Balczó András Pest megye díszpolgára lett
Pest megye közgyűlése díszpolgári címet adományozott Balczó Andrásnak kimagasló sportolói eredményei és közéleti tevékenysége elismeréséül. A kitüntetést pénteken vette át a MOB-életműdíjjal is kitüntetett Nemzet Sportolója a megyenap alkalmából.
A méltatás szerint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnokot tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1960-ban Rómában tagja volt a ötkarikás aranyérmes öttusa-válogatottnak. Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Pályafutását 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, 34 évesen egyéniben is olimpiai bajnok lett.
Feleségével budakeszi házukban élnek - mindketten a település díszpolgárai -, amit Balczó András maga épített.
Az elismerést Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke és Harrach Péter országgyűlési képviselő adta át Balczó Andrásnak.
Pest megyében 1993 óta adományozható díszpolgári cím. Tavaly kapta először sportoló, az úszó Cseh László.
Balczó András idén nyáron lett 80 esztendős, ez alkalomból a MOB székházában augusztusban köszöntötte Kulcsár Krisztián. A MOB elnöke akkor azt mondta:az egész magyar olimpiai család nevében nem csak egy 80 esztendős olimpiai bajnokot köszöntünk, hanem egy igazi példaképet, aki jelképezi azt, hogyan lehet ép testben, ép lélekkel, ép szellemben élni ezen a Földön.
Idén januárban a Magyar Olimpiai Bizottság és az MSÚSZ életműdíját Balczó Andrásnak Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Novotny Zoltán MOB-tag, a az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke adta át.
(MTI-MOB, fotó: MOB, MTI)
Keresés