Keresés eredménye - Kocsis Antal

Kocsis Antal ökölvívó, 1994. október 25-én 89 éves korában hunyt el az Egyesült Államokban. Az FTC légsúlyú versenyzôje 23 évesen, Amszterdamban bizonyult legjobbnak, kemény ütéseinek, támadó szellemû harcmodorának köszönhetôen. A magyar ökölvívás elsô olimpiai bajnoka volt. Megélhetési gondjai miatt megpróbálkozott a profi versenyzéssel is. A harmincas évek elején sikerrel szerepelt az Egyesült Államokban, súlycsoportjában az elsô tíz közé került, s végül tengerentúl telepedett le. Visszavonulása után nagyon szerényen élt, úri szabóként dolgozott. A hatvanas évek végén járt elôször idehaza. Élete utolsó szakaszát súlyos betegen, az egyik floridai öregek otthonában töltötte. Hamvait végakaratának megfelelôen a tengerbeszórták. Egykori kispesti lakásának falán emléktáblát helyeztek el.

Az aranyérem története

L. Pap István írása
1928. Kocsis Antal légsúly

A Ferencvárosi Torna Clubot 1899-ben alapították, három évvel az első nyári
olimpiai játékokat követően. A magyar sportnak az 1928-as, amszterdami olimpia légsúlyú bokszdöntőjéig 17 aranyérme volt, a Fradinak, no meg a magyar ökölvívásnak egy sem.

Egészen 1928. augusztus 11-ig.
Pedig nem a 23 éves Kocsis Antaltól várták a sportág első olimpiai (egyben az akkoriban elterjedt számolásnak megfelelően hivatalosan is Európa-bajnoki, no meg ahogyan szintén nevezték: világbajnoki) aranyát.
Nem, hiszen Gelbai (Gelb) Miklós esélyesebbnek számított nála - a négytagú (ahogyan a korabeli Nemzeti Sport fogalmaz: "reprezentatív") ökölvívócsapatban. (Bár 1926-tól magyar bajnok volt, előtte két évvel éppen
a későbbi edzőlegenda, Adler Zsigmond ellen nyert Budapest-bajnokságot.)

A rajt előtti napon erős náthától szenvedett, ehhez képest a mieink közül egyedüliként ő jutott a négy közé. A negyeddöntőben régi ismerős jutott neki: a német Hubert Ausböcköt 1927 őszén, Budapesten úgy ütötte ki, hogy a
német kirepült a ringből. Amszterdamban Kocsis pontozással végzett vele. Akkorra már túl volt a spanyol Pueyo Villanován is és a fináléért az olasz
Carlo Cavagnoli sem tudta megállítani.
"Gyors tempója, amit még fokozni is tudott, tiszta ütései, amik különösen a
belharcban léptek előtérbe, általános feltűnést keltettek" – írta Amszterdamból a Nemzeti Sport.
A IX. Nyári Olimpia utolsó, szombati versenynapján aztán a francia Armand Appellen is túljutott - pedig a meccset megelőző éjszaka holdkórosként kerengett a szállodai folyosókon, csak perceket aludt. Az első menet
elment, a másodikban már jött fel a mi fiunk, és a finisben mintha csak ő lett volna a ringben. Appell volt az erősebb, ám a magyar 51 (pontosabban, mert az
olimpián fontban mértek: 50.80) kilós diktálta a tempót, és nem volt vita a
zsűriben sem: "Hallo, hallo, champion olympique: Koc-szisz Hongrie" -recseghette a hangosbemondó.
Kocsis Antalnak patakokban folytak a könnyei, miközben az öltözőjébe belátogató dr. Vadas Gyula (a Nemzeti Sport korabeli felelős szerkesztője és kiadója egyben), emlékkönyvébe a francia rivális felett aratott győzelem apropóján az alábbi sorokat írta: "A trianoni békeszerződésért. Éljen Magyarország!"
Kocsist idehaza majd' szétszedték, a Keleti pályaudvaron ötven rendőrre volt
szükség az ünneplő tömeg megregulázásához, az amszterdami hőst a vonatablakon keresztül akarták a peronra húzni. Klubja zöld-fehér szalagos, hatalmas rózsacsokorral várta, rajta a felirat: "A ferencvárosi szívvel küzdő Tóninak".
Talán éppen ezért Kocsis nem szerződött át az őt kitartóan csábítgató BSzKRT-ba, maradt a Fradiban. Legközelebb szeptemberben, 15 ezer néző (!)
előtt lépett szorítóba, és pazar összecsapáson nyert is az osztrák Kuschner
ellen. A Ferencvárossal még nyert két csapatbajnokságot, aztán 1930 áprilisában elment profinak.
Kivándorolt az Egyesült Államokba, összesen 39 meccset vívott, ebből csak 22-n győzött (négyszer kiütéssel), négy döntetlen mellett akadt 13 veresége is, de az utolsó 11 mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg. Nem hagyott mély nyomot a hivatásosok világában, címért nem bokszolhatott. Közben 1931 nyarán idehaza négyszer is kesztyűt húzott, mi több, egy ízben Kolozsvárott is
szorítóba lépett.
Visszavonulását követően Amerikában asztalosként dolgozott, majd eredeti
szakmáját művelte: szabónak állt. Több mint harminc év elteltével látogatott
először haza, élete végén Titusville-ben, egy floridai nyugdíjas otthonban
élte napjait, ekkor már ápolásra szorult, végül 1994. október 25-én örökre
eltávozott.
Hamvait a tengerbe szórták, idehaza egykori kispesti lakóháza falán
emléktábla őrzi a magyar ökölvívás első olimpiai bajnokának emlékét.