Keresés eredménye - Hammerl László dr.

Az aranyérem története

Somos Ákos írása

1964. Hammerl László kisöblű sportpuska, fekvő

Tokió olimpiai bajnoka, Hammerl László kis híján lemaradt a játékokról: az orvosi egyetemi vizsgái miatt éjjel-nappal tanult, ezért a válogatóversenyeken rosszul lőtt. A szövetség elnöksége nem volt hajlandó beválogatni az olimpiai csapatba, de Kutas István, a honi sportélet akkori prominense és Kisgyörgy Lajos szövetségi kapitány végül kiverekedte, hogy Hammerl is utazhasson. Tudták, mit beszélnek: egy évvel korábban, épp a majdani olimpiai versenyek időpontjában, jobbat lőtt összetettben az érvényes világcsúcsnál (hivatalosan csak világversenyen lehet megdönteni a fennálló rekordokat). A formaidőzítés az olimpia előtti utolsó versenyen is igazolódik, amikor egyéni csúcsot lő – abban a számban, amelyben aztán Tokióban a csúcsra ér.

Kisöbű sportpuska, fekvő, 60 lövéses egyéni. 1964. október 16. a tokiói olimpia döntőjének napja. A lőtéren ideális lövő idő, előtte kicsit esett, nincs meleg, enyhe szél fúj. A lőállásokban már ott ülnek a japán katonák – akkoriban nem volt még elektronikus lőlap (hm, Japánban éppenséggel már feltalálhatták volna), a lövés után a versenyző mögött ülő katona egy kis távcsővel benézi magának a céltáblát és felírja az eredményt. Ez azonban csak „tájékoztató jellegű”, a hivatalost majd a zsűri írja ki a lőállások előtti nagy táblára, miután végignézett minden lőlapot. Hosszú eljárás, de hát a néző türelmes – persze, ha századmilliméterek döntenek az olimpiai bajnoki címről, a szokott rítus igen drámai színezetet kap. Tokióban, a kisöbű-döntő előtt még nem sokan sejthették, hogy pontosan ez történik majd, sőt, jóformán azok a századmilliméterek sem döntenek…

Minden versenyen, az olimpiai döntőben főleg, a nyitó sorozat a legnehezebb. Az első lövéseken múlik szinte minden. A próbalövések után Hammerl László megnyugodott, kérte az első mért sorozatot – aztán többször letette a puskát, miután már megcélozta a táblát. Végül meglett a tízes elsőre, és pár lövés után – ahogy ő fogalmaz - szerencsésen „lement a függöny”, másképpen szólva, elindult az automata: kikapcsolt mindent, nem számolta a lövéseket sem – csak arra volt kihegyezve, hányadikra lő először kilencest. Ez végül a huszonkettediknél következett be. Furcsa módon ettől még jobban megnyugodott. „Azt mondtam magamnak: helyes, akkor most megint jöhetnek a tízesek. Így is lett, negyven lövés után csúszott be az újabb kilences.” Ekkor kisebb közjáték következett. Meghallotta a kapitány hangját: „ne is törődj vele Laci, mindenkinél csinálják…” Kiderült, egy bírói stáb lépett be a lőállásba: azt vizsgálták, nincs-e túl alacsonyan a lövő csuklója a földhöz képest – egy hokibothoz hasonló eszközzel méricskélték a távolságot. Gyuri bácsi jelzése jó ütemben jött, nem zökkentették ki, a folytatásban, az utolsó tíz lövés előtt mindössze három kilencese volt. És ekkor kezdett el „visszaszámolgatni”, amitől az utolsó tíz pokoli nehéz volt. „Mondogattam magamban: ha még négy kilencest lövök, tízben lehetek… na, ha ez is tízes, a hat meglesz… Még három, és a dobogó is… és az utolsó lövés előtt: ha ez is meglesz, talán megnyerhetem…” Végül az utolsó tíz lövés mindegyike tízes lett, 597-tel zárt és nem tudta, hogy éppen ezzel a visszaszámolgatós hajrával lett olimpiai bajnok. Gyuri bácsi a lőállás előtt azzal fogadta:

– Lehet, hogy megnyerted, aranyoskám.

Aztán kiderült, az amerikai Wigger, aki utána fejezte be, pont ugyanennyit lőtt. Ekkor kezdődött a számolgatás: a szabály szerint holtverseny nincs, az nyer, akinek több a tízese. Ebben is egálban voltak. Következő pont: a belső tízesek (a céltábla legközepén lévő gombostűfejnyi lyukhoz közeli telitalálatok) száma – eredmény: Hammerl-Wigger 15-15! Így aztán a harmadik faktor döntött: az utolsó tíz lövés során ki hibázott kevesebbet. És az amerikai az egyik kilencest ott lőtte… A sors mintha patikamérlegen mérné az igazságot: Hammerl László úgy lett olimpiai bajnok, ahogy négy évvel később, Mexikóban lemaradt az aranyról. Akkor a cseh Kurka előzte meg őt az utolsó tízes módszerével.

Tokióban azonban Hammerl László maga mellé állította a jó sorsot.