Az utánpótlás remekelt - az ifi olimpiai bajnok ismét Európa trónján!
Kitűnően szerepeltek az U23-as judósaink a Tel-Avivban megrendezett korosztályos Európa-bajnokságon. A szövetség minimális elvárását jelentősen túlszárnyalva, négy érmet és öt pontszerző helyezést értek el versenyzőink. A nanjingi ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák Szabina megismételve korábbi győzelmét, Európa legjobbja lett.
A pénteki versenynapon rögtön ketten is döntőztek a magyar judósok közül. Szabó Csaba remek napot fogott ki, csak a fináléban tudták megállítani a 60 kilogrammos kecskeméti judokát. Jól sikerült tehát a formaidőzítés, Nagysolymosi Sándor tanítványa a felnőtt országos bajnokságot is kihagyta, hogy az Eb-re koncentrálhasson, ezüstérem lett a jutalma. A 48 kilogrammos Pupp Réka jó szokásához hűen, ezúttal sem távozott érem nélkül, ráadásul a tavalyi bronzérem után eggyel magasabb szintre lépett, második ezüstérmünket szerezte az Eb első napján. Még egy érem jutott a pénteki napra, az 52 kilogrammosok mezőnyében Szabó Katinka remekelt, s megszerezte idei harmadik nemzetközi bronzérmét.
Szombaton tovább folytatódott a kitűnő magyar szereplés, s meglett az áhított aranyérem is. Gercsák Szabina a 2016-os magyar bajnoki diadala után, az U23-as kontinensviadalon sem talált legyőzőre, így a Hell-Miskolci JC csillagának összejött a címvédés. A 2015-ös pozsonyi U23-as Eb után, 2016-ban, Tel-Avivban is Flórusz János tanítványa lett a 70 kilogrammos súlycsoport bajnoka.
Gercsák Szabina szerezte az U23-as Európa-bajnokságok történetének huszadik és huszonegyedik magyar aranyérmét.
A négy érem mellett öten is pontszerző helyen futottak be: Bartha Ákos (60 kg), Ohát Zalán (90 kg), Salánki Evelin (78), Szigetvári Mercédesz (+78 kg) az ötödik, Kárpáti Emese (+78 kg) a hetedik helyen zárta a tornát.
Az éremtáblázaton a magyar csapat Oroszország (2 arany, 3 ezüst, 5 bronz), Ukrajna (2, 0, 1) és Grúzia (2, 0, 0) mögött, az előkelő negyedik helyen végzett.
A részletes eredmények ide kattintva olvashatók.
(judoinfo.hu-MOB, fotó: MOB/archív)
Keresés