Célkeresztben az olimpia a sporttudományi társaság kongresszusán
A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) szeptember 2. és 4. között a győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán rendezi 17. országos kongresszusát. A sporttudósok idei fórumát Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az esemény egyik fővédnöke levélben köszöntötte. A természettudományi szekcióban az olimpia is célkeresztbe került, Fábián László sportigazgató az elhalasztott tokiói játékokkal kapcsolatban osztotta meg gondolatait.
Az MSTT beszámolója alapján a kongresszusra – a szokásoknak megfelelően, nagylétszámú, több, mint 200 regisztráció érkezett. A főbb témakörök többek közt a teljesség igénye nélkül: olimpia, versenysport, egyetemi sport, utánpótlás-nevelés, sportorvoslás, prevenció, rehabilitáció, sportpszichológia, sportinnováció, sportgazdaság, sportturizmus, sportélettan, sportpedagógia. Külön érdekessége az első nap eseményeinek, hogy „Célkeresztben az olimpia” címmel a 2021-re halasztott tokiói olimpiával foglalkozó sportszakmai, sporttudományi előadásokra külön szekcióban kerül sor. A program az MSTT honlapján megtekinthető.
Fábián László a tokiói olimpia elhalasztásából adódó szakmai kérdéseket, kihívásokat ismertette. Kijelentette, hogy az olimpia megrendezésére, az ottani jövő évi szereplésre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a tokiói szervezőbizottság és a MOB is egyaránt nagy erőkkel készül, az olimpiai bajnok öttusázó erre biztatja a magyar sportolókat is. Előadásában kitért az újratervezett versenynaptárakra, az új kvalifikációs szabályokra, a Magyar Csapatot és a MOB-ot érintő, halasztást követő szervezési feladatokra. A sportvezető kitért a sportszakmai, a dopping- és az egészségügyi vonatkozásokra is.
A rendezvény fővédnökségét Kulcsár Krisztián mellett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Nagy Sándor, a Széchenyi Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja és prof. dr. Földesi Péter rektor tölti be.
Kulcsár Krisztián MOB-elnök köszöntőlevele
Tisztelt Kongresszus!
Örömmel tölt el olyan helyen, olyan elit társaságot köszönteni, ahol a magyar sporttudomány esszenciája osztja meg sporttal kapcsolatos innovatív elképzeléseit, legújabb kutatási eredményeit. Esszencia, hiszen egészség, teljesítmény, fejlődés és kiváló sporteredmények nélkületek nem léteznének.
Külön öröm, hogy Győrben vagyunk, abban a városban, amely oly’ sokat tett és tesz a magyar sportért, és amelyik város annyi örökséget halmozott fel a sportban és felelemelő érzés azon az egyetemen üdvözölni a hazai sporttudomány kiválóságait, amelyet arról a magyarról neveztek el, aki több sportág megszületésénél is jelen volt: gróf Széchenyi Istvánról.
Ha pedig a sporthoz megannyi szállal kötődő Széchenyieket emlegetjük, mindig jó érzés gróf Széchenyi Zsigmondra is emlékezni, aki a múlt század elején a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is volt.
Összességében nagy megtiszteltetés, hogy a XVII. Országos Sporttudományi Kongresszus egyik fővédnökeként köszönthetem ezt a fórumot.
A tavalyi, nyíregyházi konferencián személyesen győződhettem meg a hazai sporttudományi társaság szervezettségéről, kiváló vezetéséről, magas színvonaláról, szerteágazó tudástáráról. Ennek az 1996-ban alapított elit társaságnak a tagjai a sport eredményességének letéteményesei.
Jó érzéssel tölt el, hogy a kongresszusok partnerei Szombathelytől Szegedig, Egertől Debrecenen, Pécsen, Nyíregyházán át Győrig olyan városok, amelyek a hazai sportélet meghatározó települései.
A MOB 2028-ig tervezett stratégiájában célként fogalmazzuk meg sportszakmai vezető szerepünket: „legyünk tudásközpont”. Ez elengedhetetlen a sporttudománnyal, a sporttudományi társasággal való együttműködés nélkül.
Külön öröm, hogy az eredetileg tervezett tokiói olimpia esztendejében az ötkarikás játékok is napirendre kerül, a természettudományi szekció központi témája lesz, ahol Fábián László is megosztja a kongresszus résztvevőivel a gondolatait.
Köszönöm a szervezőmunkát, tartalmas előadásokat kívánok minden résztvevőnek!
Sportbaráti üdvözlettel,
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
(MOB, fotó: MSTT)
Keresés