Keresés eredménye - Hámori Jenő

Hámori Jenő olimpiai bajnok  szülővárosában,  Győrben  ismerkedett meg a kardvívással  és 1954-ben a Haladás versenyzőjeként a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon mutatkozott be a válogatottban. Ezt követôen a római világbajnokságon és a melbourne-i olimpián a legendás Gerevich, Kovács, Kárpáti triumvirátus mellett tagja volt győztes kardcsapatnak. Megbízható versenyzőként, kiváló taktikai érzékkel forgatta a kardot. Az olimpia után részt vett a Sport's Illustrated magazin emlékezetes túráján, majd vegyészmérnökként New Orleansban telepedett le. A helyi egyetem megbecsült professzora lett. A víváshoz is hű maradt, kétszer nyerte meg az amerikai bajnokságot, Tokióban amerikai színekben lépett pástra. Kis vívóklubot szervezett New Orleansban. A 2005.évi emlékezetes hurrikán pusztítását csodával határos módon élte túl. Részt vett a melbournei olimpia jubileumára szervezett magyar érmesek utazásán. Néhány éve öröklakást vásárolt a Belgrád rakparton, sűrűn jár haza. Minden évben több hónapot tölt itthon több hónapot tölt itthon. Vendégprofesszorként előadásokat is rendszeresen  vállal az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.   

Az aranyérem története

Lantos Gábor írása

1956. kard csapat

 
Tiszta szerencse, hogy a magyar kardcsapat egyik rangidős tagja, Kovács Pál aludt a Lengyelország elleni finálé előtt Melbourne-ben, így csak az együttes egyik edzője vette fel a szüntelenül csengő telefont a messzi Ausztráliában. A vonal másik végén, a magyar fővárosból Pali bácsi (a fiatal csapattagoknak, Magay Dánielnek, Keresztes Attilának és Hámori Jenőnek már akkor is bácsi!), felesége jelentkezett a forrongó Budapestről kedvező hírrel: mindenki él, egészséges és jól van. Kovács Pál - ébredése után - elégedett fejbólintással nyugtázta a hírt, nem is izgatta fel magát túlságosan, majd vezetésével a magyar kardcsapat játszi könnyedséggel verte Lengyelországot 9:4-re, s lett olimpiai bajnok.

Akkor ez természetes dolognak számított. (Az már nem annyira, hogy a nagy rivális, olasz válogatott ezúttal nem jutott be a döntőbe.) A magyar kardcsapat az 1928-as olimpia óta őrizte elsőségét ebben a számban, mi több, az ausztráliai gárda tagja, Gerevich Aladár már 1932-ben a dobogó legmagasabb fokáról integethetett Los Angelesben, a kardcsapat döntőjét követően. Kovács Pál 1936-ban, Berlinben csatlakozott a nyerő emberekhez, Kárpáti Rudolf pedig Londonban, 1948-ban kezdte meg az aranyérmek halmozását. A három rutinos muskétás mellett Melbourne-ben három fiatal, Hámori Jenő, Keresztes Attila és Magay Dániel alkotta az együttest, s az 1956-os sikert érdemes az ő szemüvegükön keresztül vizsgálni.

A három "egyszeres" bajnok közvetlenül az olimpia befejezése után úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, míg az öregek nem választottak új hazát maguknak.

"Nagy elhatározás volt a részünkről, hogy a hazatérés helyett új országot választunk magunknak" - mondta a Petőfi Rádió „Egy évszázad olimpiai aranyérmesei” című sorozatában a ma is New Orleansban élő Hámori Jenő. "A lengyelek elleni finálét követően leültünk megbeszélni a továbbiakat" – folytatta Hámori. "Otthonról igencsak zavaros hírek érkeztek, meg aztán az újságok is tele voltak a budapesti forradalom képeivel, úgyhogy azonnal döntenünk kellett. A három öreg kijelentette, hogy mindenképpen hazatérnek, mi pedig Amerikát választottuk. A magam nevében azt tudom mondani, hogy nem bántam meg a döntést, még akkor sem, ha azokban az években a nevünket sem lehetett kiejteni odahaza, hiszen disszidensek voltunk. Az Újvilágban sem szakadtam el szeretett sportágamtól, kétszer nyertem meg az Egyesült Államok bajnokságát, sőt, az 1964-es tokiói olimpiára is eljutottam az amerikai csapat tagjaként. Emlékszem, mekkora örömmel üdvözöltem akkor a magyarokat, akik kissé furcsán néztek rám, hogy a csillagos-sávos melegítő feszül rajtam. Ma sem tudok mást mondani, mint akkor: nekem ezt a döntést kellett meghoznom. Szerencsére ma már szabadon utazhatok haza Magyarországra, s lehetőségeimhez képest ezt mindig meg is teszem" - fejezte be az emlékezést Hámori Jenő.

"A mai napig előttem van szinte valamennyi mérkőzésem, amit pályafutásom alatt vívtam, de a melbourne-i olimpiáról semmit sem tudok felidézni" – ezt már a szintén Amerikában élő Magay Dániel mondta nekem, amikor floridai otthonában felhívtam telefonon. "Annyira átláthatatlan volt akkor a helyzet, hogy alig tudtunk a mérkőzésekre figyelni, mindenkinek csak az járt a fejében, hogy mi történhetett Budapesten, mi lehet a családtagjainkkal? A Szent Hilda sportcsarnokba nagyon sokan jöttek el a kint élő magyarok közül, sokan nem is tudták, mi az a vívás, csupán a magyar himnuszt szerették volna újra hallani, s ezt kétszer meg is tehették, hiszen a csapat mellett Kárpáti Rudolf nyerte meg az egyéni olimpiai bajnokságot. Amikor a dobogó tetejére a csapat tagjaival felállhattam, még nem gondoltam arra, hogy nem térek haza. Minderről csupán a döntőt követő este kezdtünk el beszélgetni. Aztán jött Amerika, ahol nem fogadtak bennünket kitörő örömmel, elvégre a helyi vívók tudták, hogy a magyarok azonnal helyet kapnak majd az amerikai válogatottban. Így is történt, én például háromszor nyertem meg az ország bajnokságát, de 1964-ben, Tokióban már nem lehettem ott. Pedig a fő olimpiai válogatóverseny az én győzelmemet hozta, de a további kvalifikációs viadalokon nem indultam el, így nem gyűjtöttem annyi pontot, amivel eljuthattam volna Japánba. Ennek ellenére az amerikai vívás sokat köszönhet nekünk, meggyőződésem, hogy lendületet adtunk az itteni vívósportnak" - fejezte be Magay Dániel.


Öt évvel ezelőtt ismertem Keresztes Attila telefonszámát is. Amikor felvette a telefont, csak annyit értettem, hogy nem tud beszélni, nem tud nyilatkozni. Akkor már megtámadta őt a súlyos betegség, amit az olimpiai bajnok nem tudott legyőzni. Arra azonban még maradt ereje, hogy hazatérjen szülőföldjére, 2002-ben, Magyarországon hunyt el, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található meg. S ugyancsak az égi pástokon vív már a Gerevich-Kovács-Kárpáti trió is.


Gerevich Aladár hét, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál pedig összesen hat aranyérmet nyert pályafutása során, míg Keresztes Attila, Hámori Jenő és
Magay Dániel egyet-egyet. A hat nagyszerű sportolót azonban egyvalami mindig is összeköti majd: az 1956-os melbourne-i kardcsapat-győzelem.