Keresés eredménye - Harangi Imre

Az aranyérem története

Csiszár Antal írása

1936. Harangi Imre könnyűsúly                            

A magyar sporttörténet legendás alakja 1913. október 16-án született Nyíradonyban, az akkori bakterház épületében. Szülei válása után az apa kivételével a család Budapestre költözött.

Imre kiskorában sokat betegeskedett. Még alig múlt 11 éves, mikor elégtelen veseműködés miatt öt hónapig kórházban feküdt. Pénz hiányában édesanyja nem tudta elvégeztetni az operációt. Betegsége ellenére        vonzotta a sport, és nem véletlen, hogy az ökölvívást választotta. Úgy vált ökölvívóvá, ahogy annak idején nagyon sok egyszerű gyerek. Sokszor megverték, ezért elhatározta, hogy egyszer még visszaadja.  Az apró termetű legény jelentkezett a MÁV gépgyári sportegyesületének (MÁVAG) edzőjénél, Csányi Jánosnál. Ezzel vette kezdetét egy csodálatos sportolói pályafutás.

Csányi mester olyan edző volt, akinek a tevékenysége nem fejeződött be a tornateremben. Nemritkán elment Harangiék lakásába, és odahaza is gyakorolta az ütéseket a 15 éves Imrével. Három hónappal az első edzés után Imre már versenyen is indult. És természetesen győzött.

Az ökölvívás minden ellenkező híreszteléssel szemben, sok szelíd versenyzőt is kitermelt, de az őzike-természetűek közül is kiemelkedett Harangi. A légynek sem tudott volna ártani. A szorító, az persze, más volt. Ott mindenkor kemény, bátor, küzdőképes volt, aki nem kímélte sem ellenfelét, sem magát. A kötelektől körülhatárolt ring volt az ő világa, ott nem jótékonykodott.

Egyetlen esztendő kemény munkája eredményeként Harangi már 1929-ben ifjúsági magyar bajnokságot nyert, aztán egymás után még kettőt. Közben bekerült a magyar válogatott keretbe, és rövidesen úgy emlegették, mint az 1932-es Los Angeles-i olimpia népszerű ökölvívó bajnokának, Énekes Istvánnak az utódját.

1933-ban országos felnőtt magyar bajnokként ünnepelte 20. születésnapját. 1938-ig összesen hatszor egymás után vívta ki ezt a címet. 1934-ben a budapesti Európa- bajnokságon „csak” ezüstérmes lett. Ekkor már Európa-hírű öklöző volt a „Tatár”, így becézték ugyanis egy kissé széles arcformája miatt.

Az olimpia előtt az Amerikából hazahívott Steve Klaus (Klausz István), a profi istállók fortélyait ismerő, minden hájjal megkent mester vette át az edzések vezetését. A keret tagjai számára munkaidő-kedvezményt harcolt ki a vállalatoknál. Fiaival a Testnevelési Főiskolára vonult be edzőtáborba. Épp ideje volt már némi változásnak, mert addig igen keserves körülmények között készülődtek a magyar ökölvívók. Harangi minden nap fél 6-kor kelt, felpattant kerékpárjára, másfél órás taposás után érkezett meg a munkahelyére, Mátyásföldre, ahol 1931 óta, géplakatosként és motorszerelőként alkalmazták. A repülőtéren délután 4-ig dolgozott, majd újabb másfél órás biciklizés következett haza, utána a Népligetbe futó-, vagy a MÁVAG-ba teremedzésre ment. Ilyen körülmények között három éven át volt veretlen. Heti 25 pengős fizetéséből édesanyját és Zsófia testvére két gyerekét is eltartotta.

Hazánkból 1936-ban hat ökölvívó indult útnak a XI. Nyári Olimpiai Játékokra Berlin felé, nem is titkolt reményekkel. Kankovszky Artúr, ökölvívóink vezetője, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára indulás előtt a következőket mondta: „Az olimpián csak a nagy ütések számítanak: Haranginak határozottan van esélye”.

A végső győzelemig négy mérkőzést kellett vívnia. A váratlanul kemény, svájci Seidel ellen minden ellenállást megtörő rohamaival diadalmaskodott. Másnap a könnyűsúlyú mezőny legtechnikásabb emberével, a Fülöp-szigeteki Padillával öklözött, és fergeteges rohamaitól már az első menetben megroggyant az ellenfele. A második és harmadik menet már csak formaság volt. A következő mérkőzésén a dán Kops a második menetben lefejelte. A felrepedt szemöldök vérzését nehezen sikerült elállítani, a mérkőzés leállítása fenyegetett, de a vezetők - Imre fölényére hivatkozva - elérték a mérkőzés folytatását. A döntőben az észt Stepulov ellen véres harcban, gigászi küzdelemmel, hősies akarással mérkőzve, pontozással győzött, mellyel megszerezte az olimpiai aranyérmet!

Másnap a győzelmi dobogó tetején nagy, turbánszerű kötéssel a fején vette át az aranyérmét és egy cserépbe ültetett, kocsányos tölgyfacsemetét. Ezt minden bajnok szülőhelyén ültethette el emlékül. A cserép az olimpia sorszáma és színhelye mellett a következő feliratot viselte: „Növekedj a győztes dicsőségére!”  

Harangi Imre 1936. szeptember 3-án, csütörtökön hajnalban szülei és Geleta Elemér, a MÁVAG szakosztályvezetője kíséretében szülőfalujába, Nyíradonyba utazott. Délelőtt megálltak Hajdúsámsonban, ahol a Harangiak nagy része élt ez idő tájt. A községháza előtt a falu bírája köszöntötte Harangit, a református lelkész üdvözölte, majd a hősök emlékműve előtt nagyszámú közönség előtt zajlott az ünnepség. Geleta Elemér mondott beszédet, melyet követett a facsemete egyik felének az elültetése, és a hősök emlékművének megkoszorúzása.

(A tölgyfacsemetéért Hajdúsámson és Nyíradony is versengett. A facsemete ikernövésű volt, és annak szétválasztása könnyen megoldható volt).

Délután Nyíradonyba autóztak tovább. A falu előtt diadalkapu várta Harangi Imrét.

A „Hősök terén” a megható ünnepségre az egész falu összegyűlt. A leventeszázad, az iskolásfiúk és lányok csapata, valamint az érdeklődők mind-mind csillogó szemmel nézték a falu hírességét. Harangi ezután Kopcsó András nyíradonyi kertész segítségével elültette a dicsőséghirdető tölgyfát a község Árpád terén lévő „Hősök-kertjében”. Így került Nyíradonyba és Hajdúsámsonba is az olimpiai facsemete egy-egy hajtása - a magyar sport dicsőségének tanújaként.

Az olimpiát követő hónapokban olasz, nagy-britanniai, skandináv győzelmek után a tengerentúli portyán is végigverte ellenfeleit.

1938-ban az országos bajnokság megnyerése után azonban szegre akasztotta a kesztyűjét, és szerényen visszavonult a sporttól.

Még ebben az évben behívták katonának, a repülőknél szolgált. De a levegő nem bizonyult számára olyan biztonságosnak, mint a szorító. 1941-ben egy kényszerleszállást követően súlyosan megsérült. Eszméletlen állapotban szedték ki a roncsok alól. Az agyrázkódáson kívül súlyos vesesérülést és csonttöréseket is szenvedett. 1945-ben jött haza az amerikai fogságból, betegen. Hazakerülése után sokáig élet-halál között lebegett. Először a jobb veséjét távolították el, de bajok voltak a másikkal is. Helyzete kilátástalan és kétségbeejtő volt. Nehezen járt, de mosolygott. Ezután még négyszer operálták.

A Népsport felhívására, országos segítséggel pillanatok alatt sikerült amerikai gyógyszereket beszerezni. És Imre újra talpra állt. Trafikengedélyt kapott, az ökölvívó-szövetség pedig egy nagyszabású, jótékonysági versenyt rendezett, hogy a bevételből a trafikot áruval tölthessék fel.

Főváros szerte jól ismerték a bokszképekkel, olimpiai bajnokok, világbajnokok és más sporthírességek fényképeivel kitapétázott Harangi-trafikot az akkori Münnich Ferenc utcában, ahol a sportbarátok sűrűn látogatták az egykori bajnokot. Udvariasságáért, jó modoráért, humoráért vásárlói szerették, tisztelték Őt.

A Nyíradonyban elültetett tölgyfacsemete három évtized után sajnos menthetetlenül pusztulásnak indult, a másik azonban Hajdúsámson főterén szép, magas tölggyé terebélyesedett. Törzsén a bajnok 1971-ben emléktáblát helyezett el, a Hajdú-Bihar Megyei Környezet- és Természetvédelmi Bizottság pedig a fát védettnek nyilvánította.

Harangi Imre az 1936-os berlini olimpia könnyűsúlyú ökölvívó-bajnoka nagy megbecsülésnek örvendett, boldog ember volt. Hosszú betegség után azonban 1979. február 4-én, 66 éves korában elhunyt Budapesten.

Hajdúsámsonban a város főterén álló olimpiai tölgy előtt ma emléktábla hirdeti a bajnok dicsőségét. Nevét utca és sportegyesület viseli, melynek ökölvívó- szakosztálya az ő szellemében igen eredményes korosztályos bajnokokat nevel. Nyíradonyban a város vezetői, a Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör, valamint az általános iskola és gimnázium tanulói méltóan ápolják emlékét. Emléktábla található szülőháza falán, olimpiai győzelmének 60. évfordulóján emlékoszlopot állítottak a város főterén. 2003 decemberében pedig átadásra került a város legszebb pontján a Harangi Imre Rendezvénycsarnok. A nevét viselő „Olimpiai park”-ban egyre több fa díszlik, melyek elültetésével a baráti találkozókra ide látogató olimpikonok tiszteleghetnek a Bajnok nagysága előtt.

Életében egyszer valaki megkérdezte Harangi Imrétől: „Mit köszönhet az ökölvívásnak?” Azt válaszolta: „A hitemet az életben.”

Hátrahagyta nekünk hitét és örökös optimizmusát.

Rákoskeresztúr

62/VIII-1-17