Keresés eredménye - Piller-Jekelfalussy György

Sportág | vívás |
Születési idő | 1899-06-19 |
Születési hely | Eger |
Elhalálozás ideje | 1960-09-06 |
Elhalálozás helye | nem ismert |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1928 | 5 | vívás | tőr csapat | MAC |
1932 | 1 | vívás | kard egyéni | MAC |
1932 | 1 | vívás | kard csapat | MAC |
Kivételes technikai fegyvertár, hallatlan jó taktikai érzék és kötélidegek jellemezték. A világháború befejezése után edzôsködni kezdett, mesteri tevékenységének köszönhetôen menekült meg a kitelepítéstôl. Késôbb a kardozók szövetségi kapitányi tisztségével is megbízták. A melbourne-i olimpia után részt vett az amerikai Sports Illustrated magazin emlékezetes túráján, s végül Los Angelesben telepedett le, ahol edzôsködött is. A súlyos, gyógyíthatatlan betegség a római olimpia idején ragadta el az élôk sorából. Egyik hálás tanitványa, Hámori Jenő, az ugyancsak Amerikában letelepedett kardvivó olimpiai bajnok hozta haza olimpiai bajnoki érmeit, trófeáit és a Hadtörténeti Muzeumnak adományozta.
Az aranyérmek története
Borsik Richárd írása
1932. kardcsapat
Az Atlanti-óceán összeszedte magát. Méltóságteljes hullámokat húzott elő a mélyből, hogy illő módon fogadhassa a Southamptonból kifutó óceánjárót, az Empress of Britain-t. Pedig nem is tudhatta, hogy az utasok között ott vannak minden idők legjobb kardcsapatának tagjai, akiknek tulajdonképpen felesleges volt hetekig utazniuk hajón és vonaton, hiszen pár forrófejű olasztól eltekintve minden, a vívást testközelből vagy újságolvasásnyi távolból ismerő ember tudta, hogy előre oda lehet nekik adni az 1932-es olimpia aranyérmét.
Persze a hat magyar pengeművész legifjabbika, a 22 esztendős bankhivatalnok, bizonyos Gerevich Aladár alighanem hálát rebegett a sorsnak, hiszen a fél Európán, az Atlanti-óceánon, Kanadán és az Egyesült Államokon át tartó hosszú úton ismerte meg későbbi nejét, az olimpiai bronzérmes tőröző Bogáthy Ernát. Mialatt az ifjú vívócsillag a legendás Santelli mestertől tanultakat rövid időre félre téve udvarolt, egy másik zseni, Jekelfalussy Piller György már azon morfondírozott, hogy miként jár majd túl az ellenfelei eszén. A vérbeli virtuóz, Petschauer Attila bezzeg nem foglalkozott ilyen dolgokkal, ő vidáman szórakoztatta útitársait, köztük a gárda balkezes ászát, Kabos Endrét, a görög felmenőkkel rendelkező Glykais Gyulát és a csapat aranytartalékát, Nagy Ernő folyamőrkapitányt.
A gazdasági világválság közepette Los Angelesbe elvergődött maroknyi, 47 tagú magyar küldöttség elámult az olimpiai lázban égő, grandiózus világon. A férfiak beköltöztek az ötkarikás történelem első olimpiai falujába, rácsodálkoztak a piros-fehér csíkos házacskákban lakó, a világ minden tájáról érkezett sporttársaikra, élvezték (napi 2 dollárért), a saját szakácsot és tolmácsot, a naponta áthúzott ágyat, közben pedig sajnálták a női csapattagokat, akiknek szállodában kellett lakniuk, és így kimaradtak a falu tarka nyüzsgéséből. Piller György el volt ragadtatva az ötkarikás eszmét szerinte maradéktalanul szolgáló olimpiai falutól, de alapos megfigyelő lévén azonnal feltűnt neki, hogy „a versenyzők létszáma nem haladta meg az amszterdami olimpiáét, de talán ez még használt is a versenyeknek, mert csak azok voltak együtt, akik minden tekintetben elérték a nemzetközi színvonalat”.
A vívóversenyeket a hangzatos nevű „Állami Fegyvertár” üvegtetős épületében rendezték. A kardcsapat Dániát és Mexikót percek alatt pengeélre „tűzte” az előcsatározások alkalmával, és 15-1, valamint 14-2-es győzelemmel jutott a fináléba. Ott folytatódott a magyar vívóiskola, az elképesztő technikai fölényben lévő gárda 13-3-ra verte a lelkes szurkolósereg által biztatott USA kardozóit. Az olaszok elleni presztízsmeccsen a kitűnő vívókból álló talján válogatott az első asszót követően egyszerre kétszer is vezetett – először és utoljára. Ezután minden idők egyik legnagyobb olasz veresége következett, 9-2-es magyar vezetésnél Itália vérmes fegyverforgatói megtörve adták fel az egyenlőtlen küzdelmet. Az utolsó, lengyelek ellen 15-1-re megnyert összecsapás közben a Nemzeti Sport szerkesztőségében már kopogták a billentyűk, hogy a Piller, Kabos, Petschauer, Gerevich, Glykais, Nagy Ernő alkotta hatosfogat aranyérmet nyert. A kardcsapataink által szerzett olimpiai aranyérmek közül ez a diadal, erőlködés nélkül, szépségben fogant. Persze, hogy is lett volna másképp, a magyar kardozók mindegyike klasszishoz méltóan vívott.
Az első az egyenlők között Jekelfalussy Piller György volt. A fess katonatiszt a tőle megszokott taktikus, kiszámíthatatlan stílust hozta. Ellenfelei leginkább a saját kardjukba dőltek volna, mikor soros győzelméhez asszisztáltak. Piller alaposan feltérképezte őket, és kész haditervvel készült az asszóra. A csapatverseny során tucatszor lépett pástra, és ugyanennyiszer győzött, bizonyítva, hogy nem véletlenül lett ő Los Angeles egyéni bajnoka is.
Petschauer Attila a magyar sport- és közélet egyik kedvence volt. A könnyed, vérbő vívásáról és bohém természetéről ismert, tragikus sorsú sportember az 1928-as olimpián nyújtott legendás teljesítménye után Los Angelesben is alaposan megvagdosta ellenfeleit. Tizenkét fellépéséből tízszer győzött, majd az olimpia után a kardot tollra cserélve az Est újságírója lett, hogy élete fonalát 1943-ben értelmetlenül és máig sem teljesen tisztázott módon elszaggassák a Don-kanyarban.
Kabos Endre - csapattársaihoz hasonlóan - bátran pályázhat a „legnagyobb kardozó” címre, kifinomult technikája tizenhat asszóból csupán egyben hagyta cserben. Kabos aztán ’36-ban, Berlinben egyéni bajnok is lett, de Petschauerhez hasonlóan ő sem élte meg a II. világháború végét, a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztette.
Gerevich Aladár 22 évesen, Petschauer szerint még „tankötelesként” debütált első, és élete szempontjából sorsdöntőnek bizonyuló olimpiáján, ahol már ekkor kitűnt kombinatív, elképesztő sebességű vívásával. Sok vetélytárs még akkor sem jött rá, hogy a pillanat törtrésze alatt miféle kacifántos parád-parádé után jött a gyilkos riposzt, amikor a Gerevich fiú már a rá jellemző szerénységgel nyújtotta a kezét a győztes találat után. Az ellenfelek által mókusfürgeségűnek titulált Ali tizenhat csörtéjéből tizennégyet megnyerve begyűjtötte első olimpiai aranyát, és megismerte feleségét. Olimpiai bajnokságból később született még hat, feleségből maradt az az egy. Bogáthy Erna Ali bácsit és a magyar vívósportot megajándékozta Gerevich Pállal és Györggyel.
A négy villogó kardművész mellett a Los Angeles-i sikerből derekasan kivette a részét Glykais Gyula, aki 12-10-es mérleggel járult hozzá önmaga második olimpiai csapatbajnoksághoz, és Nagy Ernő, aki nyolcszor fogott fegyvert, és hatszor győzött is.
A nevek és a számok azt mutatják, amit a korabeli fényképek: az 1932-es olimpia bajnokcsapata magabiztosan pózol a fotósok előtt, közöttük és a többi válogatott között pedig akkora volt a különbség, mint 1932 és 2005 között.
Mag László írása
Egy igazi "PENGE"
1932. Piller György kard egyéni
1899. június 19-én született Egerben (Heves vármegye). Vívó. Kezdetben atletizál és birkózik. Idősb Gerevich Aladár mesternél ismerkedik a vívással, Miskolcon. 1917-ben a pécsi hadapródiskola vívóbajnoka. A kétéves sporttisztképző tanfolyamon Borsody László és Gellér Alfréd a mestere. 1925-ben szerepel először a honvédség versenyén, ahol tőrben a harmadik,
kardban a hatodik helyen végez. A Magyar Athletikai
Club tagja, majd 1929-től vívókapitánya. Tizenkétszeres magyar bajnok, kétszer kard egyéniben, négyszer csapatban, valamint háromszor tőr egyéniben és háromszor csapatban. Hatszoros Európa-bajnok. Az 1932-es Los Angeles-i olimpia kétszeres kardvívó bajnoka. Az olimpia után visszavonul. 1927és 1932 között a magyar királyi, honvédsportoktatási tanfolyamon a birkózás, a labdarúgás, az ökölvívás és a síelés tanára. 1932-től 1933-ig a Ludovika Akadémia vezető sporttanára. 1933-ban áthelyezik a testőrséghez. Testőralezredes. 1933-tól a Magyar Vívó Szövetség kapitánya. 1945 után a Vasas edzője. 1936 és 1956 között négy olimpiára vezeti a magyar vívókat.
Melbourne-ből nem tér vissza. Az Egyesült Államokban telepszik le.
1960. szeptember 6-án hunyt el San Franciscóban.
(Magyar Olimpiai Lexikon)
>
>
>
Olimpiatörténetünk legeredményesebb sportága a vívás. Itt nem oly könnyű kitűnni. Csak úgy hemzsegnek a kiválóbbnál kiválóbb eredményekkel büszkélkedő sportolók, köztük a talán már soha meg nem dönthető rekorddal, hét olimpiai elsőséggel rendelkező Gerevich Aladár, aki mellett még ott van a maga hat-hat győzelmével Kovács Pál és Kárpáti Rudolf.
Piller György, aki Miskolcon kezdett vívni, s akit talán emiatt is kicsit későn fedeztek fel, az 1932-es Los Angeles-i olimpia kétszeres kardvívó bajnoka. Megnyerte az egyéni versenyt, s tagja volt a győztes csapatnak is. Ezzel önmagában, ebben a sportágban még nem alkotott maradandót.
Mégis úgy emlékezünk rá, mint aki kiemelkedett kor- és sporttársai közül. Úgy tartják, ő volt a legsokoldalúbb magyar olimpiai bajnok.
S ha végigtekintünk győzteseink impozáns névsorán, ez nem kis dicséret. Korának és sportágának egyik, ha nem a legszínesebb egyénisége volt. Ahogy akkoriban mondták, egy tusőr. S ez nemcsak hangzása okán hasonlít a hazardőrre. Azon a bizonyos Los Angeles-i olimpián már csak két asszó választotta el a győzelemtől, amikor is előre megmondta: Gaudinival majd csak játszik, megtréfálja az olaszokat, hadd reménykedjenek, Salafiat úgyis mindig megveri.
Így is lett.
Gaudinitől kikapott ugyan, de 5:1 arányban győzött Salafia ellen és ezzel olimpiai bajnok lett. Csapatban már nem "hazardírozott", tizenkét asszójából tizenkettőt nyert meg. Ekkor vette fel a németes hangzású Piller mellé édesanyja lánykori nevét, s lett belőle Jekelfalussy-Piller György.
A hazardőr azonban soha nem nyomta el magában a higgadt, céltudatos sportembert. Talán ez a Janus-arcú lelki alkat emelte ki őt még oly kiváló kortársai közül is. Akkoriban sem volt elég a briliáns technika, a remek taktikai érzék - Jekelfalussy-Piller mindezekkel bőven rendelkezett – a sikerhez szükség volt még valami plusz adottságra is. Nála ez az a bizonyos "19-re lapot húzok" mentalitás volt. 1933-ban a Margitszigeten rendezték az Európa-bajnokságot. Jekelfalussy az olimpia után tulajdonképpen már visszavonult, hiszen itthon óriási volt a konkurencia, s ő úgy döntött, a csúcson kell abbahagyni. De ezen a bizonyos Eb-n az olaszok elleni döntőben egy előzetesen be nem nevezett vívót akartunk szerepeltetni. Az olaszok tiltakoztak, s versenyzőnk természetesen nem is léphetett pástra.
Pillernek több se kellett, ugrasztott valakit a szereléséért, s mivel - mily bölcs előrelátás - ő viszont nevezve volt a viadalra, atilláját plasztronra cserélte, s beállt a csapatba. S ha már így tett, mind a négy ellenfelét meg
is verte. Gömbös Gyula miniszterelnök és honvédelmi miniszter, ahogy ma mondanák, nem tudott elzárkózni, s a hihetetlen produkciót egy arany cigarettatárcával honorálta.
Mindemellett Piller határozott, karakán egyéniség volt, aki a sport igazi értelmét
a megalkuvás nélküli győzni akarásban látta. 1941-ben, Bécsben rendezték a Magyarország-Németország válogatott viadalt. Az ellenfél együttesében vívott Reinhard Heydrich Obergrüppenführer, az SS titkosszolgálatának vezetője, Prága majdani helytartója is, akinek későbbi meggyilkolásáért a németek kiirtották Lidice lakóit. A magyar csapatvezetés némely tagjainak diplomáciai érzéke azt súgta, talán hagyni kellene a nagy hatalmú tisztet nyerni, magyarán le kellene adni neki az asszókat. Piller azonban, nem törődve a politikai helyzettel, egyértelműen megtiltotta ezt, s mindenkit a teljes erőből történő küzdelemre utasított.
Visszavonulása után ő is edzőként dolgozott, és versenybíróként is tevékenykedett. Amikor még nem volt találatjelző, csak a versenyzői múlt, a
tapasztalat segítette az ítészeket, ez nem is volt könnyű feladat.
Jekelfalussyt mégis úgy aposztrofálták, hogy ő volt a legcsodálatosabb zsűrielnök, s mint mondták, még "tévedni" is zseniálisan tudott.
Az 1956-os melbourne-i olimpiára már negyedízben, mint csapatvezető utazott
ki, s mint oly sokan, ő sem tért vissza hazájába. Rejtély, hogy a vívók tisztelt és szeretett Gyuri bácsija 57 évesen, miért határozta el magát erre a drasztikus lépésre. Talán ennek a bátor katonatisztnek elege volt már alkalmazkodni a rendszerváltozásokhoz, talán menekülni próbált nyomasztó családi életétől, talán az 1932-es olimpia emlékei vonzották vissza az Egyesült Államokba.
Ki tudja?
San Franciscóban telepedett le, s pár évig nagy sikerrel tanította kis vívóklubjában a kaliforniai vívókat.
Élete "utolsó asszójában" viszont már nem nyerhetett. A svájci gyógykezelés
ellenére a nyelvrák felülkerekedett. 1960-ban megkapta a "döntő tust". Szerencséjére nem élte meg egyetlen lánya tragikus halálát, s a modern kardvívás "továbbfejlődését" sem, amely mára szinte ellentéte lett az ő utánozhatatlan, klasszikus, magyar kardforgató művészetének.
San Francisco
Keresés