Befejezi pályafutását a németek háromszoros olimpiai bajnoka
Befejezi pályafutását Michael Greis, a németek háromszoros olimpiai bajnok sílövője.
A 36 esztendős, világbajnok sportoló szerdán blogjában jelentette be visszavonulását, amelyet azzal indokolt, hogy már nem érzi magában a győzni akarást, s mivel a sílövészetben manapság nagyon sűrű a mezőny, úgy gondolja, nem lenne esélye komoly eredmények elérésére.
Greis már az előző szezonban is közel állt karrierje befejezéséhez, súlyos bokasérülése és műtéte után ugyanis hosszú időt vett igénybe felépülése.
A német sílövő a 2006-os torinói olimpián három aranyat nyert, egyéniben 20 kilométeren és a tömegrajtos 15 kilométeres versenyben győzött, valamint tagja volt a 4x7,5 kilométeres első váltónak is. Három vb-címe mellé 2007-ben összetett Világkupát is nyert.
(Forrás: MTI)
Keresés