Bűncselekmény-e a dopping? - erre is választ ad a május 27-ei konferencia
"Fontos témákat fogunk elemezni, az új WADA-kódexet és a Büntető Törvénykönyv doppinggal kapcsolatos változásait is tárgyalni fogjuk a TF-en" - mondta elöljáróban dr. Nagy Zsigmond, a SPORTJUS, Magyar Sportjogász Társaság elnöke a május 27-ei szakmai konferenciát megelőzően.
A Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Antidopping Csoporttal, a Magyar Sporttudományi Társasággal és a Magyar Sportjogász Társasággal közösen "A doppingellenes szabályozás aktuális kérdései, avagy bűncselekmény-e a dopping" - címmel rendez szakmai konferenciát és továbbképzést a TF Aulájában május 27-én délután fél kettőtől. Az esemény a MOB TAO-támogatásával valósul meg.
A jogásztársaság és a konferencia elnöke, a MOB nemzetközi igazgatója hozzátette, kiemelt jelentősége van annak, hogy akár az idei Ifjúsági Olimpiai Játékokra, vagy akár a riói olimpiára készülő sportolók és edzők is tisztában legyenek a tiltott teljesítményfokozás egészségügyi és jogi hátterével, büntetőjogi következményeivel, mindezekkel kapcsolatos saját felelősségükkel.
"A konferenciára várjuk a MOB által támogatott, Gerevich-ösztöndíjas sportolókat, sportszakembereket, a Kiemelt Edző Programban résztvevő edzőket, a sportszövetségek és társszervezetek képviselőit. A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött!" - mondta dr. Nagy Zsigmond.
A programban a téma kiváló szakemberei fognak előadást tartani illetve tájékoztatást adni a dopping-ellenes szabályozás aktualitásairól.
Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója arra keresi majd a választ, orvosi vagy jogi feladat-e a dopping tiltása.
Dr. Szabados György Dávid, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatója az igazságügyi orvosszakértő szemüvegén keresztül fogja vizsgálni a tiltott teljesítményfokozás büntetőjogi relevanciáját.
Dr. Neszmélyi Emil ügyvéd, a MOB Etikai és Jogi Bizottságának tagja, a SPORTJUS főtitkára a hatályos Büntető Törvénykönyv doppingra vonatkozó szabályait fogja bemutatni. Előadásában arra próbál rámutatni, mikor számít bűncselekménynek a dopping.
A Magyar Olimpiai Bizottság jogi főelőadója, dr. Vaska Ottilia a WADA 2009. évi Törvénykönyv változásait és a 2015. évi WADA Törvénykönyv új rendelkezéseit fogja ismertetni.
Dr. Szabó Gergely ügyvéd, a Magyar Antidopping Csoport Doppingbizottságának tagja a bizottsági döntések tükrében a sportoló és a sportszakember felelősségét fogja elemezni.
A konferenciára regisztrálni itt lehet.
A konferencia részletes programja itt megtalálható.
A SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaságról bővebben a szervezet honlapján, a www.sportjus.hu oldalain lehet olvasni.
(MOB/VF)
Keresés