Keresés eredménye - Baczakó Péter

Egy évtizeden át, 1973 és 1982 között a legsikeresebb magyar súlyemelõ volt.
Már Montreálban bronz érmet szerzett, majd több világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 alkalommal szólították gyõzelmi dobogóra, s négy ízben aranyérmet akasztottak a nyakába. Moszkvában a csonka olimpián érkezett pályafutása csúcsára, félnehézsúlyban bajnok lett.
Egyetlen klub, a BKV-Elõre színeiben versenyzett, s jelenleg is a közlekedésiek edzõjeként dolgozik. A szerény, halk szavú sportember a MOB Sportolói Bizottságának aktív tagja.

Az aranyérem története

Novotny Zoltán írása

        Bár tíz olimpiáról tizenhat magyar elsőséget közvetítettem élőben, s legalább kétszer annyi magyar sikernek voltam közvetve szemtanúja, élménybeszámolókon, közönségtalálkozókon szinte mindig elmondom Baczakó Péter moszkvai győzelmének történetét, ahogy én éltem át, ahogy én jutottam el a katarzis utáni kiengedésig.

        Előzetesen nem Péter volt az esélyes. Annak ellenére sem, hogy az előző évben második lett az Európa-bajnokságon, a szakítást pedig meg is nyerte. Nem, mert a szovjetek és a bolgárok tíz kilókkal előtte jártak az összetett eredményt illetően. Így aztán a Magyar Rádió csak tudósítót szándékozott küldeni Izmajlovóba, a 90 kilogrammosok versenyére.

        De amikor a nevezési listát kezembe vettem, meglepve láttam, hogy szovjet nincs a névsorban, bolgár is csak egy, s a rangsor szerint Baczakó a második, Antalovits Ferenc pedig a harmadik. Ettől kezdve megrögzötten mondtam mindenkinek, hogy Baczakót közvetíteni kell, mert éremesélyes, sőt, ha a fiatal, tapasztalatlan bolgár „szögbe lép”, Péter akár még nyerhet is. Lelkesedésemet szobatárs kollégám cinikusan próbálta meg lehűteni: „Persze, a súlyemelőid!” A drága emlékű felelős szerkesztő főnököm észérvekkel beszélt volna le: „Kit érdekel Magyarországon Baczakó, amikor a címvédő Németh Miklós és a világrekorder Paragi Ferenc a gerelyhajításban versenyez, amikor a pólósok és a kézilabdás lányok játszanak, amikor a női tőrcsapat döntőt vívhat? Hárman vagytok beszélő emberek, marad az eredeti beosztás. Punktum!” Újságíró kollégáim meg egyenesen a hivatalos véleménnyel hurrogtak le: „Mit képzelsz, amikor a sportvezetés is csak a hatodik helyre várja Baczakót!” Ennek ellenére ettől kezdve mindenkinek makacsul hajtogattam: „Egyébként az a véleményem, hogy Baczakót közvetíteni kell!” Ezzel azt értem el, hogy ha bárkivel találkoztam, mindenki már messziről mosolyogva leintett: „Tudjuk, tudjuk, Baczakó.”

        Így jött el az ominózus nap. Július hetedike. Amúgy nem rossz dátum. 1952-ben ezen a napon nyert olimpiai bajnokságot a birkózó Hódos Imre és Szilvásy Miklós. A vívóversenyen ültem. A lányok már nem lehettek elsők. Megtettem az utolsó kísérletet. „A lányok kiestek, a bronzért vívnak, feltehetően kedvetlenül. Mi lesz, ha Baczakó megnyeri és Antalovits is dobogóra jut? – kérdeztem a felelős szerkesztőtől. „Nem bánom, menj ki, ha annyira akarod” – kaptam meg az engedélyt. Izmajlovóban aztán megszeppentem. Mégis van szovjet! A világ valaha élt egyik legjobb súlyemelője, David Rigert. Lehozták a 100 kilósok közül, talán éppen a listát látva, az aranyért. Igen ám, de ehhez rengeteget kellett fogynia, elerőtlenedve nem is bírt a kezdő súlyával, ki is esett. Alekszandrov meg, ahogy gondoltam, izgult is eléggé, 15 kilóval legjobbja alatt maradt. Baczakó Péter pedig hat fogásból ötöt sikeresen hajtott végre, élete legjobbját produkálta, három magyar csúcsot állított fel és megnyerte az olimpiát. Közvetítettem az egész versenyt, utána dobogó, himnusz, lobogó, interjú a szövetségi kapitány Orvos Andrással és a nap hősével, Baczakó Péterrel. Boldogok voltunk és fáradtak. Már készültem levenni a fejemről a fejhallgatós mikrofont, amikor még távolról hallom a főnök hangját: „Édes fiam, gratulálok. Látod milyen jó, hogy ezt a Baczakót kitaláltuk!”

        Persze a történethez Baczakó Péter kellett. Az Ercsiben született fiú 15 évesen kezdett súlyt emelni a BKV Előrében Varga Gyulánál, majd Pál Józsefnél. Kezdetben csak erős akart lenni, esztétikai célok vezérelték, de az első sikerek felélesztették benne a versenyszellemet. Már győzni akart! A villanyszerelő szakmát kitanult szorgalmas, halk szavú, roppant akaraterejű versenyző 22 évesen került be a válogatottba, amelynek idővel csapatkapitánya is lett. Tizenegy éven át volt a válogatott megbízható pontja. Legsikeresebb versenyzői időszaka a Montrealtól Moszkváig terjedő öt év. A montreali olimpiai bronztól a moszkvai aranyig a világbajnokságokon három arany-, három ezüst- és hat bronzérmet nyert. Európa-bajnoki mérlege: egy első, hat második és három harmadik hely. Mindig szerény maradt, mindig tökéletesen tisztában volt képességeivel, erejével.

        Tulajdonképpen ezért győzhetett Moszkvában is. Rigert ide, Alekszandrov oda, az első fogásnemben, a szakításban ő a neki megfelelő 162,5 kilós súllyal kezdett. Alekszandrov elsőre elkapkodta és elrontotta a 165 kilót, csak másodikra teljesítette, s ezzel lépéselőnyhöz juttatta Baczakót. Péter magabiztosan és szépen kapta a feje fölé a 167,5 kilogrammot is. Ekkor következett a favorit Rigert. Egyszer a háta mögé, egyszer pedig előre ejtette a 170 kilós súlyt. A bolgár viszont felállt vele, s átvette a vezetést. De a magyar és a szovjet versenyzőnek még volt egy fogása. Baczakó nagy küzdelem árán, hatalmas erőfeszítéssel kiszakította, Rigert pedig szinte az idő lejártáig várva nem boldogult és kiesett. Matematikailag még az NDK-beli Mantek és a lengyel Walo is beleszólhatott volna a versenybe, de mindenki tudta, hogy itt már csak a bolgár és a magyar „rúghat labdába”.

        Mivel Alekszandrov volt a nehezebb, csak azt a taktikát választhatta a második fogásnemben, a lökésben, hogy két és fél kilóval Baczakó után megy. Péternek meg sem kottyant a 202,5 kiló kilökése. A 205 kilóval a bolgár nagyon rossz gyakorlatot produkált, de a bírók „belenyúltak” a versenybe és érvényesnek minősítették. Baczakó válasza sem késett. Szépen felvette a 207,5 kilót, nagyon jól kilökte, s könnyen megtartotta. Alekszandrovnak 210 kilóval kellett próbálkoznia. Először látszólag könnyedén felállt vele, de kilökni már nem tudta, utolsó kísérlete pedig már reménytelen volt. Baczakó Péter ezzel két és fél kilogrammos előnnyel olimpiai bajnok!

        A moszkvai olimpián a súlyemelők közül Szalai György a harmadik, Oláh Béla a negyedik, Sólyomvári János az ötödik, Hornyák Ferenc és Stefanovics Imre a hatodik helyen végzett. Közülük a legcifrább Oláh esete. Az 52 kilós versenyző a győztessel azonos eredménnyel, tulajdonképpen négyes holtversenyben, nehezebb testsúlya miatt lett negyedik. Ő mondta Baczakó győzelméről: „Szüleimnél néztem. Sajnos előző este rossz érzéseim voltak, hogy Mandzák kiesett. Nem is bírtam aludni. Másik éjjel meg azért nem aludtam, hogy végre van egy olimpiai bajnokunk, hogy a szerencse mellénk állt. Örömömben.”

        Baczakó Péter a száztizenegyedik magyar olimpiai elsőséget szerezte meg, de a magyar súlyemelésben nem ez az egyetlen szám, amely a számmisztikát idézi. Ugyanúgy 377,5 kilós teljesítménnyel végzett az élen, mint nagy elődje, Földi Imre. Péter olimpiai bajnokként is megmaradt csendes, szerény, munkás, a súlyemelésért élő embernek. Visszavonulása után edző lett a BKV Előrénél, majd a szakosztályvezetői tevékenységet is elvállalta. Kiegyensúlyozott családi életet él, megelégszik annyival, ami a napi jó közérzethez kell. A két olimpiai aranyat, kilenc ezüstöt és ugyancsak kilenc bronzot leltározó magyar súlyemelés legutóbbi érmét, egy athéni ezüstöt, az őáltala felkészített Krutzler Eszter érte el.

Az lenne igazán szép, ha versenyzői sikere után edzői pályáját is olimpiai elsőséggel koronázná meg!

Pécel rom. kat. temető

C-1-9