, amely nem csupán az eset súlyosságával magyarázható, hanem a nemzetközi sport egyes kirakatba került ágazatainak az immár tagadhatatlan át-politizálódásával is.
Mint ismeretes, a sokáig takargatott csalássorozat felfedése után, illetve közvetlenül az olimpia előtt – az Amerikában edző és ott ellenőrzött Darja Klisnyina kivételével - 271 orosz atlétát „meszeltek el”. Az idei londoni világbajnokságon– még mindig a kollektív büntetés következményeként - 19 többször is megvizsgált orosz csak úgy léphetett pályára, hogy nemzeti szimbólumaitól megfosztva a nemzetközi szövetség zászlaja alatt vonult fel.
„Tavaly lakat került a moszkvai doppinglaboratórium ajtajára, ahol évente több mint 20 ezer mintát ellenőriztek, ha az ott folyó tevékenységet annak lehetett nevezni. Kiváltképpen az után, hogy Grigorij Rodncsenkov, a családjával az Egyesült Államokba menekült egykori laborvezető vádalkut követve öt évre visszamenően kiteregette a szennyest. A WADA az orosz doppingellenes szervezet, a RUSZADA tevékenységét is felfüggesztette. Nemzetközi csoport vette át az orosz ellenőrök szerepét, mi magyarok, a MACS elismert szakemberei is részt vettünk, illetve veszünk ebben a misszióban” – nyilatkozta Dr. Tiszeker Ágnes az SzPress Hírszolgálatnak.
Minden tizedik pozitív
Nem csak a 2014-ben Szocsiban, tehát orosz földön megrendezett téli olimpia doppingellenőrzéséről derült ki, hogy mennyit is ért valójában. A WADA utasítására megtörtént a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpiákon levett minták megismételt analízise, és a napvilágra került jelentés sokkolta a sportvilágot.
„Ezerszáz újra vizsgált mintából 106 mutatott pozitív eredményt, és ennek következtében 75 olimpiai érem cserélt gazdát! Ha arra gondolunk, hogy egy nyári olimpiai játékok összesen 10.500 fős mezőnyéből sok-sok vizsgálat után legfeljebb 10-12-en akadnak fent a rostán, döbbenetes, hogy most nagyjából minden tizedik minta doppingvétségre utalt. Hozzá kell tennem, hogy csak az érmesek és helyezettek egy részének mintáit vizsgálták újra, azaz a krémet, tovább nem kutakodva.”
Dr. Tiszeker Ágnes arról is említést tett, hogy a most felfedett 106 eset közül 49-cel a súlyemelők „szolgáltak”, többségük anabolikus szteroidokkal igyekezett a teljesítményén javítani. Ez pedig 29 érem visszavonásához vezetett.
Országos razzia – nagy fogással
Ha a WADA Foundation Board a kollektív büntetést letöltöttnek tekintve megkegyelmez az orosz sportolóknak, más szóval visszaminősíti őket annak, amik 2016 előtt voltak, úgy is számolni kell azzal, hogy az ellenőrök egy pillanatra sem veszik majd le a szemüket róluk. Nem érezhetik biztonságban a jövőjüket a súlyemelők sem a sorozatos doppingvétségek miatt, és most már az is kérdés, hogy a NOB nem veszi-e le ennek nagymúltú sportágnak a versenyeit a 2024-es olimpiai játékok műsoráról. (2020-ban még maradhatnak, de a kvalifikációs helyeiket már elvették tőlük.)
„A Magyar Antidopping Csoport évek óta működik együtt az ORFK szakembereivel, miközben szoros kapcsolat alakult ki a magyar rendőrség és az Interpol között – folytatta Dr. Tiszeker Ágnes. – A közös cél a terjesztők hálózatának felszámolása, amelyre többek között azért is szükség van, mert a távolkeletről induló dopping- kereskedelem tranzitországa lettünk. Nemrégiben hatalmas riadalmat okozó és a közösségi megosztókon riadóláncot elindító országos razziára került sor, a nagy fogás így sem maradt el. Összefogással, folyamatos felvilágosító munkával, kiadványok terjesztésével folyamatosan azért dolgozunk, hogy a tiltott eszközök használatával egyre kevesebben vállaljanak kockázatot.” hangsúlyozta a MACS vezetője, aki nem feledkezett meg az idei budapesti vizes világbajnokság méltatásról sem, ahol a FINA, a WADA, a Szervező Bizottság, nem utolsó sorban a MACS szakemberei minden sportág, és jövendőbeli házigazda számára példamutató együttműködést alakítottak ki.
Mindehhez még annyit, hogy a november 16-i WADA döntés – amennyiben az visszaminősítést eredményez – már a jövő évi Phjongcshang-i téli olimpián is lehetővé teheti az oroszok indulását. Ellenkező esetben az a furcsa helyzet állna elő, hogy a jövő évi FIFA labdarugó világbajnokságnak egy olyan nemzet – történetesen Oroszország – adna otthont, amelynek a sportolói még mindig nem viselhetik az országuk nevét, nem hallgathatják a Himnuszukat, és még a nemzeti lobogójukra sem tekinthetnek fel.
Az eddig doppingolás miatt olimpiai érmüktől megfosztott sportolók névsora.
SzPress – Szalay Péter
Keresés