Borkai Zsoltot elkényeztették Bakuban a magyar versenyzők
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke alighogy megérkezett az Európa Játékok helyszínére, a magyar sportolók futószalagon kezdték szállítani a győzelmeket.
Borkai Zsolt vasárnap este érkezett Bakuba, és kedd reggel már Magyarország felé veszi az irányt, de amilyen élmények érték villámlátogatása során, az minden képzeletet felülmúl: a magyar csapat összesen négy érmet nyert hétfőn, ebből ráadásul három aranyat – a MOB elnöke ilyen fogadtatásról álmodott!
„Remélem, ez így folytatódik az Európa Játékok hátralévő részében. Nagyon jó látni, tapasztalni ezeket a sikereket, hallani a magyar himnuszt” – mondta a sportvezető a mob.hu-nak.
Hozzátette, bár a multisporteseményt egy olimpiával nem lehet összehasonlítani, a bakui infrastruktúra lenyűgözi, és a körítés valamelyest hasonlítható ahhoz, mint ami Rióban várható jövő nyáron.
Borkai Zsolt elmondta, bízik benne, hogy egyszer Magyarország is olimpiát rendezhet, akár már 2024-ben.
„Most az az elsődleges, hogy beadjuk a szándéknyilatkozatot. Ha azt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság befogadja, lesz időnk gondolkodni a hogyan továbbról.”
A MOB első embere elárulta, nemzetközi sportvezetők is gratuláltak a budapesti olimpia ügyének fejleményeihez, sőt kifejezetten biztatták, biztosítva arról, hogy Magyarország jó úton halad.
Borkai Zsolt aláhúzta, következő lépésként a fővárosi közgyűlés dönt június 23-án arról, hogy támogatja-e a szándéknyilatkozat benyújtását.
Budapest városának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak szeptember 15-ig kell jeleznie a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, hogy megpályázza a 2024-es játékok rendezési jogát. A NOB a végső döntést 2017 szeptemberében hozza meg a házigazda kilétéről.
(MOB)
Keresés