Búcsút vettek Kiss Antaltól

A tatabányai Síkvölgyi temetőben elbúcsúztatták Kiss Antal olimpiai ezüstérmes atlétát. Életútját az olimpiai család nevében Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke méltatta.

A háromszoros olimpikon gyalogló április 7-én, 85 esztendősen hunyt el.

Tatabánya megyei jogú város nevében Szűcsné Posztovics Ilona polgármester emlékezett az atlétára, felidézve személyes találkozásuk élményét. A Magyar Atlétikai Szövetséget Gyulai Miklós elnök, a Magyar Olimpiai Akadémiát Győr Béla főtitkár képviselte. Az eseményen a család mellett egykori tanítványok, sporttársak is részt vettek.

Kiss Antalt a sírkertben az olimpiai bajnok súlyemelő Földi Imre mellé temették.

Kulcsár Krisztián búcsúbeszéde

Tisztelt Gyászolók! Kedves Sportbarátaim!

December végén 85. születésnapja alkalmából köszöntöttük Kiss Antalt. Nem tudtuk, hogy utoljára. Gyalogló volt. Három olimpián vett részt, és eredményeivel beírta magát az atlétika legendái közé. Később, edzőként ő maga is számos kiváló versenyzőt, köztük olimpikonokat is nevelt. Az atléták közössége és az olimpiai család nevében búcsúzom tőle.
Kiss Antal 1935-ben született Gyöngyösön. Kezdetben egy ifjúsági focicsapatban játszott, az atlétikát az ötvenes években gyöngyös híres testnevelő tanára és edzője, Kömlei Károly szerettette meg vele. Hosszútávfutónak indult, majd 1960-ban, egy nagykanizsai versenyen – azt mondják, beugróként – a gyaloglók 10 kilométeres versenyébe is benevezték. Tehetsége rögtön megmutatkozott: már első gyalogló-versenyén dobogós lett. Kilenc évnyi futás és a középszintű eredmények után szakágat váltott, és ezzel megkezdődött sportkarrierje.
Első országos bajnokságán 3. lett, két év múlva bajnok. Egyéniben ötször, csapatban hatszor ünnepelték az ország legjobbjaként. Hatszor javított országos csúcsot, négyszer volt a hadsereg legjobbja, hatszor vidékbajnok. ’61-ben lett válogatott, 1962-ben a Tatabányai Bányász elnöke, Kaszás István idecsábította, így a következő szezontól, 27 éves korától már Tatabánya lakója és sportolója volt. Ekkortól indult sikeres nemzetközi karrierje.
Három olimpia gyaloglóversenyén állt rajthoz. Szívóssága, akaratereje már 1964-ben, Tokióban kitűnt, amikor betegen tett eleget a 20 kilométeres kihívásnak, és 21. lett. Mexikóhoz közeledve jó előjel volt az 1966-os budapesti Európa-bajnokságon elért 6. helyezése. 1968, Mexikó hozta el számára az igazi sikert. Úgy érezte, formája megengedi mindkét szám teljesítését. Előbb a 20 kilométert rendezték, azon 14. lett, de jobbat várt volna. Mindössze két nap múlva bonyolították le az 50 kilométert, így nagyon kevés ideje maradt a regenerálódásra. Ő azonban rajthoz állt a hosszabb távon is és Zsivótzky Gyula és Varjú Vili biztatása mellett lett második, a 12 olimpiai ezüstérmes magyar atléta egyike. Visszaemlékezései alapján a 33 fokos hőségben a verseny végére, négy és fél óra alatt 7 kilót fogyott; erejével úgy elkészült, hogy mentőautó szállította vissza az olimpiai faluba. Négy év múlva münchenben, 50 kilométeren, 36 évesen még 26. lett, ezután elköszönt a válogatottól.
Méltán sikeres atlétapályafutása, és mintegy 100 ezer kilométer gyaloglás után a Tatabányai Sport Clubnál a gyaloglócipőt stopperórára váltotta; edzőként, a gyaloglószakág vezetőjeként folytatta életútját. Tanítványai közül Urbanik Sándor négy, Füsti Edina két olimpián vett részt.
Ott volt a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényein, a vándorgyűléseken, eljárt a baráti körök találkozóira és a megemlékezésekre.
2018-ban tagja volt a mexikói olimpia jubileumi, 50 éves évfordulója alkalmából kiutazó magyar delegációnak is. 83 éves volt, nehezen vállalta az utat, de eltökéltsége, kitartása és a sportága, az olimpizmus, és a barátai iránti szeretete végül hozzásegítette az aktív részvételhez.
Az olimpiai eszme terjesztéséért való munkáját a Magyar Olimpiai Akadémia Tiszteleti éremmel ismerte el. Gyöngyös és Tatabánya díszpolgára volt. Nevét Gyöngyösön a Kálváriaparti Iskola tornacsarnoka, Tatabányán a Dózsa György Iskola egyik tanterme is őrzi. A Magyar atlétikáért aranyfokozatot 2005-ben kapta meg, a Sportegyesületek Országos Szövetsége 2010-ben emlékéremmel jutalmazta.
Hosszan tartó súlyos betegség után, 2021. április 7-én hunyt el. Az atléták és az olimpikonok közössége is fejet hajt most előtte.
Eredményei és felkészült edzői munkássága alapján joggal mondhatjuk: a gyaloglás egyik, ha nem a legnagyobb magyar legendájától búcsúzunk.
Kedves Anti!
Itt, a tatabányai Síkvölgyi temetőben térsz örök nyugalomra, Földi Imre súlyemelőbajnokunk közelében. Korábbi klubtársaddal, olimpikontársaddal szurkoljatok együtt a további magyar sikerekért…
Isten veled!

(MOB; fotó: MTI, MOA/Győr Béla)