Balatonfüred: péntektől junior vb, jövőre Világkupa
Balatonfüreden minden készen áll: az 1250 méteres versenypálya, a három óriás kivetítő, valamennyi kiszolgáló létesítmény, a közönségtribünök, sőt, amint Bóka István polgármester fogalmazott a 2. junior nyíltvízi úszó világbajnokság pénteki rajtja előtt, „még a jó időt is sikerült elintézni.” Mindez annyira lenyűgözte a FINA illetékeseit, hogy elvi megállapodás született: a város jövőre bekapcsolódhat a FINA Világkupa-sorozatba.
Negyven napja, hogy egy gyors telefonhívás helyzetbe hozta Balatonfüredet: a FINA vezetőinek budapesti látogatásán vetődött fel, hogy a sajnálatos izraeli helyzet miatt az eredetileg kijelölt Eilat helyett új rendezőre van szükség a 2. junior nyíltvízi úszó világbajnokságon.
„Gyárfás Tamás úr telefonja meglepetésként ért, de erre a lehetőségre nem mondhattunk nemet – idézte fel a július közepén történteket Bóka István polgármester az eseményt megelőző sajtótájékoztatón. – Balatonfüred számára hatalmas megtiszteltetés, hogy mi rendezhetjük meg ezt a versenyt, és olyan nagyszerű szakemberek dolgoznak a Magyar Úszó Szövetségben is, Balatonfüreden is, hogy végül is azt hiszem, sikerült mindent a megfelelő szinten előkészíteni. Sőt, az információk szerint még a jó időt is sikerült elintézni, azaz jó körülmények várják a résztvevőket.”
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke először is köszönetet mondott Bóka Istvánnak, hogy Balatonfüred elvállalta a vb-rendezést ilyen határidővel; mint mondta, a FINA nyíltvízi bizottságának tagjai, valamint Dennis Miller, a szakágért felelős FINA-alelnök máris elragadtatással beszélt a szervezők által teremtett körülményekről. „A helyszín bejárása után megbeszélést folytattam a bizottság vezetőivel és alelnök-társammal, akik elmondták, amit láttak, az alapján elvi szinten megállapodhatunk, hogy a következő évtől Balatonfüred bekapcsolódhat a FINA Világkupa-sorozatba, amelynek eddig egyetlen európai állomása volt, a portugáliai Setubal. Már egy ideiglenes időpontban is megegyeztünk, 2015. július 5-én kerülhet sor az első eseményre.”
Szabó Tünde főtitkár az előkészületekről elmondta, több mint száz ember dolgozott az elmúlt 40 napban, míg a vb idején száz önkéntes segíti a munkájukat. „Úgy gondolom, kiváló feltételeket sikerült teremteni ehhez a történelmi eseményhez, hiszen a FINA-sportágakban ez lesz az első olyan esemény Magyarországon, amelyet világbajnokságnak hívnak.”
Gellért Gábor nyíltvízi szakági szövetségi kapitány kijelentette, nagyon keményen edzett a nyolc magyar résztvevő az elmúlt két hétben, délelőttönként Balatonfűzfőn medencében, délutánonként a Balatonban. „Reméljük, sikerül úgy helytállni, amiben mindannyian reménykedünk.”
A férfiversenyzők nevében Orosz Ádám elmondta, érzik, hogy hazai pályán nagyok elvárások a velük szemben, „aminek igyekszünk megfelelni. Azért edzettünk nagyon keményen, hogy jól szerepeljünk, remélem, az egyéniben is sikerül jó helyezéseket elérni, és nagyon reméljük, csapatban valami hasonlóra leszünk képesek, mint az Európa-bajnokságon, ahol ezüstérmesek lettünk.”
A lányoknál Kiss Nikolett az egyik legnagyobb esélyes, hiszen a júliusi, zágrábi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett. „Most babonából nem mondanék semmit, de az biztos, hogy mindannyian szeretnénk a legjobbunkat nyújtani. Úgy gondolom, még talán jobb formába is tudunk lendülni a vébére az Eb-hez képest.”
Kiss László szövetségi kapitány – aki tavaly egy éven át a nyíltvízi szakágat is irányította – kijelentette: a tavalyi, barcelonai vb viszonyaihoz képest a balatonfürediek messze jobbak. „Mind a körülmények, mind a vízminőség, a tisztasága, mind a közönség kiszolgálása felülmúlja azt, amit a felnőtt vébén láttunk.”
A sajtótájékoztatón köszöntötték a nancsingi ifjúsági olimpián sikerrel szerepelt úszókat. Turi György, a fiatalokat elkísérő mesteredző elmondta, a helyszínen minden a „nagy olimpiát” idézte, és nagyon bízik abban, a most remeklő fiataljaink hamarosan a felnőttek között is megmutatják, mire képesek.
Az aranyérmesek közül a 200 vegyesen győztes Grátz Benjámin elmondta, nyerni ment, de az időeredményével teljes mértékben elégedetlen, és a mellúszásán még javítani akar, hogy jövőre kijuthasson a felnőtt vb-re. Kenderesi Tamás az idei szezonban letarolt mindent 200 pillangón – ifi Eb, magyar felnőtt ob, ifi olimpia –, Nancsingban úszott junior világrekordjával a felnőttek között is megállta volna a helyét. „Az idén végre elkezdtem keményen edzeni, és ez meg is látszott a teljesítményemen. Szeretném ezt a hozzáállást tartani, és tekintve, hogy az idén mekkorát tudtam ugrani, jövőre talán a felnőttek között is összejöhet egy érem a vb-n.”
A kétszeres győztes (100 pillangó, 200 pillangó) Szilágyi Liliána telefonon jelentkezett be egy olaszországi osztálykirándulásról, s mint mondta, nem fáj a szíve, hogy nem lehetett ott a felnőtt Eb-n, ahol időeredményeivel érmesként végezhetett volna mindkét számban. „Az olimpia hatalmas, felejthetetlen élmény volt, amit nem cserélnék el semmivel. Arra nem is számítottam, hogy ilyen időket tudok úszni, mindaz, ami történt, óriási lökést ad a folytatáshoz.”
Szilágyi Liliána végül hasonlóan jó szereplést kívánt a junior vb résztvevőinek is, mint mondta, lélekben végig velük lesznek a versenyek során.
A 2. junior nyíltvízi világbajnokság péntektől vasárnapig tart Balatonfüreden, a junoir korosztály (17-18 évesek) 7.5 kilométeren, az ifik (14-16 évesek) 5 kilométeren versenyeznek, és mindkét korcsoportnak rendeznek csapatversenyt is, 3 kilométeren.
Visszatérő világbajnokok Balatonfüreden
Bár a rajtlisták csak az esti technikai értekezlet után válnak hivatalossá, az előzetes nevezések alapján 28 ország 152 úszója érkezett Balatonfüredre, a 2. junior nyíltvízi úszó világbajnokságra.
Maximális, nyolcfős csapattal – korosztályonként-nemenként 2-2 úszót – kilenc nemzet nevezett: Brazília, Kína, Egyiptom, Magyarország, Olaszország, Kazahsztán, Dél-Afrika, Oroszország és az Egyesült Államok. Hét-hét úszóval érkezett Horvátország, Ecuador, Franciaország, Nagy-Britannia, Peru és Venezuela.
Ezt az eseményt először 2012-ben, a kanadai Wellandban rendezte meg a FINA – az akkori világbajnokok közül a juniorok értelemszerűen már nem lehetnek itt (hiszen kiöregedtek), ugyanakkor az ifiknél érmet nyerők közül többen is itt vannak, így a két wellandi világbajnok, a lányoknál győztes dél-afrikai Michelle Weber, illetve a fiúknál nagy fölénnyel, 20 másodperces előnnyel nyerő német Felix Bartels. Ők természetesen most a juniorok között úsznak majd – immár 2.5 kilométerrel többet, 7.5-öt.
A németek egyébként kaszáltak 2012-ben: Bartelsen kívül övék lett a junior fiúk egyéni győzelme (Rob Muffels), mindkét csapatarany, és az ifi lányoknál is megszerezték az ezüst- és a bronzérmet. Muffels egyébként azóta már a felnőttek között villog, a berlini Európa-bajnokságon ezüstérmes lett 5km-en, csapatban pedig a legendás Thomas Lurzcal együtt úszva bronzot szerzett.
Bár a szabályok engedik, az erőt és kitartást igénylő sportágban csupán két 14 éves ifjút találni: mindkettő lány, a horvát Laura Bijelic, illetve az egyiptomi Sandy Ayman Atef.
A világbajnokság pénteken 10 órakor kezdődik, a MÚSZ TV-n (www.musz.hu) végig élőben követhető, a Magyar Televízió pedig este az m2-n ad egyórás összefoglalót a napi történésekről. Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a fiatalok vetélkedését, azt sok szeretettel várják a szervezők: tribünökről is követhetők a versenyek a partról, valamint óriáskivetítőkön is végig mutatják a versengést – az egyik egy vízre helyezett pontonon áll, azaz a parton szurkolókat tájékoztatja, míg a másik a kikötő előtti téren található. A belépés mindhárom nap ingyenes.
(Forrás: musz)
Keresés