Keresés eredménye - Elek Ilona (Schacherer Ferencné)

 Elek Ilona tőrvívó 1988. július 24-én nyolcvanegy évesen távozott az élők sorából. A magyar és a nemzetközi női vívósport legnagyobb egyénisége. A FIE, a Nemzetközi Vívószövetség első női tiszteletbeli tagja.
Santelli mester tanítványaként egyedülálló pályafutása az 1933-ban Budapesten rendezett Európa-bajnokságon indult. Három olimpián lépett pástra. A magyar sport első női olimpiai bajnoknője, hiszen Berlinben négy nappal korábban győzött, mint Csák Ibolya. Londonban a megkülönböztető törvények miatti kényszerpihenője ellenére megvédte bajnoki címét, Helsinkiben pedig csak a részrehajló zsürielnök ítélete fosztotta meg a harmadik győzelemtől. Ez pedig negyvenöt éves korában, első bajnoksága után tizenhat évvel mindenképpen világszenzáció lehetett volna.
A világ- és Európa-bajnokságokon nyert tizennyolc érme – ebből tizenegy arany – mindent elmond klasszisáról. A világ legjobb vívónője mégis csalódottan akasztotta arra a bizonyos szögre tőrét, mert bár nagyon készült, a melbourne-i olimpiára, már nem válogatták be a csapatba. A páston energikus, villámgyors, technikás volt. Az életben sokoldalú, több nyelven beszélő, hallatlan intelligens, aki a zene világában is otthonos volt, kiválóan zongorázott, szerzőként is elismerték. Hosszú éveken át kapitánya volt a női válogatottnak. Margit (Maca) húga is világhírű vívó volt. Elek Ilona, a közkedvelt Csibi, a magyar sport kiemelkedő, nagy egyéniségeinek egyike. Az Olimpiai Érdemrend kitüntetettje, elsők között választották be a Halhatatlanok Klubjába.
 

Az aranyérmek története

Sinkovics Gábor írása

1936. Elek Ilona női tőr egyéni

Miközben a Nemzeti Sportban Dr. Morrison tejet ajánlottak a csinos, vagy enyhén trampli hölgyolvasóknak, kihangsúlyozván: „hordjanak nyugodtan testszínű harisnyát a Dr. Morrison tej eltünteti a fölösleges szőrszálakat, strandolás előtt…”, Berlinben egyre fokozódott a helyzet. Akkor már csaknem egy hét telt el az 1936-os olimpiai játékokból, s Németország a versenyek lázában égett. A játékok során először harangszóval felvezetett küzdelemsorozat hihetetlen érdeklődés mellett zajlott, a fő stadionban rendszeresen 110 ezren foglaltak helyet, az úszóstadionban 18 ezren, a sportok csarnokában, a Deutschlandhalléban pedig 20 ezren bíztatták a versenyzőket.

A sport mindenek felett.

Csakis ez a jelszó, a korokat, rendszereket, világégéseket is áthidaló szlogen hozhatta össze a világ neves és ismeretlen sportolóit, a német fővárosban, hiszen mindenki tisztában volt vele, Adolf Hitler és pártja 1933-ban hatalomra került. Minket, magyarokat mindez akkor még csak visszafogottan zavart, a sport iránt rajongó szurkolókat csak a versenyek és a győzelmek foglalkoztatták. Hát, még amikor Pluhár István belekezdett. Ez volt az első olimpia, amelyről rádióközvetítést lehetett hallani, s a roppant népszerű Pluhár csak mondta és mondta: „Huj, huj, hajrá!”, s itthon az ormótlan, recsegő, kvartyogó, földöntúli hangokat kiadó, asztali rádiókészülékek mellett hallgatták az emberek, amint a mi aranylábú fiaink és lányaink – aranyakat nyernek.

Elek Ilonára például kevesen tippeltek volna. No, nem mintha a klasszisa hiányzott volna, csak hát hiába nyert már kétszer Európa-bajnokságot, amikor itthon képtelen volt elhódítani a magyar bajnoki címet. Éppen ezért öt válogatóversenyen kellett bizonyítania ahhoz, hogy egyáltalán eljuthasson Berlinbe. Az öt közül megnyerte az elsőt és az utolsót, ezért csupán a második helyen válogatták, de mit számított az, amikor csomagolhatott, s elindulhatott a német fővárosba. A vívóversenyekre a birodalmi sportliget területén került sor, amelyet úgy neveztek, hogy „Haus des Deutschen Sports” vagyis a Német Sport Háza. Különleges üvegfalú kupolacsarnok volt ez. A női tőrvívásra negyvenegy versenyzô jelentkezett, ott volt közöttük két korábbi olimpiai aranyérmes, a német Helene Mayer és az osztrák Elen Preiss. Egyébként furcsa szituációkat produkál a sors: a nácik irányítása alatt megrendezett olimpiára Amerikából hazahívták a zsidó származású Helene Mayert, abban bízva, hogy Németország általa aranyérmet szerezhet.

Mit számított akkor még, hogy a hölgy zsidó?…

De mi maradjunk Csibinél.

Így nevezte mindenki Elek Ilonát, aki Hitchcock-filmek stílusában, elképesztő izgalmak mellett haladt előre, egészen előre.  A döntőbe természetesen bejutott a két korábbi aranyérmes, s rajtuk kívül egy osztrák, egy belga, egy dán, egy másik német, no meg a mi Varga Ilonánk és Elek Ilonánk. Amikor Elek a németek első számú tőrvívója, Mayer ellen csatázott, a gyengébb idegzetűek egyszerűen kimentek a teremből. A Nemzeti Sport ezt írta akkor:

„Őrült izgalom uralkodott a teremben, a németek tapsolnak és bíztatják Mayert, hosszas várakozás után Mayer kitör, szúrást csinál, ezt azonban Elek védi, és riposztja ül. Győz Elek 5:4-re !…”

Soha nem felejthető csata volt az, s bár a továbbiakban Elek Ilona is kikapott egyszer, de végül ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Jekelfalussy György, a vívóválogatott kapitánya lelkendezve beszélt a bajnoknő teljesítményéről, az olimpiáról külön kiadásokkal is tudósító Nemzeti Sport pedig nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel. Azon a napon egyébként a magyar futballválogatott Csutorás balszélső jó teljesítménye ellenére sima, 3–0-s vereséget szenvedett a lengyelektől és kiesett. Az MLSZ illetékesei rögtön táviratoztak, hogy a labdarúgók azonnal utazzanak haza. Gyephokisaink sem jártak jobban, ők Indiától kaptak ki 4–0-ra, de ez valahogy nem jelentett akkora szenzációt sem Budapesten, sem Kakasdon.

Hanem Csibi győzelméről hónapokig beszéltek az emberek, s azt mondogatták, íme, egy igazi művész. Igen, egy zongoraművész, aki lassú Chopin-dallamok helyett sok-sok hangos tust választott, s persze a tőrt, amellyel sikert sikerre halmozott. Elek Ilona, aki 1907. május 17-én, Budapesten született, zongoraművésznek készült, ám a vívás érdekében lemondott erről az álomról. Később sok-sok táncdalt szerzett, de ezek valahogy nem maradtak fent az utókor számára, nem így a sportban elért sikerei. Tizenkét esztendővel a berlini olimpián nyert aranyérme után, immár negyvenegy esztendősen, ismét nekirugaszkodott, és ahogy írták róla: régi tempóját felülmúlva, hihetetlen gyorsasággal és határozottsággal vívott. Nincs erre jobb szó, pillanatok alatt lerohanta az ellenfeleit, s balkezes volta miatt szinte kiismerhetetlen támadáskombinációkkal rukkolt ki. Az 1948-as, londoni olimpián ismét aranyérmet nyert, megelőzve a dán Lachmannt és az  örök rivális, osztrák Preisst. S ha valaki azt hiszi, ezzel a hepienddel zárult Csibi lenyűgöző karrierje, az bizony téved. Négy év múlva, Helsinkiben, ahol az Aranycsapat Puskás Ferenccel, Bozsik Józseffel, Hidegkuti Nándorral olimpiai aranyat nyert, a döntőben 2–0-ra legyőzve  Jugoszláviát, az akkor már negyvenöt esztendős Elek Csibi csaknem harmadik aranyérmét vehette át, ha nem szenved  4:3-as vereséget, igazi ki-ki meccsen, holtverseny után, az olasz Camber ellen.

Ez volt az igazi hattyúdal.

Kissé szomorú befejezés lehetne ez – egy találattal lemaradva az aranyéremről. Csakhogy Elek Ilona pályafutása és élettörténete mesébe illő sztori. Hat világbajnoki címet nyert, öt Eb-elsőséget, kilenc magyar
bajnoki címet, s persze két olimpiai aranyat szerzett. 1988. július 24-én hunyt el Budapesten.

Művésznek készült – és valóban a halhatatlan művészek közé is került.

Kósa Tamás írása

1948. Elek Ilona női tőr egyéni

Mit szólnánk, ha Egerszegi Krisztina bejelentené, hogy indul a legközelebbi olimpián? Elek Ilona 41 évesen, 12 évvel Berlin, az első olimpiai győzelme után ott volt Londonban, és megint megnyerte a tőrvívás döntőjét.

És ez valami nagyszerű, még akkor is, ha tudjuk, hogy az akkori sportnak, szemben a mai nagyipari bajnokgyártással, sokkal emberibb arca volt, és ha sejtjük, hogy egy háborút túlélve olyasmire is képes lehet az ember, amire máskor nem. Legalábbis, ha hiszünk az Elek Ilonához hasonlóan ugyancsak 1907-es születésű Bay Bélának (már pedig miért ne hihetnénk?).

"1945. február 13-án jöttünk fel a pincéből, és akkor láttam meg a berlini olimpia bronzérmes kardvívóját, Gerevich Aladárt, amint első leckéjét kapta önmagától - tükörben. Mit számított a tizenkét év kényszerszünet! Mindannyian szárnyaló ifjak voltunk. Én magam túl voltam a negyvenen, amikor újra magyar bajnokságot nyertem."

De mégiscsak más világ jött. Az ostrom alatt meghalt az öreg Maestro, Italo Santelli, a kisebbik Elek, Margit mestere, Gerentsér László már korábban elment, de jöttek mások. Olyanok például, akik kitalálták, hogy a vívás az urak, krakélerek dolga, s így semmi keresnivalója az új világban. A vívóember ilyenkor sóhajt egyet, és újra kezdi. Különösen ha nő, mert a női vívást éppen elég nehéz volt elfogadtatni néhány évtizeddel korábban, majdhogynem titokban jártak edzésekre a lányok. Igaz, amikor Elek Ilona válaszút elé állt, hogy a Zeneakadémiát folytassa-e vagy a vívást, akkor már a családi tanács, jobban mondva az édesapa, meghozta a döntést - miután Krenchey Géza, a vívószövetség akkori elnöke a lelkére beszélt.

A háború után tehát ismét a lelkekre kellett beszélni, hogy megmaradhasson a vívás, a fehér sport. Az 1947-es lisszaboni világbajnokságra nem utazott magyar csapat, de csak az utolsó pillanatban döntöttek a homályos magasságokban valakik az itthon maradásról, és a tiltás egyik oka a helyszín is lehetett, hiszen ugyanabban az évben a prágai csapatversenyre ki lehetett utazni. De kérdés volt az olimpia, merthogy azt nem Prágában rendezték. Elek Ilona egyre hangosabban kérdezgette, hogy akkor most mi lesz, megyünk, vagy nem megyünk, mert ha igen, akkor nem ártana néhány felkészülési versenyt is beiktatni a programba.

Határozott fellépésű volt, több nyelven beszélt, szeretett szerepelni - a verseny is feldobta, ott mindig jobban teljesített, mint edzésen – és megtanulta, megszokta, hogy az ügyeket néha el kell intézni. Jól ismert Sédey Gyula ügye: a háború előtti vívóvezetők közül többet elmarasztaltak 1946-ban, demokráciaellenes intézkedésekért, a volt fővárosi rendőrkapitányt, Sédeyt pedig halálra ítélték. Elek Ilona beadványt írt, maga mellé állított egy sor vívót, hogy együtt bizonyítsák Sédey ártatlanságát, végül a halálos ítéletet nem hajtották végre.

Kérdezősködni persze, különösen egyre hangosabban, és beadványokat írogatni, nem biztos, hogy akkoriban használt az embernek, de Elek Ilona ilyen szókimondó, egyre hangosabban kérdező fajta volt. Egyszer, még a kezdetekben el is tiltották egy időre a versenyzéstől, mert a húgát védve beolvasott a zsűrinek.

Állítólag a világ kevésbé konzervatív részein a nők is párbajoztak néha-néha, már amíg a párbajozás egyáltalán divatban volt; Elek Ilonát is el tudja képzelni az ember, amint könnyű karddal, részleges bandázsban kiáll valaki érdekében.

De a fordulat éve után következő szigorú időkben még nehezebben viselték el az ilyesmit, válogatás nélkül rúgtak a sorból kilógókba. Elek Ilona és Elek Margit például az 1952-es olimpia előtt feketelistára került, többek között Bay Bélával, Rajcsányi Lászlóval, Somos Bélával együtt, és nem sokon múlt, hogy kiutazhattak Helsinkibe.

De az egy más történet. Előtte még Elek Ilona Londonban megvédte az 1936-os olimpiai bajnoki címét. London előtt a magyar csapat megnyerte a bázeli tornát, a Népsport kellően megünnepelte az eseményt, megemlítve, hogy az olimpiai bajnok Elek Ilonára már nem is emlékeznek a világban. És ez így nincs jól, de közben már amúgy is eldőlt, hogy a londoni olimpián meg kell mutatni a világnak, és lett tatai edzőtábor, feljavított élelmezéssel, vezéri látogatásokkal, és lettek olimpiai aranyak is. Elek Ilona volt egyébként egyéniben az egyetlen, aki megvédte a 12 évvel korábban nyert címét. Ha így nézzük, ez volt az egyetlen szál, amely átnyúlt egyik korból a másikba, hogy a ráérő történészek egyszer majd megnyugodhassanak, a háború és sok szenvedés ellenére nem ért véget akkor egy világ, voltak, mik folytatódtak. Maradtak nagyszerű, jellemes emberek, vállalható, vállalandó közös dolgok, mint mondjuk, például a magyar vívósport.

Ezt írja az 1948-as Magyar Olimpiai Zsebkönyv:

"Azért mentünk ki az olimpiára, hogy sportbeli győzelmeinkkel is bebizonyítsuk társadalmi rendszerünk szilárdságát, rendszerünk helyességét (...) Erős lábbal bele akartunk rúgni a Hearst-lapok és Kemsley-lapok, az NBC-k és BBC-k hazugságainak fortyogó boszorkánykondérjába.

Hát, ennél azért jóval többről volt szó.

Farkasrét

60/8-1-591