Berki hatodszor a kontinens csúcsán
Berki Krisztián megvédte Európa-bajnoki címét a férfi tornászok montpellier-i kontinensviadalán lólengésben, ezzel hatodik Eb-aranyát nyerte. Hídvégi Vid ugyanezen a szeren az ötödik helyet szerezte meg.
A világbajnok, aki az első helyen jutott tovább a selejtezőből, egyáltalán nem izgult, amikor odalépett a szerhez, inkább kíváncsi volt a kontinensviadal kimenetelére.
Már a délelőtt jól sikerült, a reggeli után még lepihent egy órára, majd a 11.30-as busszal érkezett a verseny helyszínére, így még volt lehetősége a csarnokban néhány melegítőfogást kipróbálni. Ez azért is volt szerencsés, mert mint kiderült, az Eb-k rendezésével ellentétben, a világbajnokságokhoz hasonlóan, a bevonulás után már nem volt lehetősége a csarnokban a lovon gyakorolni, pedig a kontinensviadalokat eddig így rendezték. Berki tehát még gyakorolt a csarnokban, majd a melegítőterem következett, a többiek gyakorlatát pedig szokásához híven egyáltalán nem nézte, jóllehet a gyűrűhöz közel melegített a csarnokban. Utolsónak szólították, méghozzá riválisa, az angol Smith után, a 6.9-es nagygyakorlatát mutatta be, méghozzá teljesen hibátlanul, így nem volt kérdéses győzelme. A bírók is jóváhagyták a kiindulópontot, pontszáma pedig 15.958 lett, ezzel hatodik Európa-bajnoki címét nyerte.
Hidvégi Vid másodikként lépett a szerhez, ő is nagygyakorlatát, a 6.5-ös kiinduló pontút adta elő, az olló-kézállása a selejtezőhöz hasonlóan most is jól sikerült, és a korábban kihagyott egykápás elemet most tökéletesen bemutatta. Végül 15.133 pontot kapott, ez a selejtezőhöz hasonlóan az ötödik helyet hozta számára.
Berki Krisztián:
"Nagyon boldog vagyok, teljes mértékben sikerült, amit elterveztünk. A szokások szerint nem néztem a többieket, csak a hangokból tudtam, hogy hogyan is sikerültek a gyakorlatok. Kokó bával azt beszéltük meg, hogy a fináléban a 6.9-es nagygyakorlatot mutatom be, erre is melegítettem, és ezen csak bizonyos körülmények között változtatunk volna. Amikor mentem fel a pódiumra, csak annyit mondott nekem, hogy jobb vagyok, mint az angol, és hogy csináljam a dolgomat. Én azt tettem, és jól sikerült. Egyelőre még nem tudtam felfogni, hogy hatszoros Európa-bajnok vagyok, hihetetlen számomra. Úgy érzem, ez óriási erőt ad, és ez a lendület kitart az olimpiáig.
Kovács István, férfi vezetőedző:
"Krisztián úgy csinálta meg a gyakorlatot, ahogy kellett. Amikor a szerhez lépett, valóban tudatosítottam benne, hogy ő a jobb, és nyugodtan csinálja meg, amit tud. Ugye én tudtam az angol pontszámát, ő nem. Összességében elégedett vagyok, de azért még van mit javítani, erre elég az idő az olimpiáig.
Nagyon örülök Vidnek is, sikerült mindenen javítania, ami nem ment a selejtezőben. A gyakorlat végére kicsit elfáradt, belőle több energiát vett ki, hogy puha a ló, így a leugrása nem volt tiszta. Ha az összejött volna, akkor akár érem is lehetett belőle, de nagyon jó így is."
Hidvégi Vid:
"Az edzőmmel, Laufer Bélával is átbeszéltük, hogy jól sikerült a gyakorlat, az volt a cél, hogy ezt a gyakit be tudjam mutatni itt a fináléban. A helyezéssel és a pontszámmal most nem foglalkozom, mivel számomra ez egy állomás volt az olimpia előtt, és amit elterveztünk, megcsináltam, így elégedett vagyok. Krisztiánnal ellentétben én izgultam, de nálam ez természetes, mindig előfordul, ennek leküzdésén dolgozunk a sportpszichológussal, és úgy érzem, ez is javult most. Csak pozitív konklúziókat tudok levonni az Eb-ről."
Altorjai Sándor, csapatvezető:
"Nem tudok mit hozzátenni, egyszerűen nagyszerű volt, kívülről is látszott, hegy egy nagyon nyugodt, biztonságos gyakorlat Krisztiáné. Nagyon örülök, hogy ezzel hatodik Eb-aranyát nyerte, eddig is csúcstartó volt, ezt most még tovább fokozta."
Eredmények:
lólengés
Európa-bajnok: Berki Krisztián 15,958, 2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 15,775, 3. Harutyum Merdinyan (Örményország) 15,300,...5. Hidvégi Vid 15,133
talaj
Eb: Elefteriosz Koszmidisz (Görögország) 15,766, 2. Dzmitrij Barkalau (Fehéroroszország) 15,300, 3. Alexander Shatilov (Izrael) 15,166
gyűrű
Eb: Alekszandr Balangyin (Oroszország) 15,666, 2. Matteo Morandi (Olaszország) 15,466, 3. Gyenyisz Abjazin (Oroszország) 15,433
ugrás
Eb: Flavius Koczi (Románia) 16,116, 2. Igor Ragyivilov (Ukrajna) 16,066, 3. Gyenyisz Abjazin (Oroszország) 16,062
korlát
Eb: Marcel Nguyen (Németország) 15,766, 2. Oleg Vernyijajev (Ukrajna) 15,666, 3. Mitja Petkovsek (Szlovénia) 15,600
nyújtó
Eb: Emin Garibov (Ororszország) 15,833, 2. Marijo Moznik (Horvátország) 15,566, 3. Vlasziosz Marasz (Görögország) 15,266
(Forrás: tornaszövetség)
Keresés