Keresés eredménye - Lőrincz Márton

Az aranyérem története

Kelemen Zsolt írása

1936. Lőrincz Márton kötöttfogás, légsúly

Szeretném személyes élményeim alapján elmesélni Szabó Kati négy olimpiai aranyérmének történetét, de nem tehetem, mert Magyarország sportolói nem utazhattak el Los Angelesbe 1984-ben, vagyis több, mint 20 évvel ezelőtt nem születhetett magyar olimpiai aranyérem. Pedig Szabó Kati magyar, csak a zágoni székely kislány Románia színeiben versenyzett.

Szeretném személyes élményeim alapján elmesélni az erdélyi székely Lőrincz Márton olimpiai aranyérmének történetét, de nem tehetem, mert nem éltem 1936-ban. Mégis írok, mivel a berlini csoda, majd’ 70 év után megérintett. 

Korondon birkózópalánták nyüstölik egymást a szőnyegen, fiúk-lányok, korondiak, udvarhelyiek, szlovákiaiak és magyarországiak egyaránt.  2001 előtt kis túlzással senki sem tudta Korondon, hogy ki is az a Lőrincz Márton (érdemes lenne Szentesen is érdeklődni, hogy mennyire ismerik a város egykori díszpolgárát…), ám a róla elnevezett tornának köszönhetően a szülőhely felfedezte magának hős fiát. Vári Jenő, kiskunfélegyházi szakember meghatottan ecseteli, hogy mekkora élmény minden résztvevőnek egy olimpiai bajnokról elnevezett tornán szerepelni: „Csodálatos érzés számukra olyan emberről elnevezett versenyen küzdeni, aki olimpiai bajnokságot nyert. Minden gyermek úgy kezdi ezt a sportágat is, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni. Független országtól, független nemzettől, ott, ahol él, ott szeretné ezt megnyerni.” Úgy mondja, mintha személyesen látta volna Berlinben Lőrincz Mártont birkózni. Olyan büszkén hallgatom, mintha én is korondi lennék, pedig „csak” erdélyi vagyok. 

Tófalvi Zoltán tanár úr a „Magyarország legkevésbé ismert olimpiai bajnoka” titulussal illeti Lőrincz Mártont, de rögtön védelmébe is veszi a magyarországiakat, valamint a korondiakat:

„Az életművével kapcsolatosan én még egyetlen hiteles, írásbeli adatot sem láttam. Az elmúlt egy évben, miután először megtartottuk Lőrincz Márton emléknapját, előkerült néhány dokumentum, de csak két fényképen található a saját írása. Az egyiken az új templom melletti műhelyét mutatja be, a másikon azt írja: „Ez volt a kocsim. Eladtam.”

 Sajnos, nincs írásbeli adat róla – folytatja Tófalvi tanár úr, az én véleményem szerint azért, mert a korondi római katolikus egyház anyakönyvét elvitték a múlt rendszerben, tehát még a születési adatait sem tudhattuk meg. A család szerint november 11-én született, a régi szokás szerint ugyanis a nevet hozta magával az újszülött, és ő Márton, tehát Szent Márton napja. A lexikonban láttam, hogy ez nem úgy van. De nem tudom, hogy mi az igaz.” 

Ami viszont igaz: Korondon senki nem kételkedik ama történet hitelességében, amely szerint a legfelsőbb román vezetés szerette volna elérni, hogy olimpiai győzelme után Lőrincz Márton román színekben versenyezzen. A terv kudarcot vallott, a MAC birkózója ugyanis azt felelte: „Nem tehetek ilyet, mert édesanyám székely-magyar asszony.”

Ez a történet nem szerepel egyetlen lexikonban sem, csak annyi, hogy Lőrincz Márton ötkarikás diadala utáni sportpályafutásáról, életének utolsó szakaszáról jóformán semmit sem lehet tudni, Argentínában halt meg (az időpont bizonytalan, mert egyes források szerint 1969-ben, mások szerint a hetvenes évek közepén).

Szerettem volna személyes élményeim alapján felidézni a berlini csodát, de nem tehettem. Szeretném majd személyes élmények alapján elmesélni a Lőrincz Márton emlékversenyen feltűnt tehetségek olimpiai aranyérmének történetét, függetlenül attól, hogy milyen színekben állnak majd rajthoz a székely legények - és még mindig szeretném elmesélni Szabó Kati négy aranyérmének történetét...

Bízom benne, hogy egyszer mindkettőt megtehetem.