Búcsú a gerelyhajítótól - „Kulcsár Gergely erkölcsi fegyverekkel is felvértezetten állt rajthoz”

Szeptember 7-én a Farkasréti temetőben elbúcsúztatták a háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító, később sikeres mesteredző Kulcsár Gergelyt. A háromszoros zászlóvivőre az olimpiai család és az atléták közössége nevében Kulcsár Krisztián elnök, a Testnevelési Egyetem részéről Mocsai Lajos rektor emlékezett. A ravatalnál Kulcsár Gergely arcképe mellett három olimpiai érme is látható volt.

Kulcsár Gergely életének 86 évében, 2020. augusztus 12-én hunyt el. A hétfői búcsúztatáson részt vett több olimpikon atléta, mellettük az olimpiai bajnok vívó Sákovicsné Dömölky Lídia és a vízilabdázó dr. Bodnár András, a Testnevelési Egyetem több jelenlegi és egykori oktatója, továbbá a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós és a birkózószövetség főtitkára, Farkas Tibor is.

A Magyar Himnuszt követően először Kulcsár Krisztián emlékezett Kulcsár Gergelyre. Méltatta olimpiai vonatkozásait, és kitért arra is, hogy névrokona emberi, sportemberi nagyságáért okkal kapta meg korábban a MOB Fair Play Bizottságának életműdíját.

Prof. dr. Mocsai Lajos Kulcsár Gergely eredményeit, szakmai pályáját, a Testnevelési Főiskolához (majd Egyetemhez) fűződő kapcsolatát ismertette, személyes élményeket felidézve. Bemutatta az olimpiai ezüstérmes sportoló emberi és sportolói nagyságát, beszélt pedagógusi pályájáról, hivatástudatáról. A rektor – aki a MOB tagja – azt mondta, Kulcsár Gergely maga volt a megbízhatóság, önzetlenség és őszinteség mintaképe.

Kurucz Ádám a család nevében búcsúzott, elszavalta Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versét, és idézett Kosztolányi Dezső Halotti beszédéből. A sírnál Paudits Zoltán Jöttél valaha című verse hangzott le, majd  az Il Silencio dallama zárta a szertartást.

Kulcsár Krisztián búcsúbeszéde

„Miért éppen ő? Vajon miért éppen rá esett a választás, miért ő vitte a magyar zászlót a megnyitóünnepségen?” – tette fel a kérdést a tokiói olimpia idején, 1964. október 15-ei cikkében a Népsport tudósítója, majd azon nyomban meg is válaszolta.
Ezt írta: „szerdán felelt meg a kérdésre Kulcsár Gergely, aki bebizonyította, hogy nemcsak mint ember, hanem mint versenyző is méltó erre a kitüntetésre.
Olyan sportoló, aki a legnehezebb pillanatban sem veszti el a fejét, hanem éppen akkor összpontosít igazán. Ő még fokozni tud, s élete legjobb eredményével szerez ezüstérmet a legnagyobb, a legklasszikusabb vetélkedésben. Olyan versenyző, akire mindig lehet számítani, aki nemcsak technikai, hanem lelki, erkölcsi fegyverekkel is felvértezetten áll rajthoz.”
Most fejet hajtunk háromszoros zászlóvivőnk, az olimpiai mozgalom egyik legeredményesebb magyar atlétája előtt.
Kulcsár Gergelytől, a sportolótól, a pedagógustól, a mesteredzőtől, az atléták közössége és az olimpiai család nevében búcsúzom
Tisztelt Gyászolók, kedves Sportbarátaim!
Gergely Nagyhalászról indult és hosszú utat járt be. Változatos életúja a váci futballkaputól indult, bejárta a kézilabdapályákat és a müncheni olimpiai stadionig tartott; szakemberként az orvosegyetem tornatermétől a kuvaiti edzőségen át a TF-pályáig ívelt.
Tartalmas életet élt, amit a sporttól kapott azt visszaadta szurkolóinak, tanítványainak, az atlétáknak, az olimpiai családnak.
Óriási atléta volt.
Négyszeres olimpikon, aki három egymást követő olimpián állt a dobogón: gerelyhajításban Tokióban ezüst-, Rómában és Mexikóvárosban pedig bronzérmes lett; negyedik olimpiáján, Münchenben 14. helyen zárt. Három olimpiai érmével járult hozzá ahhoz, hogy az atlétika 40 olimpiai éremmel ma a 6. legeredményesebb magyar sportág.
Három alkalommal, Tokióban, Mexikóvárosban és Münchenben is ő vitte zászlónkat a megnyitóünnepségen, ami olyan kivételes a hazai olimpiatörténetben, hogy sem őt megelőzően, sem azóta nem volt erre példa.
Testnevelő, edző és pedagógus volt. Tanítványa volt Németh Miklós, tagja volt a Mesteredzői Kollégiumnak és tanított az Orvostudományi Egyetemen, illetve a Testnevelési Főiskolán is.
Közvetlen szerénységéről Surján László, egykori tanítványa már 1964-ben így beszélt: „ha nem tudtuk volna, hogy testnevelő tanárunk a sportban kicsoda – magatartásából, tőle nem tudtuk volna meg sohasem…”.
Lelkesen vett részt a római, a tokiói és a mexikói olimpia jubileumi, 50 éves emlékútjain, a társasági élet egyik középpontja volt.
Szerette az ötkarikás közeget, többször is örömmel és a fiatalok iránti lelkesedéssel látta el az elnöki teendőket a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián, és aktívan vett részt a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlésein is.
Hogyan is írta a népsport 1964-ben? Kulcsár Gergely „olyan versenyző, akire mindig lehet számítani, aki nem csak technikai, hanem lelki, erkölcsi fegyverekkel is felvértezetten áll rajthoz.”
Nos, emberi, sportemberi nagyságáért okkal kapta meg a MOB Fair Play Bizottságának életműdíját.
Kedves Gergely!
Talán nem is gondolnád, de távozásod után a közösségi oldalakat elárasztó, megszámlálhatatlanul sok bejegyzés is arról tanúskodik, hogy mennyien tekintenek rád a magyar atlétika ikonikus alakjaként, hogy mennyien tisztelnek téged példaképként, és hogy milyen sokan szeretnek téged.
Most, már odafent kártyázol Zsivótzky Gyuszival és együtt szurkoltok az atlétáink új nemzedékének…
Isten veled, nyugodj békében!

Kulcsár Gergely 1951-től a Budapesti Honvéd, 1953-tól a TF Haladás, 1957-től a TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egylet), 1958-tól a Budapesti Építők atlétája, gerelyhajítója volt. 1955-től 1972-ig ötvenötször szerepelt a magyar válogatottban. 1964-ben olimpiai ezüstérmet nyert, 1960-ban és 1968-ban pedig bronzot. Három olimpián – 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben – is ő volt a magyar csapat zászlóvivője.

Sportolói pályafutását követően edző lett, mesteredzői címet is kapott; tanított a Testnevelési Főiskolán is. Tanítványai közül Németh Miklós az 1976. évi montreali olimpián bajnoki címet szerzett.

Kulcsár Gergelyt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Testnevelési Egyetem és Nagyhalász városa is saját halottjának tekinti. 

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)