Boldog születésnapot ! Schmitt Pál 70 éves
A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Schmitt Pál, Budapesten született 1942. május 13-án.
Felesége Makray Katalin tornász, aki az 1964-es tokiói olimpián ezüstérmet szerzett felemás korláton. Három lánygyermekük (Gréta, Petra, Alexa) és hat unokájuk (Gergő, Grácia, Vanda, Vendel, Vince, Flórián) van.
Schmitt Pál angolul, németül, franciául, spanyolul, oroszul is beszél.
A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó első ötkarikás aranyérmét Mexikóvárosban nyerte csapatban, 1968-ban - B. Nagy Pállal, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Nemere Zoltánnal. Az 1972-es müncheni olimpián a párbajtőrcsapattal sikerült megismételnie az olimpiai győzelmet, immár Erdős Sándorral, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Osztrics Istvánnal.
A két olimpiai elsőségén kívül más világversenyeken is komoly eredményeket ért el. 1970 és 71-ben csapatvilágbajnok lett. Szintén 1971-ben immár egyéniben is Világkupa-győzelmet aratott. A válogatottól 1976-ban, a versenysporttól 1977-ben vonult vissza.
Nemcsak aktív sportolói karrierje sikeres: 1983-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, négy évig alelnök. E posztjáról 1999-ben távozott, amikor megválasztották a NOB protokollfőnökévé. 2007. áprilisában, Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének felkérésére ő vette át az ENSZ környezetvédelmi díját, „A Föld védelméért” címmel. Ezen kívül az Olimpikonok Világszövetségének (World Olympians Association) elnöke is volt. Volt madridi és berni nagykövet. 2003 és 2007 között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egyik alelnöke. 2004 és 2010 között az Európai Parlament tagja, 2009–2010-ben egyik alelnöke. 2010. május 14-től augusztus 5-ig az Országgyűlés elnöke. 2010-2012 között a Magyar Köztársaság elnöke.
1989-ben választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság első emberének. 1985 és 1990 között a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának elnöke is volt. Köztársasági elnökké választása után 2010. augusztus 5-én lemondott MOB-elnöki tisztjéről. 2010. november 20-án Borkai Zsolt MOB-elnökké választása mellett Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke lett.
20 éves irányítása alatt a magyar csapat összesen 37 arany-, 33 ezüst- és 25 bronzérmet nyert öt olimpián. A magyar sport a rendszerváltás utáni bizonytalan anyagi hátteret leküzdve meg tudta őrizni helyét az élvonalban. A sikeres, 1992-es barcelonai olimpia után (11 arany-, 12 ezüst és 7 bronzérem, valamint 208 olimpiai pont) Schmitt Pál a következőt nyilatkozta: „A mutatott becsületes helytállással hozzájárultunk a Magyar Köztársaság, független hazánk jó hírének növeléséhez.”
Legutóbb Schmitt Pál vezette azt a bizottsági ülést Lausanne-ban, amely az ENSZ riói Világkonferenciájának előkészületeit vitatta meg. Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a felkérésére Schmitt Pál irányítja majd a NOB küldöttségét az ENSZ brazíliai Környezetvédelmi Világkonferenciáján. Az eseményre június második felében kerül sor. A NOB Sport és Környezetvédelem bizottsága, amelyet 1995-ös megalakítása óta Schmitt Pál irányít, a környezet fokozott védelmére hívja fel a figyelmet. A szervezet húsz éve, az ugyancsak Rióban rendezett világkonferenciáján hívta fel figyelmet. A világ vezetői 20 évvel ezelőtt szintén Rio de Janeiróban elfogadták az AGENDA 21 akcióprogramot, amely a fenntartható fejlődés megvalósítását tűzte ki célul. A program a sport világában is egyetértésre talált: a NOB környezetvédelmi bizottságot alakított, és elsősorban környezetbarát olimpiák kialakítását tűzte ki célul, s ennek támogatására kérte a nemzeti olimpiai bizottságokat és a nemzetközi sportszövetségeket is.
A Lausanne-ban tartott ülésen elhatározták, hogy a riói világkonferencia résztvevőit tájékoztatják az olimpiai házigazdák számára megfogalmazott előírások eredményeiről és a pekingi zöld olimpia érdekében történt erőfeszítésekről. Részletesen beszámolnak a fenntartható fejődés érdekében végzett sokoldalú felvilágosító és nevelő munkáról, minderről a Brazil Olimpiai Bizottsággal és a 2016-os olimpia szervezőivel közösen rendezett kiállításon is számot adnak.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, Schmitt Pált, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Patrick Hickey is köszöntötte. Az EOC-elismerést az Olimpiai Bajnokok Klubjának következő ülésén veszi át Schmitt Pál.
A Magyar Olimpiai Bizottság nevében boldog születésnapot kívánunk a 70 éves Schmitt Pálnak!
Keresés