Borkai Zsolt: A hagyományaink Bakuban is köteleznek
Borkai Zsolt úgy ítéli meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelten kezeli a száz nap múlva kezdődő első Európa Játékokat, melyre részben – ahogyan a tbiliszi nyári EYOF-ra is – mint a felkészülés egyik állomása tekint a riói olimpia előtt. A MOB elnöke bízik benne, hogy Bakuban a hagyományainkhoz méltón szerepel a csapat, de ezúttal sem szeretne tippelni arra, hány érmet nyerünk.
- A MOB már most gőzerővel készül a jövő nyári olimpiára. Az Európa Játékok hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba?
- A Magyar Olimpiai Bizottság életében 2015 kiemelten fontos év. A sportolók elsősorban a riói kvalifikációért küzdenek, és a tavaly tavaszi közgyűlésen elfogadott felkészülési programnak megfelelően a MOB apparátusa is egyre inkább a jövő évi olimpiával kapcsolatos feladatokra koncentrál. Ezzel együtt kiemelten kezeljük az első Európa Játékokat, már csak azért is, mert az európai olimpiai mozgalomnak ez egy meghatározó multisporteseménye, és biztosra veszem, hogy Azerbajdzsán emlékezetes versenyt rendez majd, már-már olimpia szintű eseményt. A MOB szempontjából egyébként a bakui játékok jó felkészülést, főpróbát jelent Rióra, mert várhatóan közel 200 sportolónk indul Azerbajdzsánban. Logisztikailag, szervezésileg ez komoly kihívást jelent, de biztos vagyok abban, hogy a kollégák megoldják a feladatot.
- Hogyan sikerült elérni, hogy egy olimpiai kvalifikációs évben a legjobb sportolóink induljanak Bakuban?
- A magyar sportra eddig is az volt a jellemző, hogy mindig mindenhol a maximumot igyekezett nyújtani. Sohasem taktikáztunk, azért versenyzünk, hogy a legjobbak legyünk. Bakura is így készülünk, és ennek megfelelően alakul a csapat. Ráadásul tizenkét sportágban az Európa Játékok része az olimpiai kvalifikációnak. Ezenkívül például az egyik legsikeresebb sportágunkban, a kajak-kenuban kiválóan illeszkedik az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra való felkészülésbe, így Bakuban is nagyon erős csapattal szerepelünk.
- Baku után néhány héttel egy másik szovjet utódállamban, Grúziában rendezik az idei nyári EYOF-ot. Milyen nehézséget jelent egyszerre szervezni két magyar csapat részvételét?
- Nyugodtan mondhatom, hogy a tbiliszi nyári EYOF-ot, Bakuhoz hasonlóan, kiemelten kezeljük, aminek legalább két oka van. Egyrészt az utánpótlás legjelentősebb európai multisporteseményére mindig is fokozott figyelem hárult itthon, a MOB-ban, másrészt ez lesz az utolsó nyári EYOF, mielőtt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017-ben Győrbe látogat. Tbiliszibe tehát nemcsak a MOB elnökeként, hanem Győr polgármestereként is utazom július végén. Hiszem, hogy – akárcsak az azeri fővárosba – az EYOF-ra is nagyon erős, tisztességesen felkészült, jó szellemű csapattal megyünk.
- Azerbajdzsán egy sikertelen olimpiai pályázat után lett az első Európa Játékok házigazdája. Nem gondolja, hogy Budapestnek is előbb Európa Játékokat kellene rendeznie?
- Úgy érzem, ez a kérdés nem aktuális, a MOB közgyűlése ugyanis február 6-án arról döntött, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak, vizsgálja meg egy esetleges olimpiarendezés lehetőségét. Budapest és Magyarország az elmúlt években jó néhány olimpiai sportág világversenyét rendezte meg sikerrel, és ez a tendencia a jövőben is folytatódik. Úgy vélem, nekünk most az esetleges 2024-es olimpiarendezési pályázatra kell összpontosítanunk, és abban a versenyben kell sikerrel szerepelnünk. Nagyon várom a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálásának eredményét és a társadalmi párbeszéd különböző rendezvényeit, hogy a nyáron megfontolt döntést hozhassunk.
(MOB)
Keresés