Keresés eredménye - Darnyi Tamás

Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok   a közelmúlt világklasszisa minden idők legsikeresebb magyar férfi úszója. Diák éveiben hógolyózás közben bal szemét súlyos károsodás érte, a műtétek után csak  saját felelősségére versenyezhetett. Széchy Tamás tanítványaként, 18 éves korában, a Szófiában (1985) rendezett Európa-bajnokságon aratta első nagy győzelmét. Mindkét vegyes úszószámot megnyerte. A sorozatot 1993-ban Sheffieldben zárta. Nyolc esztendő alatt hivatalos versenyen minden alkalommal első helyen végzett. Szöulban és Barcelonában egyaránt duplázott. További négy világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki aranyat nyert. Fantasztikus teljesítményének igazi értékét mutatja, hogy 1991-ben, a Perthben rendezett világbajnokságon a 400 méteres vegyes úszásban felállított Európa-rekordját hosszú éveken át nem tudták megjavítani. 57-szeres magyar bajnokként vonult vissza. Versenyzőként kerülte a nyilvánosságot, a nyilatkozatokat olykor nyersen visszautasította, ezért a tollforgatók bírálatainak kereszttüzébe került. Visszavonulása óta e tekintetben  örvendetesen  megváltozott. Atlantában a magyar csapat leglelkesebb szurkolója volt, és a MOB meghívására Sydneybe is kiutazhatott. A nevével fémjelzett úszóiskolában több tehetséges fiatallal foglalkozik. A szövetség alelnöke, részese a hazai úszó világversenyek szervezésének.

Az aranyérmek története

Simon Andrea írása

1988 Darnyi Tamás 200 m vegyes

Szöult, Darnyit, s az ő 200 vegyesét kell visszaidéznem. Jön velük Széchy is. Arról mesél, hogy lesz majd egy versenyzője, aki csak megjelenik, és mindenki elalél. Aki mellett generációk nőnek majd fel, és aki miatt generációk hagyják majd abba. Aki többnyire teljesen egyedül tempózik majd a versenyeken, mintha a Balaton közepén fürdőzne, riválisai pedig messze mögötte, szorgalmasan és reményvesztetten szedegetik karjaikat. (Azon töprengve, hogy később esetleg tanulmányt írnak a lábtempójáról.) Akivel együtt alkot, eszel ki taktikát a többi úszó ellen. Akiben szellemileg is egyenrangú társra lelhet. Aki csak elrajtol, s ő nyugodtan hátat fordíthat a medencének.

Szemüveget igazít, karköröz. Nézni is fáj, amint a csuklóit lazítja. Körötte áramvonalasra edzett világklasszisok. Az úszás tízpróbájára készülődnek. Darnyi a szám Európa- és világbajnoka. Továbbá világcsúcstartója.  Széchy szerint három számban jobb a többieknél. Hamar kiderül, a pillangó a kakukktojás, a hiányzó negyedik. Jaroscsuk bukkan fel elsőnek, testhossznyi különbség közte és a mezőny között. Darnyi „sehol”. Ma már tudom (Széchytől), azt úszta, amit kimódoltak. Huszonkét századdal jobbat, mint délelőtt. Az négyes pályát ért, ezzel negyediknek fordul. Hátra. Itt kellene feljönni. Négyszázon komótosan araszol fel Wharton mellé. A rettegett Dave ebbe a döntőbe nem jutott be. Talán csak azért, hogy Széchy később, arcán lefegyverző mosollyal, sajnálkozhasson emiatt: ha Wharton van, két percen belüli idő is van.

Átcsap a víz az arcán, az apró hullámok mögül különös torzításban láthat mindent. Reflektorokat, közönséget, villanyújságot. Az újabb fordulónál világcsúcs-részidőt mutat. Hetvenöt századdal jobbat Darnyiénál. Ijesztő. Darnyi meg csak „utazik” tovább: nem jött még el a pillanat, a mű kivitelének végzetszerűen kijelölt ideje. Épp annyit ad ki magából, amennyi szükséges. Áramvonalas, lerövidített mozdulatok, mini szökőkút minden visszacsobbanó tempónál az arca előtt. Az NDK-beli Kühl mellen fogja Darnyit, a szovjet vezető előnye apad. Lassan. Biztosan. Az utolsó ötvennek hárman szinte egyszerre rugaszkodnak neki: Jaroscsuk az élen, Kühl a második, Darnyi a harmadik.

A forgatókönyv szerint gyorson kell meglépnie. Két karcsapással később a verseny nem verseny többé. Egy csodálatos egyéniség káprázatos szólójává egyszerűsödik. Minden tempóra vesz levegőt, jobbra is, balra is. 1:42-nél felesleges Jaroscsukot figyelnie, már Kühl is elé szorgoskodta magát. 1:50-nél a némethez képest is egy testhossz az előnye. Egyetlen, huszáros diadalmenet ez, öröm és boldogság végső vágtája. 2:00.17-nél áll meg a stopper, mikor célba csap. Az arca még hosszú másodpercekig halálosan komoly. Kavarog benne a világ, a küzdelem, kavarognak a másodpercek és az esztendők. Egyedül táncol a csillagokkal. Aztán hátrafordul és mosolyog. Csatából érkezett, győztesen.

Egyetlen hosszon, egy olimpiai döntő hajrájában 2.47 másodpercet vert egy másik klasszisra. Új világcsúcs, 38 századdal jobb, mint az előző. De két percen kívül van. Széchy alig győz sajnálkozni Wharton távolléte miatt.

Nem tudom, nézte-e, vagy a rajt után hátat fordított és elsétált. Elfelejtettem megkérdezni. 

Aczél Endre írása

1988. Darnyi Tamás 400m vegyes

1988. szeptember 20-án Darnyi Tamás izgult, bár erre kevés oka volt. Illetve. A dolognak kétfajta nézete lehetséges. Egy: nem volt még sportoló, aki az első olimpiáján ne izgult volna. Kettő: Darnyit vegyesszámaiban (200, 400) 1985, a szófiai úszó EB óta soha nem verte meg senki. A kérdéses időpontban, a szöuli nyári olimpián „a világ legjobb úszójának” (Swimming World) tudhatta magát, övé volt minden létező rekord. Igaz, az előző évben az amerikai Dave Wharton pár napra elvette tőle a világcsúcsot (Brisbane, 4:16.12), de öt nap múltán (Strasbourg, 4:15.42) az megint az övé volt.

A szöuli dolgok harmadik körében csak arra lehetett gondolni, hogy Darnyi „kinéz” Whartonból egy újabb világcsúcsot, s talán egy verést is. Mit lehet tudni?

Széchy Tamás másképpen gondolta. Deák Gábor, a magyar sport (ÁISH) akkori vezetője, a joviális államtitkár, nagyon remélve, hogy az olimpia második napján a magyar küldöttségnek már lesz egy aranyérme, megkérdezte az úszópápát, nyer-e Darnyi? Széchy azt válaszolta a „főnöknek”, hogy „igen, nyer, bár a helyzet kritikus”. Majd – egy széles mosollyal – hozzáfűzte: „Kritikus helyzetekben azonban nem szeretek, és általában nem is tudok tévedni.”

Közben Darnyi a szálláson Egerszegi Krisztinával nyugtatta magát. Az akkor alig tizennégy éves – de néhány nap múlva már olimpiai bajnok – leányka remekül tudott a döntőjére váró bajnokkal hülyéskedni – és viszont. Kiss László szerint nagyszerű hatással voltak egymásra. Kriszta volt Tamás „kiscicája”, aki a maga bolondozásaival valósággal „leszedálta” az akkor huszonkét éves, vélhetően kishúgra vágyakozó fiút.

Másnap a 400 méteres vegyesúszás döntője – más szakmából vett kifejezéssel élve – „antiklimax”-á, azaz minden csúcspontot nélkülöző vetélkedéssé szelídült. Hacsak azt nem tekintjük, hogy Darnyi világ- és olimpiai csúccsal, továbbá közel három másodperccel (!!!) verte meg David Whartont. Az amerikainak, aki hozzá hasonlóan szenzorális fogyatékossággal küszködött (Darnyinak a látása, Whartonnak a hallása korlátozott), esélye sem volt abban a kevéssel több, mint négy percben, amit együtt töltöttek a vízben.

Miért is? Erre többféle magyarázat van. 1986-ot, a madridi vb-t kell idézni. Ott Darnyi az első rajtnál kiugrott, mire a másodiknál félni kezdett, s ennél fogva Moralesnek vagy három méter előnyt adott a 200 első ötvenén. (Nota bene: így is nyert a végén.) De akkor nyilván őbenne és Széchyben megfogant egy ötlet: ha már egyszer a szabályzat egy kiugrást engedélyez, akkor legyen ez az első tudatos. Kövesse el Darnyi. S ijedjenek meg a többiek, hogy ha másodjára ők ugornak ki, elkerülhetetlen a kizárásuk. Ilyenformán Darnyi Tamás Szöulban, a 400 vegyes döntőjében kényelmesen elvétette az első rajtot, miáltal versenyzőtársai kerültek hátrányos helyzetbe. Féltükben jól rátartottak a pisztolylövésre. Ez az első magyarázat. A második egyszerűbb: Darnyi valójában legyőzhetetlen volt és maradt is. Ezúttal – talán először, de nem utoljára – rajt/cél győzelmet aratott: gyorson, mint ahogyan ez szokásává lett, nem kellett már „leúsznia” senkit, elég volt ehhez az előző három úszásnem. A végén pedig ezt jelezte az eredményjelző tábla: 1. Darnyi Tamás 4:14.75 (világrekord), 2. Dave Wharton 4.17.36, 3. Stefano Battistelli (Olaszország) 4:18.01. Mint látható, nem Wharton szorította meg Darnyit, hanem inkább Battistelli az amerikait.

Apropó, más úszásnemek. Mark Spitz, a müncheni olimpia (1972) úszóhőse a medencék világába való különös és különösen kudarcos visszatérése idején azt kezdte jósolgatni, s főként próféciálni, hogy az olimpia úszóprogramjában végül is csak a gyorsúszó sprintszámok maradnak fenn, mert a többire nincsen szükség. Vegyesúszásra különösen nem. Szó, mi szó, idővel Spitz meggondolhatta magát, mert Szöulban egy emelkedett pillanatában odalépett az éppen ebédelő Darnyihoz, s azt mondta neki: „Tamás, szeretném, ha tudnád, hogy szerintem te vagy minden idők egyik legnagyobb úszója”. Ezt hallván a londoni Times szakírója félrevonta Spitzet, s közölte vele, a gyorsúszó sprintek általa megjövendölt szép új világában egy Darnyinak még csak helye se volna… Spitz megvonta a vállát, s így válaszolt az angolnak: „Hát, az élet ilyen. Mindannyiunknak haladnunk kell.”

Riskó Géza írása

1992. Darnyi Tamás 200m vegyes

Gondban van a szerző, amikor megkapja a feladatot. Darnyi Tamásról írni, önmagában megtisztelő, felemelő, még akkor is, ha nem nagyon ismeri. Fura helyzet, fura feladat. Pedig az úszás hosszú évtizedeken át lételemem volt, életem jelentős részét a medencék világában töltöttem el. Azt is mondhatom, sokra vittem, azt is, hogy nem… Álltam a dobogók tetején, megéreztem a győzelem ízét, mégis elégedetlen vagyok magammal. Mennyit érnek a magyar bajnoki címek, a nemzetközi versenyeken való részvételek, ha nem értem el a megálmodott célokat? 1964-et írtunk, néztem a tokiói olimpiai közvetítéseket, a képernyő előtt ülve, stopperrel a kezemben mértem az atlétikai futószámok döntőit, az úszófinálékat. Könnyeztem egy-egy jó eredmény láttán, s arra gondoltam, egyszer majd én is… 15 éves voltam, tele reményekkel... Egy évvel később már felnőtt válogatott gyorsúszó voltam, Angliában debütáltam, azt hittem, jó úton haladok, álmaimat megvalósíthatom. Nem ittam alkoholt, nem szívtam cigarettát, nem éjszakáztam, sportkollégiumban éltem, mindent alárendeltem a sportnak. Mindez kevésnek bizonyult, mert bizonyára hiányzott belőlem az a bizonyos plusz, tán nem olyan volt az idegrendszerem, izmaim sem voltak speciálisak, vagy a szívem, szervezetem oxigénfeldolgozó képessége bizonyult átlagosnak. No, és soha nem doppingoltam.

Mindezek után elképzelhetik, milyen nagy tisztelettel figyeltem, figyelem a sportolók teljesítményeit, mennyire tisztelem a nagy bajnokokat. Nekem és a hozzám hasonló embereknek mást jelentett Balczó András, Puskás Öcsi, Papp Laci, mint az egyszerű embereknek. Ma is elérzékenyülök, ha futásukra, bunyójukra, cseleikre gondolok.  Mindenkinél jobban becsülöm azokat a klasszisokat, akik tiszteletére eljátszhatják a magyar Himnuszt. Sokan könnyezünk ezekben a legszentebb pillanatokban.

Elhihetik mennyire tisztelem, becsülöm Darnyi Tamást, minden idők legeredményesebb magyar úszóját, akinek sportpályafutása szent és sérthetetlen. Még magam is úsztam ellene, tudom milyen tehetség volt, mennyi örömet adott nekünk. Pályafutása, eredményei mindannyiunk előtt ismert. Most csak annyit idéznék fel, hogy nyert négy olimpiai aranyat, ugyancsak négy vb-elsőséget, s hétszer állt az Európa-bajnoki dobogó tetején. Le a kalapot előtte. Nem véletlenül választották meg 1991-ben, az ausztráliai, perthi vb után a világ legjobb úszójának.

Újságíróként tudósítottam a barcelonai olimpiáról. Számomra egyértelmű volt, hogy Darnyinak ez az utolsó ötkarikás szereplése, többet nem láthatjuk majd őt. Aki kicsit is járatos volt a sportágban, tisztában volt ezzel. Soha még nem szurkoltam annyira magyar sportolónak, mint akkor neki. Azt előre sejtettem, hogy a 400 vegyes az övé, ott nincs mese, besöpri az aranyat. Ám a 200 vegyes az más, ott még több kell. A rövidebb távon több meglepetés érheti az embert, egy rossz rajt, elrontott forduló, nem megtervezett levegővétel, s máris baj lehet. Darnyi úgy úszott világéletében, mint egy komputer, betáplálták a szervezetét, minden centimétert megterveztek Széchy Tamással, s jöhetett a megvalósítás, a győzelem. Ám attól, hogy valaki megcsinálta háromszor, nem biztos, hogy negyedszer is sikerül. Barcelona stílusos, szeretnivaló, hűséges város. Ráadásul arrafelé nagyon, de nagyon szeretik az úszást. Várakozással teli szívvel látogattunk ki az uszodába, noha Czene Attila már bontogatta szárnyait, mégis szinte kivétel nélkül mindannyian Darnyinak szurkoltunk. Őt illette meg a győzelem! Még akkor is, ha természetes rokonszenveztünk Czenével is, no és persze örök elv: mindegy, hogy ki nyer, csak magyar legyen az illető! Nem tisztem felidézni centiméterről centiméterre, hogy miként alakult a nagy verseny, az első 50 méter, a pillangó még nem hozott semmi különöset, ötödikként fordultak, háton Czene előnyt szerzett, elsőként fordult, Darnyi csak negyedik volt. A mellúszást követően még mindig ugyanez volt a helyzet. S aztán bekövetkezett a csoda! Amire már nem sokan számítottak, Darnyi olyan hajrát vágott ki, olyan eszeveszett száguldást mutatott be az utolsó ötvenen, hogy senki nem tudta volna megállítani, élete tán legizgalmasabb győzelmét aratta! Boldog volt azért is, mert maga mellé segített a dobogóra egy fiatalt, Czenét, aki bronzérmes lett. Az immáron négyszeres olimpiai bajnok senkivel nem osztotta meg titkát, csakis ő volt tisztában azzal, hogy itt a vége. Soha többet nem lesz olimpiai induló, bajnok.

Eredményhirdetéskor néztem a piros-fehér-zöld zászlót, hallgattam a világ legszebb zenéjét, a szokásosnál is hevesebben dobogott a szívem, ott és akkor elbúcsúztattam őt. A sajtótájékoztatón megköszöntem neki mindazt, amit Magyarországért, értünk tett. Megköszönte, szokásához híven nem nyilatkozott, nem oldotta fel magányosságát.

Azt hittem kivételt tesz majd velem, hiszen én is úszó voltam, de ez az érv is kevésnek bizonyult. Mi, újságírók, valahol, valamikor nagyon elronthattuk vele, mert egy-két kivételtől eltekintve, soha nem vállalkozott riportokra. Akkoriban is azt gondoltam, ma is úgy vagyok vele, legyen ez az ő magánügye. Legyen így, csodálatos úszásával, pályafutásával, olyan eredményeket ért el, ami többet jelent minden nyilatkozatnál. Hirtelen eszembe jut Balczó András, aki szintén nem szíveli a médiát. Magányban, de boldogságban él.

Darnyi Tamás szintén boldog, kiegyensúlyozott, sikeres. Ez a legfontosabb. Sokszor, sokan akarták megfejteni sikerei titkát. Erre ő maga lenne a leghivatottabb, no és mindent tudhatott ez ügyben, az egykori mester, Széchy Tamás is, aki sírba vitte titkait. A legfontosabb szakmai tudnivaló, hogy Darnyi négyszámos versenyző volt, egyedül mellúszásban nem lett volna a világ legjobbja, minden más úszásnemben, igen! Fantasztikusan jól rajtolt, fordult. Óriási akaratereje volt, kiváló taktikai érzék, mindenkinél jobban tudott hajrázni. S nem utolsósorban imádta az úszást, a vizes társadalmat.

Ma is hű önmagához, a róla elnevezett úszóiskola sikeres, magas színvonalú, ügyesen menedzseli, üzletembernek sem rossz. Emellett a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, elkötelezett vizes ember. Kapcsolata felhőtlen Kiss Lászlóval, a szövetségi kapitánnyal. Segíti a szakmai munkát is. Rokonszenves tulajdonsága, hogy rendkívül versenyzőpárti, megküzd az idősebb versenyzőkért is, de segíti a fiatalokat is, amennyire csak lehet. Szívesen vállalja a társadalmi munkákat is, például sokat tesz azért, hogy 2006-ban sikeres legyen a budapesti Eb. Önök jól tudják, mennyire meg kellett küzdeni a természetvédőkkel, politikusokkal azért, hogy nálunk, Budapesten, a Margitszigeten lehessen az Eb. Gyárfás Tamás az elnök, bármennyire is sikeres vezető, egymaga kevés lett volna. Olyan társakra volt szüksége, mint Darnyi Tamás, aki - ha kellett - még a plakátragasztást is magára vállalta.

Darnyi tehát Barcelonában csak a versenyszerű úszásnak intett búcsút. A sportág marad a lételeme, mindörökké.

Gyárfás Tamás írása

1992. Darnyi Tamás 400 méteres vegyesúszás

Széchy 1985-ben a szófiai Európa-bajnokságon dobta be a legújabb, akkor még alig 18 éves, újabb remekművét. Vagy igazán csak Madridban kezdődött? A világbajnokságon? Az akkor alkatra még mindig szinte kis taknyos Darnyi vegyesen ismét mindkét aranyérmet megnyerte. A 400-on addig világcsúcstartó, olimpiai bajnok Alex Baumann csak a talpát látta. Érthetően egy híján minden magyar a mennyekben, Széchy viszont dúlt-fúlt. „Mellen nem hoztad a részidőt! Gyalázat!"

Hiába az újabb és újabb bravúrok, a még, még!, még!!  maradt közös pályafutásuk örök sajátja.

Széchy Tamás, a vén mackó, a házsártos örök duzzogó, az egykor dús fekete hajú, de már Madridban is ősz, kopaszodó vízi zseni, Darnyinak a várt részidőket kis sárga cédulákon, az első világbajnoki döntője előtt adta át. Az pedig?!.... Mit számit, hogy így is szédületes világcsúcs, amikor mellen?!...

Két évvel később Szöulban jelentek meg először együtt - olimpián. A srác ekkor már teljesen Széchyé. Vagy még az övé sem? Távolságot tart mindenkivel, pedig bárki boldog lenne, ha közel kerülhetne hozzá. A sajtó ostromolja. Ő azonban az egyenlő elbírálás híve.  Senkinek sem nyilatkozik. Szöulba már négyszeres Európa-bajnokként és kétszeres világbajnokként érkezik. Éppen egy újabb honi perpatvarból. Az olimpiai felkészülés hajrájában a Magyar Hírlap fotóriportere le akarta fényképezni. Darnyi a tucatnyi felvétel után, azt mondta, most már elég, és hátat fordított.

Ebből lett a „Hát...” cikk. A Magyar Úszó Szövetség (természetesen az akkori...), feljelentette a lapot a MÚOSZ etikai bizottságának, mondván, Tamás személyiségi jogait sértették a kierőszakolt fotóval. Sértette a fene! Legszívesebben - a fotóssal együtt -  már akkor agyonszerette volna az egész ország.

A nyerő embert. Szófia (Eb) 2 arany, Madrid (vb) 2 arany, Strasbourg (Eb) 2 arany, Szöul (olimpia) 2 arany, Bonn (EB) 3 arany, Perth (vb) 2 arany. 1991-ben, az athéni Európa-bajnokságot kihagyta. Ennyi lett volna?

Következett Barcelona. Darnyival. A második olimpiája. Az ellenfelei már rosszul vannak, ha meglátják. Hét éve mindenki őt akarja legyőzni. Senkinek sem sikerül.

Az előfutamban az amerikai Eric Namesnik a leggyorsabb. Rajta kívül az olasz Sacchi és az ugyancsak amerikai, a barcelonai ezüstérmes David Wharton  a legnagyobb vetélytárs. Az utóbbi a bal fülére csaknem teljesen süket. A parton nagyothalló készülékkel járt. Tamásnak egykor a szemét operálták. Heimann professzor Kölnben négyszer műtötte. Egy hógolyó volt az oka mindennek. 

Az első rajtnál Darnyi, szinte, mint mindig: kiugrik. Akkoriban ezt még lehetett. Tamás a megszokott tíz méter könnyed pillangó után lazán törülközik. A többieket ezalatt kiveri a víz. A második rajtot Namesnik kapja el jobban. Száz méternél Darnyi csak harmadik. Még sincs pánik, hiszen mindez összhangban áll Széchy papirkáival. Az Öreg Darnyival ugyan soha, de olimpián már bukott nagyot. Hargitay András 1976-ig mindent nyert, aztán '76 után is, de a montreali ötkarikás játékokon alulmaradt. Igaz, Széchy azóta már Állami-díjas, de Darnyi újabb aranyáért mindent odaadott volna. 150 méternél a kezek már a magasban, de Széchy változatlanul a mélyben, valahol a medence alatti öltözőben bolyong, és legfeljebb a zajokat figyeli. Ilyenkor az ő dolga már bevégeztetett, elengedte a versenyző kezét. A felkészülés minden másodpercét felügyelte, de a startpisztoly után már tehetetlen.

Az alagsorban is a szeme előtt volt Darnyi. Ők mindig is látták egymást. Tamás elmondta, mindig tudta, hogy mikor van ott az edzésen, és mikor nincs. Akkor is tudta, ha az Öreg később érkezett. Nem nézett fel, nem nézett ki, de megérezte, ha megjött. Ha Széchy nem szólt egy szót sem, ha csak ott ült csendben, a parton, ő akkor is legalább negyven százalékkal többet adott ki magából, mint esetleges távollétében. Erősen kötődtek egymáshoz. Végtelenül tisztelték egymást és ugyanígy tartottak is egymástól. Egészen sajátos kapcsolat volt az övék.  Darnyitól Széchy többet követelt annál, mint amennyit fájdalom és harag nélkül el lehet viselni. Minden lépéskor mindkettőjükben ott lebeghetett a kérdés: vajon mit szólna ehhez a másik? Sokszor voltak messze egymástól. Egymásért éltek.

Barcelonában is csak nőtt, nőtt Darnyi és a mezőny között a különbség.

Kétszáz méter után már megint nem kérdés, hogy ki nyer. A Telesport riporterének ilyenkor szorul össze a gyomra. Most mi lesz? Ismét vele kell, kellene riportot készítenie. Erre annyi az esélye, mint Namesniknek vagy Whartonnak arra, hogy utolérjék.

Tamás vízbe dugott fejjel, a halakkal élt.

Félő volt, hogy ezzel sokat veszít, hiszen úgy tízszer annyit kellett ahhoz nyújtania, hogy ugyanúgy szeressék, mint jóval simulékonyabb sporttársait.

Ugyanúgy szeretik...

Világversenyen soha nem talált legyőzőre. (Veretlenül, négy olimpiai, négy világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki  arannyal 1993-ban hagyta abba).