Keresés eredménye - Mező Ferenc dr. (Grűnfeld Ferenc dr.)

Az aranyérem története

Tislerics Endre írása 

1928. Mező Ferenc művészet, irodalom epika

Egy faluban születtem dr. Mező Ferenccel, a Zala megyei Pölöskefő községben.

A környéken persze mindenki tudta és remélem, tudja is a mai napig, hogy kit tisztelhetünk benne.

De tudja-e mindenki széles e hazában, hogy ki is volt dr. Mező Ferenc? A mai fiatalok, de még a középkorúak sem igen ismerhetik sporttörténeti tevékenységét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt 1948-tól, 1961-ben bekövetkezett haláláig. Olimpiai bajnok volt, mégpedig a művészeti versenyekben nyert aranyérmet az 1928-as, amszterdami olimpián.

Mező Ferenc 1885-ben született, akkor még Grünfeld Ferencnek hívták. A helyi mészárszéket tulajdonló zsidó család fiaként játszott és barátkozott az akkori parasztgyerekekkel, köztük nagyapámmal és annak öccsével, a nagybátyámmal is. Tőle tudtam meg később, hogy bajnokunk mindig is legyőzhetetlen rajongást érzett a sport iránt. Pedig fiatalsága idején még csak a XIX. század vége felé járunk, és a mai értelemben vett sportolás sehol sem volt. Főleg egy Isten háta mögötti zalai kisfaluban nem. Feri bácsi (így nevezem, hiszen mindig is így szólítottam), csinált sportot a faluban. Magasugró állványt eszkábált az apja boltjából elcsent szegek segítségével, egy kő kugligolyót kineveztek súlygolyónak, távolugró gödröt jelöltek ki, persze, homok nélkül, és futáshoz meghatároztak egy útszakaszt a faluban. A győztesnek a jutalom sem maradt el: kapott egy szem medvecukrot.

Feri bácsi Zalaegerszegen érettségizett, aztán Budapesten folytatta tanulmányait, és latin–ógörög tanári diplomát szerzett. A fővárosban telepedett le és ott is tanított, a Mártírok útján lakott élete végéig. Zömök, tanáros alkata nem tette lehetővé, hogy bármelyik sportágban jeleskedjen, de számára volt még egy nagy lehetőség. Kivételes szellemi képessége és nyelvtudása révén tanulmányozni kezdte az ókori, görög olimpiák történetét. Érdekes, hogy egy magyar sportrajongónak jutott eszébe mindez és nem egy görögnek, aki kedvezőbb feltételekkel hámozhatta volna ki a történelemből mindazt, amit Feri bácsi megírt. Olyan ez, mintha a magyar honfoglalás történetét egy idegen nemzeti fia dolgozta volna fel.

A mű nagy sürgősen elkészült, hogy még időben kiküldhessék az 1928-as, amszterdami olimpiára. Az akkori Magyar Olimpiai Bizottság fanyalogva, a győzelmi esély reménye nélkül elküldte az anyagot, de Feri bácsit nem delegálták. Idehaza, a rádió mellett, családi körben érte ragyogó sikerének híre.

Az 1952-es sikeres olimpiai szereplésünk után a község vezetői meghívták szülőfalujába, élménybeszámolóra. Eleget is tett a kérésnek és a kultúrházban gyűltünk össze, a hallgatóság soraiban gyerekkori pajtásai, kiknek zöme már öreg parasztember lett. Volt egy története, hogy Helsinkiben, a liftben vele utazó NOB-elnök gratulált a tizenötödik aranyéremhez. Feri bácsi udvariasan megköszönte és közölte, hogy azóta megszületett már a tizenhatodik is. Amikor idáig jutott a beszámolóban, a hallgatóság soraiból egy nagybajuszú öreg megszólalt: „te, Feri, aztán hogyan mondtad meg annak az elnöknek?” Feri bácsi elmondta angolul is, és az egykori pajtások szörnyülködve hallgatták a számukra érthetetlen beszédet, amit még a Feri is tud. 1958-ban volt Feri bácsi olimpiai jubileumának harmincéves évfordulója. Meghívtuk erre az alkalomra, és ő ismét elfogadta a meghívást. A falusi búcsú zajlott akkor, ez sok mindent meghatároz. Jönnek vendégek innen-onnan, rokonság köréből ki meghívással, ki váratlanul. Azt azonban kevesen sejtették, hogy aznap az ország egyetlen szellemi olimpiai bajnokával találkozhatnak a sportpályán. Mert mi, labdarúgók egy mérkőzést készítettünk elő a rangos vendég tiszteletére. Ő végezte a kezdőrúgást, aztán helyet foglalt a számára készített díszemelvényen. Egy olyan csapatot hívtunk meg, akik ellen biztos győzelmet vártunk. Csakhogy ők is tudták, mire megy ki a játék, és megerősítették magukat a környező falvak jó képességű játékosaival. Csak egy nyögvenyelős döntetlent sikerült elérni, 1-1 lett a végeredmény. Feri bácsi azért megdicsért bennünket, és a délután kezdődő mulatságban még egy-egy csárdást is eltáncolt hajdani barátai unokáival.

Évek múlva, amikor már a fővárosban éltem, még kétszer találkoztam vele. A nagybátyám Csepelen élt és tartották is a kapcsolatot. Amikor hozzájuk várták a nagy sportdiplomatát, akkor meghívtak engem is, hiszen tudták hogy milyen rajongója vagyok. Lenyűgözően tudott beszélni régi dolgokról, engem leginkább az első világháborús története ragadott meg. A kudarccal végződött piavei átkelés után a bakák hozták vissza sebesült hadnagyukat, pedig a saját bőrüket is menteni kellett. A hadnagy tanár úr olyan népszerű volt katonái körében, hogy nem hagyták sorsára a bajban.

1961-ben váratlanul ért a hír, hogy meghalt dr. Mező Ferenc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Még egyszer találkoztam Feri bácsi emlékével. A hetvenes években emléktáblát avattak egykori szülőháza falán. Csakhogy azt a vályog szülőházat már rég lebontották és új épült helyette. Volt viszont a régi háznak egy hozzátoldott szobája, ami már téglából épült. Az akkori tulajdonos ezt nem bontatta le, hanem ahhoz idomították a terveket. Ma is jól emlékszem, hogy 1958-ban, amikor Feri bácsi megszemlélte egykori szülőháza helyén az újat, elmondta, hogy ő abban a hozzátoldott téglafalú szobában született. Örömmel vette tudomásul, hogy azt nem bontották le, hanem beépült az új házba. Bizonyára sejtette, hogy egykor majd az emléktábla hitelessége múlik ezen.

A hajdani pölöskefői fiú a XIX. századból, ma már sporttörténelem. Nemzetközileg elismert nagy sportvezető volt. Öt nyelven beszélt, a latint és az ógörögöt tanította is. Az utóbbi nyelv ismerete hozta meg számára a sikert, mert megírhatta az ókori olimpiák történetét. Ami egy nem várt, de megérdemelt aranyérmet jelentett Magyarországnak.

Fiumei út

34/1-1-34