Az utolsó kvótaszerzési lehetősége
A már meglévő háromhoz még egy-két újabb olimpiai kvóta megszerzését várja Kovács László, a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya a Trabzonban szombaton kezdődő kvalifikációs tornán, amely az utolsó lehetőséget kínálja a londoni részvétel kivívására.
A tavalyi baki világbajnokságon három magyar férfi ökölvívó, Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) szerzett kvótát, s a kapitány szerint hozzájuk Törökországban csatlakoznia kell a 2010-ben Európa-bajnok Bacskai Balázsnak (69 kg) is.
„Bendzsitől egyértelmű elvárás az, hogy döntőbe kerüljön, s ezzel kijusson a játékokra - nyilatkozta a távirati irodának a szakvezető. – A formája mindenképpen biztató, a tudása megvan a sikerhez, így nem is kérdés, hogy esetében egyértelműen kvalifikációval számolunk.”
A csütörtökön elutazott hétfős csapatban a Vasas kiváló ökölvívója mellett is található több olyan bokszoló, akinek összejöhet a bravúr, s Kovács reméli, hogy a 69 kiló mellett még legalább egy kategóriában sikerül megszerezni a kvótát.
„A tavalyi Eb-n harmadik félnehézsúlyú (81 kg) Szellő Imrében is nagyon bízunk. Ő ugyan csak nemrég csatlakozott a kerethez, mivel a milánói félprofi csapatában szerepelt az elmúlt hónapokban, de a közös munka során úgy tűnt, az ő formájával sincs baj. Persze az a ringben derül majd ki, hogy az edzőteremben látottak mit is érnek valójában, ám ez a csapat valamennyi tagjára igaz” – mondta Kovács.
Törökországban súlycsoportonként változó, hogy mennyi londoni helyet osztanak ki. A 49 kg-ban érdekelt Ungvári István van a legkedvezőbb helyzetben, mivel itt öt kvóta talál gazdára, míg a legnehezebb feladat a kétszeres Eb-harmadik Darmos Józsefre vár, akinek Londonért meg kellene nyernie a 91 kg küzdelmeit. Az 52 kg-ban szereplő Kalucza Norbertnek az első háromban, Nagy Krisztiánnak (56 kg) az első négyben kell végeznie, míg Bacskainak és a szupernehézsúlyú (plusz 91 kg) Bernáth Istvánnak döntőbe kell jutnia.
A csapat felkészülésének a legnehezebb része a Dobrádi Zsolttal történtek feldolgozása volt. A KSI 21 éves sportolóját – aki 52 kg-ban indult volna Trabzonban – március 29-én kellett kórházba szállítani Tatáról, miután fertőző agyhártyagyulladást kapott. A magyar bajnok bokszolót több napig mélyaltatásban tartották, s nem lehetett tudni, hogyan birkózik meg a szervezete a betegséggel, ám már lényegesen jobban van. Kovács László ezzel kapcsolatban elmondta, bokszolóin látszott, hogy megfogta őket társuk elvesztése, de sikerült túljutniuk a nehézségeken, s Törökországban érte is küzdeni fognak.
A TRABZONI KVALIFIKÁCIÓS TORNÁN KIOSZTHATÓ KVÓTÁK SZÁMA
49 kg – 5 hely, 52 – 3, 56 – 4, 60 – 4 (Varga Miklós kvótás), 64 – 1 (Káté Gyula kvótás), 69 – 2, 75 – 1 (Harcsa Zoltán kvótás), 81 – 3, 91 – 1, +91 – 2
A TRABZONI MAGYAR CSAPAT:
49 kg: Ungvári István
52 kg: Kalucza Norbert
56 kg: Nagy Krisztián
69 kg: Bacskai Balázs
81 kg: Szellő Imre
91 kg: Darmos József
+91 kg: Bernáth István
(Forrás: MTI)
Keresés