Keresés eredménye - Keresztes Lajos

Az aranyérem története

Áros Károly írása 

1928. Keresztes Lajos, kötöttfogás, nehézsúly

1900. április 30-án született a Kis-Küküllő partjain fekvő Parajdon, a ,,sóvidék” szívében, a hatalmas sótömb tetején, a Sóháton, ahol 1532-ig még szabadon bányásztak a székelyek és szabadon értékesítették a sót. Orbán Balázs szavait idézve ,,el van árasztva e föld az élet fenntartásához nélkülözhetetlen sóval, oly nagy mértékben, mint a világ egy tája sem…, de mi másutt az ország gazdaságforrása lenne, az a mi szerencsétlen nemzetgazdászati és politikai viszonyainknál fogva heverő kincs, melynek élvezetétől az ott lakók is el vannak tiltva”.

Nem véletlenül nyúlt vándorbotjához a XX.század elején a Keresztes család, s nézett az anyaország szívében jobb megélhetés után. A hatalmas sótömb otthon marad a Sóvidék szívében, viszont a Görgényi havasok szemet gyönyörködtető kőszálaihoz, cserkőszikláihoz hasonlító magas, karcsú, ugyanakkor könnyed mozgású, ruganyos, gyors és lendületes Lajos gyerek korán belekóstolt az élet nehézségeibe. Mint otthon maradt szikár, szívós, kitartásra született falusfelei, keményen állta a sarat, s hogy könnyebb legyen, a hentes szakmát tanulta ki. A cseppet sem könnyű mesterség, a vele járó munka idegileg megviselte Lajost, olyannyira, hogy orvoshoz kellett fordulnia, aki azzal a jó tanáccsal engedte útjára, hogy ,,birkózzék minél többet”. Így került a kis Keresztes a Húsos SC birkózói közé. Ne feledjük, alig volt húszéves, de a génjeiben hordozott tehetségét, a sóvidéki emberek szívós munkabírását, makacs kitartását, ugyanakkor tanulékonyságát, fogékonyságát és nem utolsósorban rendkívüli testi erejét meglepően rövid idő alatt kamatoztatni tudta. Alig néhány hónapos edzés után súlycsoportja legjobbja lett a magyar mezőnyben.

Keresztes Lajos ennyivel nem elégedett meg. Ö többet akart tudni, jobb akart lenni. S hogy megszerezhesse ezt a tudástöbbletet, egy évre Helsinkibe költözött. Amúgy sem kevés erejét kemény munkával tovább gyarapította, birkózótudását hangyaszorgalommal gazdagította, csiszolta az európai hírnévnek örvendő finn birkózók társaságában, sőt, többször is megküzdött a svédek kétszeres olimpiai bajnokával, Westergreennel. Az északi kiruccanásnak is köszönhetően az 1924-es párizsi olimpián ezüstérmet szerzett a kötöttfogású könnyűsúlyúak küzdelmében.

A párizsi olimpiát követően a sors kereke Németországba röpítette, de megadatott számára az a lehetőség, hogy részt vegyen mind a német, mind a magyar bajnokság küzdelmein. S ha már szőnyegre lépett, hát nyert itt is, ott is. S ebből mi következett? Mind a német, mind a magyar szövetség nevezte az 1926-os milánói Európa-bajnokságra. Mivel éppen Németországban élt, német pénzen utazott Milánóba, ahol aztán döntenie kellett, mely színekben lépjen szőnyegre. Az ész azt tanácsolta, hogy német színekben, hiszen az ő pénzükön utazott, a szíve viszont magyarul dobogott. Ez utóbbi bizonyult erősebbnek, Keresztes Lajos magyar színekben indult, s lett Európa-bajnok. Most már csak vissza kellett térnie Németországba. Milyen egyszerű ezt kimondani! Az a szív, mely az Európa-bajnokság előtt oly hevesen dobogott, és magyarul, most egyszerűen összeszorult, amikor megszólalt az ész: mit szólnak a németek? Hogy időt nyerjen, s bátorságot, tett egy kitérőt Olaszországba, s csak azután indult Németország felé. Amikor vonata begurult a Bad Kreutznach-i vasútállomásra, és ő kilépett a vonatból, megszólalt a fogadására kijött zenekar. Az ész megbékélt, a szív normálisan dobogott, Keresztes Lajosnak most már csak engednie kellett rajongói kívánságának, s átöltöznie sportruhába, hogy aztán lóháton, ünneplői kíséretében elinduljon a város központja felé.

Németországi kitérője után hazatért Magyarországra, és a hentes szakmában kezdett dolgozni. Eredményesen. Hamarosan három üzletet is nyitott. Úgy tűnt, élete sínre került, s szerelvénye elindult a jólét birodalma felé. Úgy tűnt… De Keresztest az Isten nem csak tehetséggel, szorgalommal, hatalmas erővel áldotta meg, hanem jó szívvel is. Ennek a jószívűségnek lett az áldozata. Éppen az amszterdami olimpiára utazás előtt kereste meg egy jó barátja, aki anyagi gondjainak orvoslásához kért segítséget. A sziklakemény izmok mögött dobogó hatalmas szív, igazolva jóságát, megnyílt, s Lajos aláírt egy csekket meghatározatlan összegről. A jótétemény tudatával indult Amszterdam felé.

Amszterdamban fantasztikus teljesítményt nyújtva felléphetett a dobogó legmagasabb fokára. Diadalmasan érkezett haza, ahol közben elárverezték üzleteit. A szomorúságában a legszomorúbb az volt, hogy a három üzlet elárverezésén befolyt pénz sem fedezte barátja adósságait.

Amszterdam után az újdonsült olimpiai bajnokot minden irányból ostromolni kezdték a jobbnál jobb ajánlatokkal. Hívták a Testnevelési Főiskola katedrájára, az Egyesült Államokba profi versenyzőnek, edzőnek, sőt, ajánlatot kapott filmszerepre is… De hiába minden, Keresztes Lajos nem vállalkozott még egyszer hazája elhagyására. A Társadalombiztosítási Intézetben vállalt munkát, s dolgozott, mint irodafőnök 1946-ig, amikor a Vasas megkereste és hívta edzőnek, versenyzőnek egyaránt. Keresztes Lajos visszatért világraszóló sikereinek színterére, a birkózószőnyegre, s még jó tizenhat éven át dolgozott a magyar birkózósport hírnevének öregbítéséért. 1952-ben a Vasassal, mint teljes értékű harcos, csapatbajnokságot nyert, olyan tanítványai voltak, mint a minden idők legeredményesebb magyar birkózója, Kozma István.

Ezen a bizonyos bajnoki döntőn (1952), sajnos, Keresztes Lajos súlyos sérülést szenvedett, s ez kihatott későbbi pályafutására. A jobb forgóján bekövetkezett fiziológiai elváltozás miatt visszavonulásra kényszerült. Mint birkózó, mint edző ötven évet töltött a birkózószőnyegen.

Botjára támaszkodva, éveken át kitartóan hordozta magával egészséges székely humorát, jó kedvét, emberszeretetét. 1978-ban aztán kedvenc tanítványát, Kozma Istvánt követve az örök csend birodalmába távozott.

Rákoskeresztúr

34. Körönd 1-6