Keresés eredménye - Berczelly Tibor (Berczeller Tibor)
Sportág | vívás |
Születési idő | 1912-01-03 |
Születési hely | Rákospalota |
Elhalálozás ideje | 1990-10-15 |
Elhalálozás helye | Budapest |
Nyughely | Farkasréti temető, 3/2-10-22 h. |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1936 | 1 | vívás | kard csapat | HTVK |
1948 | 1 | vívás | kard csapat | CSMTK |
1952 | 1 | vívás | kard csapat | Bp. VM SK |
1952 | 3 | vívás | kard egyéni | Bp. VM SK |
1952 | 3 | vívás | tőr csapat | Bp. VM SK |
1948 | 9 | vívás | kard egyéni | CSMTK |
Berczelly Tibor háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, 1990 október 15-én, 78 éves korában hunyt el.
Ludovikát végzett, csapattiszt volt, tanított a Sporttiszti Iskolán, a világháború után pedig a Magyar Nemzeti Bank fôfelügyelôjeként dolgozott. Megalapította az Olimpiai Bajnokok Sportiskoláját, majd edzôsködött. A Magyar kardvívás rekordere, aki nyolc egyéni bajnoksággal vezeti az örökranglistát és további húsz bajnoki címet is szerzett. Három olimpián igazi csapatemberként segítette gyôzelemre a magyar kardvívást. Már Berlinben is ott volt, Londonban mind a négy csörtéjét megnyerte az olaszok elleni döntôben. Helsinkiben pedig az akkori örök riválisok 7:5-ös vezetésénél a Nostini elleni 5:0-ás gyôzelemmel adta vissza a reményt, s a csapat folytatta sorozatát. A csapatverseny hőse Kovács Pál és Gerevich Aladár mellett, az egyéni versenyben is a dobogón állt. Sokoldalúságának bizonyitékaként a bronzérmes tőrcsapatban is vivott. Nagy erejû "fenyítô" vágásaitól rettegtek az ellenfelek. De egyben nagyszeruen képzett vívóként tisztelték. Barátai „Suta” néven szólították, a balkezes, heves vérmérsékletu, de meleg szívű sportembert, aki sokoldalúságának bizonyítékaként pisztolylövésben is bajnok, válogatott volt.
Az aranyérmek története
Andics Gábor írása
1936 kardcsapat
A XI. nyári olimpiai játékokra Berlinben került sor.
Hogy miért olyan lényeges ez?
Mert 1936-ot mutatott a naptár.
Erre az ötkarikás seregszemlére már rávetült a közelgő világégés árnyéka, s ez sehol máshol nem lehetett volna sötétebb a világon, mint éppen a hitleri birodalom fővárosában. Ezáltal a küzdelmeket átlengte egy sajátos, különleges feszültség.
Sokan a totális propaganda olimpiájának tartották a berlinit, hiszen Hitler a náci propaganda céljaira használta fel a játékokat. Az összes létesítmény és az olimpiai falu is kizárólagos állami támogatással, hatalmas költséggel épült fel. A 49 ország versenyében a németek elsöprő sikert arattak 38 aranyukkal, 31 ezüstjükkel és 32 bronzukkal.
Hogy erejükön felül teljesítettek, azt jól jelzi: a korábbi játékokon hazánkkal nagyjából egy helyen szerepeltek az éremtáblázaton…
A mi olimpikonjaink – akik Berlin közelsége miatt nagy létszámban képviselhették országunkat - is igyekeztek kitenni magukért, hiszen tizenhat érmet szereztek és az aranyak számát tekintve először értük el a bűvös tízes határt.
Ebben óriási szerepet vállaltak vívóink, ugyanis a tíz magyar aranyéremből hármat nekik köszönhettünk. (Legyünk igazságosak: a birkózók teljesítménye sem maradt el ettől – ők is három aranyat „szállítottak”.)
Tehát a vívók.
A vívást at Kuppelhalleban rendezték meg és a magyar vívók túlteljesítették az akkori normát, hisz akkoriban így latolgatták az (arany)esélyeinket: kardegyéni és -csapat, aztán vízilabda, birkózás és ökölvívás…
Amire a kardozók pástra léptek, a női tőrvívásban Elek Ilona – két korábbi olimpiai bajnoknő, Mayer és Preis ellen – már kiharcolta az első vívóaranyérmet. Rá senki sem számított.
Következett a kardcsapat.
Az a kardcsapat, ahol a címvédő magyar válogatottnak csak egy igazi ellenfele akadt: az olaszok. A történeti hűség kedvéért: rajtunk és az olaszokon kívül a németek és a lengyelek kerültek be a négyes döntőbe.
A selejtezők során a mieink alaposan meg is figyelték leendő vetélytársaikat. Rajczy Imre így nyilatkozott a Nemzeti Sportban:
- Amit láttam, az olaszok semmivel sem lettek jobbak, mint azelőtt. Nyugodtan alszom majd át az éjszakát. Velük szemben győznünk kell.
Aztán majdnem rémálommá változott a magyar-olasz mérkőzés.
Miután 13:3 arányban legyőztük a németeket, az olaszok pedig – kissé nyögvenyelősen - 8:6-ra a lengyeleket, következhetett a mindent eldöntő küzdelem.
Nyugalomról szó sem lehetett. Már csak azért sem, mert a vívóbajnokságot amúgy is bírói botrányok egész sora tarkította…
Pinton megveri Kabost, Rajczy Gauduni ellen egyenlít. Masciotta legyőzi Gerevichet. Most Rajcsányi egyenlít Marzival szemben. Rajczy kikap Pintontól, de Gerevich győz Gauduni ellen. 3:3. Most Masciotta győzi le Rajcsányit és már megint az olaszok vezetnek 4:3-ra.
A „félidőben” tehát ott az előny.
Ekkor lép pástra Kabos a legjobb olasz kardvívó, Marzi ellen. Az a Kabos, aki Los Angelesben arany- és bronzérmet szerzett és utána elajándékozta kardját, majd inkább gyümölcskereskedést nyitott, mert a sportág vezetői meglehetősen fanyarul kezelték…
A magyar fiúnál az előny, de nem sokkal később Marzi már 4:1-re húz el. Már az elején kiderül, hogy ketten vívnak Kabos ellen: Marzi és Anselmi, a zsűri elnöke.
A magyar szurkolók mély csendben figyelik a csörtét.
Ha most az olaszok 5:3-ra elhúznak…
De Kabos nyugodt marad.
Szépít, sőt, egyenlít is. 4:4.
Néma csend.
Remek Kabos-akció és a zsűri megítéli a tust. A sírból hozta vissza ezt a csörtét.
Ezután már kevesebb az izgalom.
Gerevich, Rajcsányi, Kabos, Rajczy is simán győz és 8:4-re vezetünk. Már csak egy győzelemre van szükségünk.
De Rajcsányi és Kabos is kikap. 8:6.
Végül a Rajczy-Masciotta mérkőzésen a magyar fiú kitesz magáért és máris egy kupacban az egész magyar kolónia. Megnyertük a kardcsapatversenyt 9:6-ra, mert Marzi már ki sem állt az utolsó asszóra Gerevich ellen.
Ezek után került sor az egyéni karddöntőre, ahol Kabos Endre olimpiai aranyérmes lett.
A vívással korábban már szakítani akaró bajnokot akkor már a tokiói olimpia vonzotta. Arra viszont senki sem számított, hogy Tokióban csaknem három évtized múlva lesznek ötkarikás játékok…
Dénes Tamás írása
1948 kardcsapat
,,A tíz olimpiai győzelem megmutatta, hogy a magyar sportolók felismerték osztályhelyzetüket és megalkuvás nélkül haladnak a népi demokrácia útján…" – adta a széles nagyközönség tudtára Sebes Gusztáv, a későbbi Aranycsapat szövetségi kapitánya, akkor éppen a kommunista párt sportosztályának egyik legtekintélyesebb tagjaként a londoni olimpia után.
Szavait nehéz volt a háború utáni első olimpia legeredményesebb magyar szereplőire, a vívócsapat tagjaira kiterjeszteni. Az aranyérmet szinte menetrendszerűen szállító kardozók közül mind az egyéniben is győztes Gerevich Aladár, mind Kovács Pál, Rajcsányi László és Berczelly Tibor is aranyat nyert már a tizenkét évvel korábbi, berlini játékokon is. Őket, akár a két ,,új fiút", Kárpáti Rudolfot és Papp Bertalant, nehéz lett volna a népi demokrácia neveltjének kikiáltani.
Nem, a világ legjobb kardvívó-válogatottja régi vágású úriemberekből állt, akiket akkoriban – éppen ezért – némi gyanakvás, bizalmatlanság vett körül a magyar sportéletben, illetve az olimpiai csapaton belül. De hát nem volt mit tenni velük: mindig nyertek. Pedig nem voltak éppen fiatalok: Rajcsányi 41, Gerevich 38, Berczelly és Kovács 36, Papp 35, s még a legfiatalabb, Kárpáti Rudolf is 28 éves volt már London idején.
Az angol fôvárosban 18 ország jelentkezett a csapatversenyre, a címvédő magyarok azonnal a középdöntőben kezdtek. Nagyszerű hangulatban, Gerevich Aladár ugyanis örömhírt hozó táviratot kapott a versenyek nyitányán. ,,Palkó megérkezett!" – szólt a szöveg, tudatva az apával második fia megszületését. Doppingszernek sem akármilyen egy ilyen sürgöny… A magyar kardfenomének könnyedén verték Egyiptomot, Argentínát és Lengyelországot. A négyes döntőben nem okozott gondot a két magyarral, Vitézzel és Nyilassal felálló amerikai válogatott legyőzése sem, s máris jöhettek az olaszok. A klasszikus párbaj. Minden vívóversenyek csúcspontja. Sorozatban az ötödik olimpián vívta ez a két válogatott a karddöntő aranycsatáját.
Az első asszót az eredetileg tartaléknak gondolt Berczelly vívta – megverte Darét. Nagy húzás volt a csapatba állítása, mert nyolc csörte után 4:4 volt az állás, s egyedül ő maradt veretlen. Sőt, a második ,,félidő" indításaként megverte a későbbi egyéni ezüstérmes Pintont, az olaszok legjobbját, s ettől szinte szárnyakat kaptak a többiek is. Győzött Kárpáti, Gerevich és Kovács is, s így Berczelly következő fellépése már a magyar aranyérmet jelenthette. Az élete formájában vívó bajnok pedig ,,behúzta" a negyedik asszóját is: 10:6-ra a magyar válogatott megnyerte a mérkőzést. A magyar szurkolók hosszú percekig ünnepelték a páston a győzteseket – ki törődött azzal, hogy még egy mérkőzésünk hátravan. A belgák nem jelentettek komoly akadályt (9:1 után megegyezéssel 12:4).
A magyar kardválogatott története során hatodszor is olimpiai bajnok lett! Jól vívott Gerevich, Kovács és Kárpáti is, de ez a nap Berczelly Tiboré (1912. január 3.– 1990. október 15.) volt. A remek vívóé, akinél több egyéni kardbajnokságot senki sem nyert Magyarországon!
Pedig nehezen lett vívó… Rákospalotán nőtt fel, végigsportolta szinte az egész gyerekkorát. Atletizált, korcsolyázott, úszott, a Markó utcai Reáliskola növendékeként 1928-ban harmadik helyen végzett a ,,legjobb sportoló diák" versenyben. Ám tizenhét éves koráig nem vívott. Akkor is, bár jelentkezett, a testnevelő tanára elküldte, hogy tehetségtelen. Az ifjú Berczelly nagyon nekikeseredett. Napokon keresztül lógatta az orrát, de annyira, hogy még az édesapja is megsajnálta. Nem akarva nézni, hogy a fia szenved, levitte a rákospalotai Lakatos Géza vívómesterhez. Tibor pedig csodálatosan gyorsan tanult. Hamarosan az iskolában végigverte az őt eltanácsoló mester tanítványait. Berczelly ezen felbátorodva újra jelentkezett tanáránál. Duplán rosszul járt vele: választ sem kapott, viszont az önérzetében megbántott Lakatos mester is kitette a szűrét. A magyar kardvívás szerencséjére az édesapának akadt még egy mentő ötlete. A megszállott fiút elvitte a kor leghíresebb, legendássá vált mesteréhez, Italo Santellihez. A próbavívás olyan jól sikerült, hogy az ősz maestro még a tandíjat is elengedte!
Berczelly fél éve vívott már Santellinél, amikor a magyar bajnokságot nézve rájött: akadnak, akik bal kézzel fogják a fegyvert. Nem tudta, hogy azt is szabad! ,,Hiszen én balkezes vagyok! Azzal eszem és írok is!" – győzködte magát. Átvette a másnak sutább kezébe a kardot, s attól kezdve rohamosan fejlődött. 1933-ban még csak főiskolai bajnok volt, 1935-ben már csapat- világbajnok és egyéni ezüstérmes. 1936-ban a társakkal olimpiai aranyérmes. 1937-ben és 1938-ban úgy segítette újabb világbajnoki aranyhoz a kardválogatottat, hogy mindkétszer mind a négy olaszt megverte. Hat év alatt négyszer is országos bajnoki címet nyert kard egyéniben, de közben kétszer is megszerezte a legsokoldalúbb vívónak járó Krencsey Kupát. Nem véletlenül: akadt olyan év, amikor kardbajnokként második lett a tőr egyéniben és harmadik a párbajtőrözők között! A Ludovikát végzett vívómester egyébként még egy sportágban az ország legjobbjai közé emelkedett: kiváló céllövő volt. Élete második versenyén meglőtte az első osztályú szintet. Hadipisztollyal országos csúcsot állított fel, automata pisztollyal öt országos versenyen is megverte a későbbi kétszeres olimpiai bajnokot, Takács Károlyt.
A londoni olimpia évében tagja volt a Balkán-bajnokságot nyerő lövészcsapatnak – akkoriban azt mondta, nagyobb kedve van a lövészethez, mint a víváshoz, utóbbitól taszítja a részrehajló bíráskodás, a sok igazságtalanság. A nyári ötkarikás játékok előtt Gerevich Aladár győzte meg a félig-meddig már visszavonult Berczellyt, vállalja az olimpiai szereplést. Minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja járta ki azt is, hogy nagy tudású barátját beállítsák a csapatba. S aztán amikor Berczelly az előző évekre gondolva félig tréfásan megjegyezte, hogy ,,volt idő, amikor eszetekbe sem jutottam", Gerevich bókkal felelt: ,,Sohasem felejtjük el, hogy rád mindig számíthatunk, ha baj van." Mintha csak a londoni, olaszok elleni meccsre gondolt volna…
Vándor Kálmán írása
1952. Kardcsapat
Csoda? Hőstett? Dráma!
Nehéz választani a jelzők között, ha visszagondolunk az 1952-es nyári olimpia kardcsapat-döntőjére. Finn testvéreink a Béke ünnepe címmel harangozták be a második világégést követő, első igazán békés, sportszerű és már barátinak is mondható ötkarikás játékokat, de én most egy valóban drámai csatáról szeretnék szólni, ahol a „fegyverek” játszották a főszerepet.
Helsinki sportvilágának egyik gyöngyszeme, a Westend vívóterem látta vendégül a nemzetközi vívóvilágot. A mi csapatunk tagjai egytől-egyig a sportág kimagasló, arany színekben csillogó tagjai voltak. A vívás ugyan már az első olimpián felkerült az ötkarikás játékok műsorába, de első dobogós helyünket csak szívünkben tekinthetjük a mi sikerünknek, ugyanis Italo Santelli, aki Budapesten élt és a magyarok vívómestere volt – olasz színekben került be a döntőbe, és nyert ezüstérmet!
Az ő csodálatos tehetsége és pedagógiai érzéke vezetett odáig, hogy 1908-ban már vérbeli magyar siker született kardvívásban: a döntő nyolcas mezőnyébe hét magyar verekedte be magát! A döntő asszóban – holtverseny után – Fuchs Jenő egy találattal legyőzte honfitársát, Zulavszky Bélát! S hogy a csapatversenyt is mi nyertük, azt már felesleges külön hangoztatni. Ettől kedve a sportvilág megtanulta, hogy – ha kard, akkor magyar! Igaz, az évtizedek során az olaszokban méltó vetélytársakra akadtunk, de az olimpiai esélylatolgatások mindig úgy kezdődtek, hogy két arany biztos a kardívók révén.
Nos, ilyen előzmények után érkeztünk Helsinkibe, ahol a magyar sport mindenkori legnagyobb diadalát aratta: 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet nyertünk! S hogy a kardozók kettős sikert arattak, az „csak” a papírformát igazolta. A küzdelmek tizenkettedik napján nyerték meg a csapatbajnokságot, majd két nappal később az egyéni címet is elhódították, s a dobogón három magyar állt, középen a szenzációsan vívó Kovács Pállal.
A csapatdöntő nem várt, drámai küzdelmet hozott. Az olaszok nem tudtak beletörődni a londoni kettős magyar sikerbe, s Nostini és Pinton vezérletével vissza akartak vágni. Az óra már éjfélt mutatott, amikor még dúlt a csata a Westend vívóteremben, sőt, csak ekkor forrósodtak fel igazán a kardok! Az olaszok váratlanul jól vívtak, és már 7-5-re vezettek – egy győzelemre voltak az olimpiai bajnoki címtől. A nemzetközi sajtó tudósítói már a telefonközpontot rohamozták, hogy hírül adják a világnak a nagy szenzációt – az olaszok visszavágtak és megtörték a magyar hegemóniát!
A pást körül is feszült légkör uralkodott. Kovács Pál ugyan nyugtatgatott mindenkit, hogy megnyerjük a hátralévő asszókat, de vigyázni kell arra, hogy minél kevesebb tust kapjunk, mert a találatarány döntőnek bizonyulhat a végén. Nos, Berczelly lépett a pástra, méghozzá Nostini ellen, és akárcsak Londonban, most is bravúrt hajtott végre: 5:0 arányban győzte le az olasz kardozót! S következett Kárpáti, aki felbuzdulva a nagyszerű példán, szintén kapott találat nélkül nyert – és már 7-7 volt az eredmény!
Az eddig nyeretlen Gerevich és Pinton találkozója következett, s tudtuk, hogy ennek az eredménye eldöntheti az olimpiai bajnoki cím sorsát. Nos, a londoni egyéni olimpiai bajnok, Gerevich nem okozott csalódást – önmagát felül múlva legyőzte az olasz óriást! Olimpiai bajnokok lettünk, mert az utolsó három asszóban mutatott, szenzációs vívással behozhatatlanul jobb lett a találatarányunk! Az utolsó találkozót ezek után már le sem vívták – Magyarország-Olaszország 8-7! – így került be a döntő eredménye az olimpiai játékok történetébe!
Igen, dráma zajlott le akkor ott Helsinkiben! Finn testvéreink pedig éppen olyan boldogan ünnepelték a magyar csapat tagjait, mint később csapattársaik már az olimpiai faluban. A sportvilág a „Hungary” szótól és Kovács Pál, Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Kárpáti Rudolf, Rajcsányi László, valamint Papp Bertalan nevétől visszhangzott! Máig is hallom a boldogságtól zokogó hangokat – jó volt magyarnak lenni!
Farkasrét
3/2-10-22
Keresés