Beugróból főszereplő

A magyar válogatott eddig kilencszer vett részt olimpiai labdarúgótornán, három alkalommal pedig a dobogó legtetejére is felállhattak legjobbjaink. A július 17-én 75. születésnapját ünneplő Juhász István a máig utolsó, 1968-as mexikói siker tevékeny részese volt. Isten éltesse!

Juhász István 1945-ben látta meg a napvilágot a Pest megyei településen, Alsónémediben. A földművescsalád sarjaként nevelkedő „Juci” – ahogyan későbbi csapatttársa, a kiváló ferencvárosi fedezet Orosz Pál elnevezte – egy kölyöktoborzón hívta fel magára a Fradi edzőinek figyelmét, ahol 270 lelkes focistapalánta közül beválasztották a legjobb 35-be, hogy aztán a zöld-fehérek kötelékében ismerkedhessen meg a labdarúgás alapjaival.

Ezután a IX. kerületben rendkívüli szorgalommal párosuló tehetségét olyan remek szemű edzők kezei között pallérozhatta tovább, mint nevelőedzője, a második apjának tekintett Száger Mihály vagy éppen az ifisták kiemelkedő trénere, Csanádi Ferenc. 

Jucinak pedig nem is kellett sokáig várnia, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Amikor 1963. júniusában Mészáros József edző első ízben jelölte a felnőttek kezdőcsapatába az akkor még csupán 18 éves, ekkoriban csatárt játszó játékost, egy brilliáns, mindmáig párját ritkító teljesítménnyel rukkolt elő. A gyerekkorában áhítattal figyelt Albert Flórián hiányában szerepet kapó Juhász ugyanis első találkozóján mindjárt négyszer zörgette meg a Pécsi Dózsában védő Hajdú kapus hálóját. A történethez hozzátartozik, hogy Albert, Rákosival és Novákkal egyetemben azért nem lépett pályára, mert figyelmeztető sztrájkot tartott, hogy Novák Dezső mielőbb megkapja a ferencvárosi egyesület által neki ígért lakást.

Persze nem meglepő, hogy Albert ezután játékra jelentkezett és visszakövetelte magának a kezdőcsapat őt megillető helyét. Juhásznak tehát még bizonyítania kellett és ő nem is volt rest, nagy munkabírásával és kiváló technikai képzettségével megtalálta útját a kezdőbe, igaz, nem csatárként, hanem egy sorral hátrébb, ami szinte magától értetődő, ha hozzátesszük, hogy ekkoriban a zöld-fehéreknél a magyar futball egyetlen Aranylabdása mellett Szőke, Varga, Rákosi és Fenyvesi dr. riogatta az ellenfelek védelmét.

És ha már Varga! Nos, csakúgy, mint élvonalbeli debütálása, Juhász István az 1968-as mexikói olimpiára utazó csapatba kerülése is kurta-furcsa módon esett. Történt ugyanis, hogy Varga Zoltán az olimpiai labdarúgótorna kezdete előtt otthagyott csapot-papot, egyetlen elárvult nyakkendőt a csapat főhadiszállásán hagyva távozott és, mint utóbb kiderült, disszidált. Juci pedig éppen az ő helyére került be az olimpiai válogatottba, az ötkarikás játékokon pedig bizonyította, ő ugyan nem potyautasként érkezett Mexikóba. Olyannyira, hogy a torna fináléjában a Bulgária elleni, 4-1-es magyar sikerrel záruló találkozón a mieink egyenlítő gólját megelőző szögletet ő harcolta ki. Sőt! Menczel Iván jobb oldalról érkező, mintaszerű beadását követően Juhász a foghíjas bolgár védelemtől nem zavartatva felugrott és a magyar csapat harmadik gólját szerezte. A 85. percben aztán a kiállítás sorsára jutott, tehát bár az olimpián mind a hat meccsen pályára lépő Juci az utolsó pillanatban került a csapatba, végül minden szempontból főszereplővé vált.

Fáradhatatlanságával, átlag feletti munkabírásával tehát Juhász hozzájárult, hogy Magyarország zsinórban második elsőségét ünnepelhesse a nyári játékok focitornáin, hiszen négy évvel korábban Tokióban is a magyarok bizonyultak a legjobbnak. Ezzel a győzelemmel Nagy-Britannia és Uruguay után Magyarország lett a harmadik olyan ország, amely labdarúgásban megvédte olimpiai bajnoki címét.

Ezután Juhász 23-szor a magyar felnőttválogatott szerelését is magára ölthette, amellyel az 1972-es belgiumi Európa-bajnokság négyes döntőjében a negyedik helyen zárt.

Mindemellett klubpályafutása is bővelkedett a sikerekben. Az FTC színeiben 490 mérkőzésen lépett pályára. A csapattal háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben. 1965-ben a Juventust felülmúlva megnyerték a Vásárvárosok Kupáját, hogy aztán 1968-ban ugyanebben a sorozatban, majd 1975-ben a KEK-ben is ezüstérmet szerezzen. Emellett a Fradival négyszer lett bajnok, háromszor pedig a magyar kupát is a magasba emelhette. 1973-ban az év labdarúgójának választották.

A ferencvárosi klub örökös bajnoka a zöld-fehérektől az Erdértbe távozott, az ő szavaival élve; levezetni.

Ezután az ELTE jogi karán doktorált és az FTC Népligetben épülő edzőközpontjának létesítményigazgató-helyettese lett. Majd miután nem találta meg a közös hangot feletteseivel, családjával együtt előbb Németországba, később az Egyesült Államokba költözött.

A tengerentúlon Juhász sok helyen megfordult, végül a kaliforniai San Diegóban telepedett le. Focizott nagypályán és teremben is, és miután fél év alatt jól megtanult angolul, edzőként is megtalálta számítását.

1996-ban tért haza, szűkebben vett hazájába, Alsónémedibe. A Fradi népligeti központjában Juhász István nagyságának mellszobor felállításával tisztelegtek.

Jó egészséget kívánunk!

(MOB-összeállítás; kép: MTI)