Keresés eredménye - Lemhényi Dezső (Kollmann)
Sportág | vízilabda |
Születési idő | 1917-12-09 |
Születési hely | Budapest |
Elhalálozás ideje | 2003-12-04 |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1948 | 2 | vízilabda | csapat | UTE |
1952 | 1 | vízilabda | csapat | Bp. Dózsa |
LEMHÉNYI DEZSŐ olimpiai bajnok vízilabdázó 2003 december 4-én, 86 éves korában hunyt el. Úszóként kezdte sportpályafutását, később a vízilabdához pártolt.
Balaton-átúszó bajnok, a Wesselényi-emlékverseny háromszoros győztese. Technikai felkészültsége, taktikai érzéke mellett úszástudását is jól hasznosította a vízilabdában. A BSE-vel nyert először bajnokságot. A világháború után hívták meg a válogatottba, szerepelt a londoni olimpián, ahol a csapat második helyezést szerzett, tagja volt Helsinkiben az aranyérmet nyert együttesnek.
Fiatalon választotta az edzői hivatást, két időszakban, 1953 és 1955, majd 1957 és 1960 között volt a válogatott szövetségi kapitánya. Az általa irányított együttes két alkalommal, 1954-ben és 1958-ban nyert Európa-bajnokságot - mindkétszer átszervezett, megfiatalított csapattal. A válogatott a római olimpián a harmadik helyen végzett, és Butykó mester – ahogyan a barátai szólitották - külföldön folytatta edzői pályafutását. Előbb Franciaországban, majd Kanadában irányította a válogatottat, közben néhány éven át a Központi Sportiskola vezetőedzőjeként nevelte a fiatalokat. Kezdeményezője volt az Olimpiai Bajnokok Klubja megalakításának, és annak elnökévé választották. Fáradhatatlanul tevékenykedett az olimpiai bajnokok szociális helyzetének javításáért. A Mező Ferenc Alapítvány kuratóriumának elnökeként olimpiai érmesek, világbajnokok, idős sportolók, egykori kiváló szakvezetők, özvegyek sorsát viselte a szívén. Bár szíve olykor rakoncátlankodott, de önzetlen aktivitása páratlan maradt.
Mindebben első számú támasza a felesége, az ugyancsak olimpiai bajnok Tass Olga, akinek a helsinki-i olimpia után esküdött örök hűséget. Számtalan kezdeményezéseinek egyike nemzetközi sikert aratott, A londoni olimpiai játékok ötven éves jubileumát ugyanis a magyar érmesek –Lemhényi Dezső javaslatára - a helyszínen az angol fővárosban ünnepelték. Akkor még egyedül, de Helsinkiben már ünnepélyes felvonulást rendeztek, Rogge elnök köszöntötte a jubilánsokat. S a kezdeményezés Melbourneben folytatódott, már mintegy negyven ország egykori olimpikonjaival , ahol Lemhényi Dezső már nem lehetett jelen. S az egykori részvevők Rómában is ünnepeltek.
Lemhényi Dezső érdemei elismeréseként Olimoiai Érdemrend kitüntetésben részesült, amelyet Rogge elnöktől vehetett át. Emlékét a magyar sport tisztelettel őrzi, Sashalmon iskolát neveztek el, a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom egyik kiemelkedő bajnokáról.
Az aranyérem története
Moldova György írása
1952 Vízilabda csapat
A nyári uborkaszezonban az újságok sportrovatának vezetői sokszor azzal próbálják megtölteni az eseménytelen hasábokat, hogy az olvasókkal megszavaztatják egy-egy sportág örök legjobbjait. Olykor a vízilabda is sorra kerül. Néhány név vitathatatlan: Faragó, Markovits, Jeney "Pierre", a kapus és így tovább, hála Istennek, van kiből válogatni. Nekem megadatott az a szerencse, hogy valamennyit láthattam, tudom, nem sokat számít egy-egy magamfajta "furvézer" véleménye, de az én ranglistámon mindenkit megelőz az "öreg” Szívós, 1952 és 1956 olimpiai bajnoka. Ő a nagy vízilabdás dinasztia első nemzedéke, az ugyancsak olimpiai győztes ifjabb Szívós István édesapja, a válogatottba most frissen bekerült Szívós Márton nagyapja.
Centert játszott és számomra minden labdasportban, így a vízipólóban is a center a király. Ő birkózik a védőkkel eleven húsdarálóba szorítva, a kapunak háttal állva. A víz alól felbukkanva, jobb vagy bal kézzel, fejjel vagy lábbal lövi a gólokat. A többi játékosnak csak az a feladata támadásban, hogy kiszolgálja őt, mint ahogy a vasutasok teszik a mozdonyvezetővel. Tudom, hogy a világ azóta itt is megváltozott - nem jobb lett, csak más -, ma már mindenki egyformán védekezik és támad, a gólok javarészét a szélekről vagy távoli átlövésekből szerzik, de mindez nem moshatja el a meccseket egyedül eldöntő nagy centerek emlékét.
Szívós viszonylag későn tűnt fel kedvenc csapatomban, a Vasasban, Goór Illést váltotta fel. A SZUE-ban, a Szegedi Úszó Egyesületben kezdett, mint mellúszó, ott kapott kedvet a labdához, onnan a MAC igazolta le és csak aztán került hozzánk. Válogatott karrierje is későn indult, csak sokára tudta kiszorítani Németh "Jamesz"-t, a "Vasember"-t, a kétszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnokot. Szívós igazából csak 1952-ben, már 32 éves korában került a világ élére, a legendás: Jeney - Vízvári Gyarmati - Markovits - Bolvári Szívós Kárpáti csapat tagjaként szállt a vízbe.
A helsinki olimpiai tornát még nem közvetítette a televízió, így csak Szepesi rádiós közvetítéseiből maradt meg bennem egy-egy emlékfoszlány.
Szívós három gólt dobott a Szovjetuniónak, a további mérkőzéseken is sokszor "elsült a keze", ő lett a torna gólkirálya.
1956-ban, Melbourne-ben már csak beugróként szerepelt. Eredetileg nem is került be a csapat névsorába, 200 méteres mellúszásban nevezték, le is kellett úsznia a maga előfutamát, csak aztán ment át a pólósokhoz. Az aranyérmet persze ő is megkapta. Emellett számos Európa-bajnokságot nyert és 85-ször szerepelt a nemzeti válogatottban.
Ezek halovány emlékek már, de ma is tisztán él bennem egy régi bajnoki meccs, egy Vasas-Fradi a margitszigeti Sportuszodában. A mérkőzésnek külön pikantériát adott, hogy a régi és az új "császár", Németh "Jamesz" és Szívós egymás ellen játszott, az előbbi a Fradiban, az utóbbi a Vasasban.
Számos más világklasszis küzdött a vízben, de ez az este a két centerről szólt. Úgy tűnt, mintha most akarnák végérvényesen eldönteni, melyikük a jobb.
Meleg nyári este volt, a lámpafény tükröződött a zöld vízen, mikor a bíró sípszavára elindult a két csapat, harcba szálló hadihajók képzetét keltették. A két center beúszott az ellenfél kapuja elé, lehorgonyzott az álló bekk szorításában és várta a passzokat. Mindketten a csapatjáték szellemi irányítói is voltak, kiáltozásaikat vitte a víz, a nézőtéren is jól lehetett érteni, fanatizálták társaikat, még keményebb erőfeszítést követelve tőlük.
Csak akkor hallgattak el, mikor feléjük szállt a labda, akkor a víz forrni kezdett, kezek-lábak keveredtek egymásba, a labda csak akkor került elő, mikor már a hálóban feküdt. Németh "Jamesz" két gólt lőtt, Szívós kilencet, ezzel a különbséggel nyert a Vasas. Mikor a bíró lefújta a meccset, a két nagy center kikapaszkodott a partra és megölelték egymást.
Úgy tudom, többé nem szálltak vízbe egymás ellen. Németh belekeveredett az 1956-os, októberi eseményekbe, kimenekült Spanyolországba és ott úszóedző lett. Szívós 1958-ban vonult vissza, a fiatalokat tanította 1992-ben bekövetkezett haláláig.
Nevük lassan elmerül a feledésben, az új centerek talán nem is tudják, hogy egy-egy mozdulatot, trükkös megoldást tőlük örököltek közvetítő nemzedékek révén.
Farkasrét
8/1/A-1-143/144
Keresés