Botrány után meglepő lengyel siker a vk rajtján
A németországi Klingenthalban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata.
A vasárnapi egyéni verseny győzelmét a lengyel Krzysztof Biegun (a képen) szerezte meg a német Andreas Wellinger és a szlovén Jurij Tepes előtt. Az erős szél miatt sokáig vártak a rajttal, végül egy sorozat alapján hirdettek győztest a botrányos körülmények között véget érő versenyen.
Az erős szél miatt csaknem kétórás csúszással induló verseny elején mindjárt olyan nagy nevekkel találkozhattunk, mint a francia Lamy-Chappuis (igaz, nem Jason, hanem öccse, Ronan) vagy az olimpia kedvéért visszatérő finn Janne Ahonen, aki a kihagyás ellenére sem teljesített rosszul, s bejutott a legjobb harmincba.
A sorozat meglepetésembere azonban Biegun volt, aki ötödikként ugrott, s egészen 142 és fél méterig repült, ezzel pedig meg is nyerte az első sorozatot. Részben azért, mert ezután a zsűri azonnal lejjebb vitte a rajtkaput, másrészt a szélviszonyok jelentősen változtak, harmadrészt pedig erőteljesen esni kezdett a hó, ami tovább nehezítette a többiek dolgát.
A körülményekhez legjobban Wellinger alkalmazkodott, aki azonban több mint tíz méterrel ugrott rövidebbet (igaz, pontban – a különböző kompenzációknak köszönhetően – csak három volt a különbség), míg Tepes újabb 1.4 pontos hátránnyal szorult a harmadik helyre.
A legjobbaknak azonban nagyon nem ment: az előző vk-sorozat tíz legjobbja közül a lengyel Kamil Stoch, a norvég Tom Hilde és a cseh Jan Matura be sem jutott az első harmincba, de még mindig jobban jártak, mint a korábbi Négysáncverseny-győztes osztrák Andreas Kofler, aki a földet érés után elvesztette az egyensúlyát, elesett és a palánknak ütközött. Az osztrákot hordágyon kellett levinni a pályáról, s bordazúzódással szállították kórházba.
Már csak a legutóbbi két összetett világkupa győztese, a norvég Anders Bardal és az osztrák Gregor Schlierenzauer volt hátra, amikor a kavargó szél miatt több mint húszperces szünet következett, amelynek végén a két versenyző úgy döntött, hogy ilyen körülmények között ők nem hajlandóak tovább várakozni, és inkább nem ugranak le. Szépen beszálltak a liftbe, és távoztak a sáncról.
Kézenfekvő lett volna a zsűrinek az a döntése, hogy törlik a versenyt, ám ők nem hagyták magukat zsarolni, megmakacsolták magukat, s kizárták a két versenyzőt, a második sorozat kezdetét pedig 17:05-re tolták. A továbbjutó versenyzők annak rendje és módja szerint fel is mentek a toronyba, de újabb idegőrlő várakozás után – hiszen a körülmények az idő teltével csak tovább romlottak – törölték a második futamot, s az első alapján hirdettek végeredményt.
Így viszont a mindössze 19 éves Krzysztof Biegun lett az első, aki eddig egyetlen vk-pontot szerzett pályafutása során. Persze nem lennénk meglepve, ha ezzel nem érne véget a verseny, s a zöldasztal mellett később más döntést hoznának a sportdiplomaták.
Hirdetés
Síugró-vk, Klingenthal (Németország)
HS 140: 1. Krzysztof Biegun (lengyel) 135.8 (142.5), 2. Andreas Wellinger (német) 132.8 (132.0), 3. Jurij Tepes (szlovén) 131.4 (134.5)
(Forrás: NSO)
Keresés