Keresés eredménye - Petschauer Attila

Sportág | vívás |
Születési idő | 1904-12-14 |
Születési hely | Budapest |
Elhalálozás ideje | 1943-01-20 |
Elhalálozás helye | Davidovka |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1928 | 1 | vívás | kard csapat | NVC |
1928 | 2 | vívás | kard egyéni | NVC |
1932 | 1 | vívás | kard csapat | NVC |
1932 | 5 | vívás | kard egyéni | NVC |
PETSCHAUER ATTILA
Munkaszolgálatosként vitték a frontra, és fagyhalált szenvedett. Santelli-mester kedvenc tanítványaként már húsz éves korában a legjobbak egyike volt. Az amszterdami olimpia csapatversenye során mind a húsz asszóját megnyerte.
Az egyéni versenyben a bajnoki címért vívott mérkôzésen azonban vereséget szenvedett a taktikus, kiválóan küzdô Tersztyánszky Ödöntôl és örök második maradt. A Los Anglesben aratott újabb csapatdiadal után visszavonult. A kardot csiszolt technikával, csodás pengevezetéssel és utólérhetetlen gyorsasággal forgatta. Kortársai szerint kacagva vívott, szinte dalolt kezében a kard.
Késôbb újságíróként dolgozott. A sport mellett színikritikákat írt. A fôváros művészéletének egyik népszerű alakja volt. A háború, a fasizmus ôt sem kímélte. Munkaszolgálatra kényszerítették. A sportsikerei elismeréseként kapott Signum Laudis kitűntetése mentességet jelentett volna számára. Így ôsszel is csak zakóban, vitézségi érmét kitűzve jelent meg a katonai parancsnokságon. Végül ukrajnai munkaszolgálatra sorozták be, emberi méltóságában megalázva, több ezer társához hasonlóan, a Don-kanyarban Davidovkánál szenvedett fagyhalált 1943. január 20-án, 39 éves korában.
Az aranyérmek története
S. Tóth János írása
1928. Kard csapat
Az új D'Artagnan.
A penge-clown.
A világbajnok-helyettes.
Néhány korabeli jelző Petschauer Attiláról. A legendás kardvívóról, aki kétszer volt olimpiai aranyérmes és kétszer Európa-bajnok, de mindig „csak” csapatban. A nagy álom, az egyéni győzelem sohasem adatott meg neki, még a magyar bajnokságban sem.
Pedig rajta igazán semmi sem múlt, hiszen a kardozás megszállottja volt: amikor az utcákat járta, a sétapálcájával akkor is vívómozdulatokat tett, támadott, vágott, védett.
Az 1928-as olimpiának azonban vitathatatlanul e bohém fiatalember volt a hőse.
Poetikusan ifjan, mindössze 24 esztendősen került be az amszterdami csapatba.
Társai közül Rády József a 44., Garay János a 39., vitéz Terstyánszky Ödön a
38., Glykais Gyula a 35., míg Gombos Sándor a 33. évében járt az 1928-as
játékok idején.
A magyar válogatott abban a reményben várta a versenyt, hogy 1908 és 1912 után újra elhódítja a győztest megillető, Budapest városa által alapított vándordíjat. „A magyar vívók tip-top kondícióban, teljesen felkészülten várják az első fordulót” – írta beharangozójában a Nemzeti Sport 1928. augusztus 8-i száma. S valóban: az előcsatározások során az amerikaiakat 14:2-re, az angolokat 13:3-ra, a középdöntőben Németországot, majd Franciaországot egyaránt 12:4-re verte Mészáros Ervin kapitány együttese.
A négyes döntőben a lengyelek sem okoztak fejfájást, az ellenfél már azt is ünnepelte, ha asszót nyert. Ez összesen kétszer sikerült, amiben a dán zsűritagnak, Osiiernek is szerepe volt, aki – a sportlap tudósítása szerint – „erőszakosan dolgozott” a magyarok ellen. A lengyelek a biztos vereség tudatában, 9:1 után vissza akartak lépni, hogy rápihenhessenek a németekkel vívandó bronzmeccsre, ezt azonban a zsűrielnök, Lajoux nem engedte. Így kénytelenek voltak végigszenvedni, amíg kialakult a 14:2-es végeredmény. Ez tehát könnyed siker volt, igaz, a németek ellen még ennyire sem kellett megizzadniuk a magyaroknak, mivel az ellenfél nem állt ki (16:0).
A döntôt a magyar és az olasz válogatott vívta. A pást körül a szurkolók minden talpalatnyi helyet elfoglaltak. Nem véletlenül: az a két csapat került szembe, amely már 1924-ben is az aranyért csatázott. Párizsban 8:8 lett a vége, a jobb tusarány (50:46) akkor az olaszoknak kedvezett.
A két csapat közül a magyarok érkeztek előbb a terembe. Mészáros kapitány mindjárt kerített is magának egy széket, hogy pást közepénél leülhessen, ám a nemzetközi szövetség főtitkára, Chon úr a nézôk közé száműzte. A magyar szakvezetőnek persze így is jó helye volt, a legendás Italo Santelli mester (többek között Petschauer felfedezője), viszont kiballagott a teremből. „Én ez az izgalom nem bírni” – mondta idegesen simogatva a homlokát.
Mészáros Ervin még ellátta néhány jó tanáccsal a versenyzőket; az örök tréfacsináló, Petschauer feszes vigyázzállásban hallgatta a kapitány szavait. A kezdés azonban nem a reményeink szerint alakult, hiszen Marzi 5:2-re legyőzte Terstyánszkyt. Igaz, a következő meccset hasonló tusaránnyal Gombos nyerte Bini ellen. Petschauer nem bírt magával, a kezdés előtt csókkal üdvözölte Pulitit, majd 5:0-ra lekaszabolta ellenfelét. „Ez a Petschauer valóban vívóművész” – sóhajtott fel egy francia a nézőtéren.
Anselmi váratlanul 5:3-ra verte Glykaist, bár ebben a bírónak, a holland De Yongnak is volt szerepe. „A mi szeretett barátunk, akit éveken át annyit dédelgettünk Budapesten, most megmutatja igazi ábrázatát. Szenvtelen arccal ítél mindent Anselmi javára” – kesergett a sportlap helyszíni tudósítója, Vadas Gyula.
Gombos De Yong mesterkedése ellenére 2:4-rôl 5:4-re verte Marzit, majd jött újra Petschauer, aki „Alá! Alalalá!” csatakiáltásokkal kísérte a támadásait, végképp kihozva a sodrából ezzel az amúgy is feszült Binit.
Amikor pedig tigrisugrásokat produkált, azt már a közönség sem bírta: hangos kacagással honorálta a különszámot. Az 5:4-es sikert Glykais Puliti elleni 5:3-as győzelme követte, de Anselmi „a konzekvensen tévedő” De Yong segítségével 5:3-ra verte Terstyánszkyt. Petschauert Marzi sem tudta megállítani (5:3), ám Bini Glykais elleni győzelmével (5:2), amelyet – kell-e mondani? – De Yong közreműködésével harcolt ki, aki „levizsgázott, egyszer és mindenkorra”, versenyben maradtak az olaszok. Az addig kétszer vesztő Terstyánszky Pulitit verte ezután 5:4-re, míg Gombos Anselminél volt jobb (5:1), így összesítésben már 8:4-re vezettek a magyarok.
De ezzel nem volt vége: Marzi nyert Glykais (5:2), Bini Terstyánszky (5:3), Puliti pedig Gombos ellen (5:2). Ez utóbbi csörte alatt már olyan nagy volt a feszültség, hogy nemcsak a halottsápadt Gombosné hagyta el a termet, és sétálgatott idegességét levezetendő a folyosón, hanem Terstyánszky is ide menekült. Hiába, az olaszok felkapaszkodtak 8:7-re, míg a tusarányt 57:56-ra szépítették.
Az addig sorozatban 19 csörtét nyerő Petschauernek kellett tehát befejeznie a nagy művet. Az örök bohémnek, aki ezúttal halálos komolysággal vette fel a küzdelmet. „Áthatja a nagy nemzeti érzés, a magyar dicsőség védelmére emeli a kardját” – írta Vadas Gyula. Igaz, nem azt a kardját, amellyel addig vívott, mert annak pengéje a meccs előtti egyenesítgetés közben kettétörött. Az új fegyver azonban szerencsét hozott. A magyar vívó szokásos beugrása ugyan elmaradt, de amikor az első tust bevitte, a szurkolói megnyugodva vették tudomásul, hogy ordítása betölti a termet.
Végül „titáni küzdelem során” 5:3-ra verte Anselmit, majd a pástra rohanó ünneplők karjaiban, az átélt izgalmaktól elájult. Mikor magához tért, előbb sírni kezdett, aztán meg azt javasolta, hozzák be a terembe Santellit. Így is lett: az ősz maestrót a tanítványai vállukra kapva éljenezték meg.
Borsik Richárd írása
1932. kardcsapat
Az Atlanti-óceán összeszedte magát. Méltóságteljes hullámokat húzott elő a mélyből, hogy illő módon fogadhassa a Southamptonból kifutó óceánjárót, az Empress of Britain-t. Pedig nem is tudhatta, hogy az utasok között ott vannak minden idők legjobb kardcsapatának tagjai, akiknek tulajdonképpen felesleges volt hetekig utazniuk hajón és vonaton, hiszen pár forrófejű olasztól eltekintve minden, a vívást testközelből vagy újságolvasásnyi távolból ismerő ember tudta, hogy előre oda lehet nekik adni az 1932-es olimpia aranyérmét.
Persze a hat magyar pengeművész legifjabbika, a 22 esztendős bankhivatalnok, bizonyos Gerevich Aladár alighanem hálát rebegett a sorsnak, hiszen a fél Európán, az Atlanti-óceánon, Kanadán és az Egyesült Államokon át tartó hosszú úton ismerte meg későbbi nejét, az olimpiai bronzérmes tőröző Bogáthy Ernát. Mialatt az ifjú vívócsillag a legendás Santelli mestertől tanultakat rövid időre félre téve udvarolt, egy másik zseni, Jekelfalussy Piller György már azon morfondírozott, hogy miként jár majd túl az ellenfelei eszén. A vérbeli virtuóz, Petschauer Attila bezzeg nem foglalkozott ilyen dolgokkal, ő vidáman szórakoztatta útitársait, köztük a gárda balkezes ászát, Kabos Endrét, a görög felmenőkkel rendelkező Glykais Gyulát és a csapat aranytartalékát, Nagy Ernő folyamőrkapitányt.
A gazdasági világválság közepette Los Angelesbe elvergődött maroknyi, 47 tagú magyar küldöttség elámult az olimpiai lázban égő, grandiózus világon. A férfiak beköltöztek az ötkarikás történelem első olimpiai falujába, rácsodálkoztak a piros-fehér csíkos házacskákban lakó, a világ minden tájáról érkezett sporttársaikra, élvezték (napi 2 dollárért), a saját szakácsot és tolmácsot, a naponta áthúzott ágyat, közben pedig sajnálták a női csapattagokat, akiknek szállodában kellett lakniuk, és így kimaradtak a falu tarka nyüzsgéséből. Piller György el volt ragadtatva az ötkarikás eszmét szerinte maradéktalanul szolgáló olimpiai falutól, de alapos megfigyelő lévén azonnal feltűnt neki, hogy „a versenyzők létszáma nem haladta meg az amszterdami olimpiáét, de talán ez még használt is a versenyeknek, mert csak azok voltak együtt, akik minden tekintetben elérték a nemzetközi színvonalat”.
A vívóversenyeket a hangzatos nevű „Állami Fegyvertár” üvegtetős épületében rendezték. A kardcsapat Dániát és Mexikót percek alatt pengeélre „tűzte” az előcsatározások alkalmával, és 15-1, valamint 14-2-es győzelemmel jutott a fináléba. Ott folytatódott a magyar vívóiskola, az elképesztő technikai fölényben lévő gárda 13-3-ra verte a lelkes szurkolósereg által biztatott USA kardozóit. Az olaszok elleni presztízsmeccsen a kitűnő vívókból álló talján válogatott az első asszót követően egyszerre kétszer is vezetett – először és utoljára. Ezután minden idők egyik legnagyobb olasz veresége következett, 9-2-es magyar vezetésnél Itália vérmes fegyverforgatói megtörve adták fel az egyenlőtlen küzdelmet. Az utolsó, lengyelek ellen 15-1-re megnyert összecsapás közben a Nemzeti Sport szerkesztőségében már kopogták a billentyűk, hogy a Piller, Kabos, Petschauer, Gerevich, Glykais, Nagy Ernő alkotta hatosfogat aranyérmet nyert. A kardcsapataink által szerzett olimpiai aranyérmek közül ez a diadal, erőlködés nélkül, szépségben fogant. Persze, hogy is lett volna másképp, a magyar kardozók mindegyike klasszishoz méltóan vívott.
Az első az egyenlők között Jekelfalussy Piller György volt. A fess katonatiszt a tőle megszokott taktikus, kiszámíthatatlan stílust hozta. Ellenfelei leginkább a saját kardjukba dőltek volna, mikor soros győzelméhez asszisztáltak. Piller alaposan feltérképezte őket, és kész haditervvel készült az asszóra. A csapatverseny során tucatszor lépett pástra, és ugyanennyiszer győzött, bizonyítva, hogy nem véletlenül lett ő Los Angeles egyéni bajnoka is.
Petschauer Attila a magyar sport- és közélet egyik kedvence volt. A könnyed, vérbő vívásáról és bohém természetéről ismert, tragikus sorsú sportember az 1928-as olimpián nyújtott legendás teljesítménye után Los Angelesben is alaposan megvagdosta ellenfeleit. Tizenkét fellépéséből tízszer győzött, majd az olimpia után a kardot tollra cserélve az Est újságírója lett, hogy élete fonalát 1943-ben értelmetlenül és máig sem teljesen tisztázott módon elszaggassák a Don-kanyarban.
Kabos Endre - csapattársaihoz hasonlóan - bátran pályázhat a „legnagyobb kardozó” címre, kifinomult technikája tizenhat asszóból csupán egyben hagyta cserben. Kabos aztán ’36-ban, Berlinben egyéni bajnok is lett, de Petschauerhez hasonlóan ő sem élte meg a II. világháború végét, a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztette.
Gerevich Aladár 22 évesen, Petschauer szerint még „tankötelesként” debütált első, és élete szempontjából sorsdöntőnek bizonyuló olimpiáján, ahol már ekkor kitűnt kombinatív, elképesztő sebességű vívásával. Sok vetélytárs még akkor sem jött rá, hogy a pillanat törtrésze alatt miféle kacifántos parád-parádé után jött a gyilkos riposzt, amikor a Gerevich fiú már a rá jellemző szerénységgel nyújtotta a kezét a győztes találat után. Az ellenfelek által mókusfürgeségűnek titulált Ali tizenhat csörtéjéből tizennégyet megnyerve begyűjtötte első olimpiai aranyát, és megismerte feleségét. Olimpiai bajnokságból később született még hat, feleségből maradt az az egy. Bogáthy Erna Ali bácsit és a magyar vívósportot megajándékozta Gerevich Pállal és Györggyel.
A négy villogó kardművész mellett a Los Angeles-i sikerből derekasan kivette a részét Glykais Gyula, aki 12-10-es mérleggel járult hozzá önmaga második olimpiai csapatbajnoksághoz, és Nagy Ernő, aki nyolcszor fogott fegyvert, és hatszor győzött is.
A nevek és a számok azt mutatják, amit a korabeli fényképek: az 1932-es olimpia bajnokcsapata magabiztosan pózol a fotósok előtt, közöttük és a többi válogatott között pedig akkora volt a különbség, mint 1932 és 2005 között.
Farkasrét, Obeliszk oszlop
Keresés