Keresés eredménye - Török Ferenc dr.

TÖRÖK FERENC DR.

Iglói Mihály, a világhírű atléta edző, az Árpád Gimnázium testnevelő tanára figyelt fel a kivételes akaraterővel párosult tehetségére. Az atlétikáról előbb a háromtusára, majd az öttusára váltott. Az 1961-ben Moszkvában rendezett világbajnokságon váratlanul, a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc sérülése után került a csapatba. A világbajnokságokon tíz érem – négy arany – fémjelzi elismerésre méltó pályafutását, amelynek csúcsát Tokióban az egyéni olimpiai bajnokság, majd Mexikóban az akkoriban legyőzhetetlen Balczó, Török, Móna hármas tagjaként a csapatban elnyert olimpiai elsőség jelentette. Montreal után kapta kézbe a kapitányi marsallbotot. A Martinek, Fábián, Mizsér együttest felejthetetlen világbajnoki sikerekre, és nem utolsó sorban a szöuli olimpián kettős győzelemre vezette. Az öttusa szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke, a MOB elnökségének tagja volt, Samaranch NOB-elnöktől átvehette az Olimpiai Érdemrendet. Atlanta előtt a labdarúgókat segítette, akik huszonnégy év után be is jutottak az olimpiai torna mezőnyébe.
A rendszerváltás utáni első ciklusban parlamenti képviselő volt. A sportot a Wesselényi közalapitvány kuratóriumának elnöki minőségében szolgálja. Elismert, sikeres ügyvédként dolgozik.

Az aranyérmek története

Komlósi Gábor írása

1964. Török Ferenc öttusa egyéni

–       ­Szörnyeteg vagy, Feri – vágta a képébe nemes egyszerűséggel Vitray.

Hogy aztán pár hét múlva a lehető legőszintébben gratuláljon neki magas állami kitüntetéséhez. (Sportember nem sok kapott 2005-ben…)

–       Török Ferinek félelmetes esze van és használja is alaposan – áradozott róla Balczó.

Hogy aztán évekkel később már egy teremben se legyen hajlandó vele mutatkozni. Sőt, ugyanazon a lelátón, ugyanabban a sportágban sem…

– Tündér! Nem csoda, hogy 64 évesen újra nősült. Hogy agyondicsérte nekem az ülésre hozott pogácsát, pedig nem is én sütöttem! – lelkendezett róla a Sporthivatal legcsinosabb munkatársnője.

Hogy aztán kisvártatva majd’ elsírja magát, hogy „a Török” rászólt, hogy nem kellene annyi pogácsát ennie…

Ő azt mondja:

– Engem vagy szerettek, vagy utáltak, langyos nem tudtam lenni.

Téved.

Nem „vagy”.

És!

Szerették és utálták. Szeretik és utálják.

Az emberek nagy többsége az „oszd meg és uralkodj!” elv továbbfejlesztett változatával viszonyul hozzá: a legtöbben saját magukkal is összevesznek, hogyan viszonyuljanak ehhez a „szörnyeteghez” és „árulóhoz”. A szárnyaló „lángészhez”, aki „kisstílű kötözködő”. A tudatos olimpiai bajnokhoz, aki majdhogynem politikai számkivetett. Az ünnepelt sztárhoz, aki elől ma néhányan menekülnek. A „doktor úrhoz”, akit sokan csak „Rókának” szólítanak.

Még 1964-es olimpiai győzelmét is ahányan, annyiféleképpen értékelik.

Igor Novikov (a nagy ellenfél az érmekért, majd a nemzetközi szövetség elnöki posztjáért folytatott harcban):

– ’64 nagyon kijött neki: nyert Budapesten, Rómában, Moszkvában. Tudtuk, hogy Tokióban is „nagyot megy majd”. Az szinte előre biztos volt, hogy a vívást, mint korábban is sokszor, 1000 pont fölötti eredménnyel nyeri. A lovaglásban meg csak az utolsó akadályt hibázta el. Akkor már biztos volt, hogy nyer. Balczó távollétében.

Móna István dr. (aki igazából soha nem volt nagy ellenfél számára):

–       Óriási csatában, tisztán nyerte az olimpiát. A terepfutásban nemhogy elég volt a 19 pontos előnye, a kacskaringós, nehéz pályán még mindenkire rávert egy kicsit. Megérdemelte az aranyat!

Balczó András (a ritkán legyőzött nagy ellenfél, aki egy apró vámügy miatt Tokió helyett itthon élte át az olimpiát):

–       Keservesen rossz érzés volt itthon hallgatni a Himnuszt…

Török Ottó (Balczó helyettese Tokióban) meg mit is mondhatna?! Hiszen nemcsak Török Ferenc kistestvére, de az idevágó nagy öttusa-adoma főszereplője is: a két Török gyerek mindig együtt ment vízért a kútra és mindig pontosan ugyanolyan távon vitték a vödröt. Feri odafele, Ottó vissza…

De nehogy már bárki is kételkedjen Török doktor nagyságában, erejében. Íme öt gyorslista, milyen társaságokba is keveredett – soha nem mellékszereplőként! – élete során.

Versenyzőként (két olimpiai aranya mellett 1963 és 1967 között négyszeres csapatvilágbajnok): Novikov, Lednyev, Saparnis, Ferm, Onyiscsenko méltó ellenfele. Magyar öttusázó olimpiai bajnokként (1952 és 2004 között további 11 magyar aranyérmes): Benedek, Kovácsi, Szondy, Németh, Nagy, Balczó, Móna, Martinek, Mizsér, Fábián, Vörös magasságában.

Edzőként (1977 és 1989 között szövetségi kapitány): Horváth „Vöri”, Maracskó, Kancsal, Szombathelyi, Császári, Martinek, Mizsér, Fábián és Kálnoki Kis mestere.

Politikusként (1990 és 1994 között országgyűlési képviselő): Kis, Tölgyessy, Pető, Rajk, Darvas, Mécs, Demszky, Kuncze padtársa.

Sportvezetőként (2003-tól a Wesselényi közalapítvány elnöke, 2004-től a Nemzeti Sport Tanács tagja): Vitray, Ábrahám, Schmitt, Gyimesi, Frenkl, Bakonyi, Gyárfás, Zsivótzky vitapartnere.

Ennyi klasszis között „vízhordónak” lenni is nagy teljesítmény lenne. De mint tudjuk, ő nem hordta a vizet.

Balczó anno Feriről, a versenyzőtársról mondta, de mondhatta volna a későbbi ügyvéd úrról, a kapitányról, a képviselő úrról, vagy akár Török sporttársról is:

– Erős egyéniség, és mindig lehet tudni, hogy az adott helyzetben mit csinál majd – csak azt nem, hogy miért? Mert mindig mindent második szándékkal csinál,  arra mérget lehet venni!

A tokiói öt napról, a párbajtőrvívás után átvett vezetésről, a magabiztos egyéni olimpiai bajnoki győzelemről illene még írni. De hát az (legalábbis így utólag, karosszékből) olyan biztos, olyan sima volt.

Viszont egy 11 évvel korábbi verseny mindent meghatározott életében.

Bár a tizenéves Török Ferenc szorgalmával döntőbe jutott az Országos Rákosi Mátyás Matematikai Versenyen, nem kedvelte az iskolai kötöttségeket. 1953 októberében is inkább kimászott az Árpád Gimnázium alagsori öltözőjének ablakán, csak hogy megússzon egy kötelező iskolai ünnepséget. Hiába szóltak utána többször is, nem állt meg, futott tovább. Arra már nem számított, hogy a tornatanár utána ered. Arra meg végképp nem, hogy a tanár úr az óbudai Tímár utcától Aquincumig bírja majd az üldözést, sőt, ott utol is éri.

Na, ja: a tanár Iglói Mihály volt, a későbbi sokszoros világcsúcstartó Iharos, Rózsavölgyi, Tábori futótrió edzője. Épp „nyulat” keresett versenyzőinek. A kis Török, hogy elkerülje az iskolai büntetést, azonnal kért tőle egy belépési nyilatkozatot a Bp. Honvédba. Az „Öreget” ezzel úgy meghatotta, hogy az meg sem nézte a papírt. Így akkor észre sem vette, hogy Török Ferenc nem az atlétikai, hanem az öttusa-szakosztályt jelölte meg a lapon.

 Hát mennyivel jobb, hogy inkább Róka lett!

Sárfalvi Péter írása

1968. öttusa csapat

Annak idején, a hatvanas években a magyar sportrajongók az olimpiákat megelőző időszakban így kezdték a számolást: öttusa, egyenlő két arany! Pontosabban kettőből kettő (egyéni és csapat), aztán így folytatták: vívás még kettő, vízilabda, kajak-kenu, birkózás, lövészet, labdarúgás... A magyar sport holtbiztos aranyszállítója volt a Balczó, Török, Móna trió, ha ők indultak, akkor a többiek maximum az ezüstért küzdhettek. Így volt ez 1968-ban, Mexikóvárosban is. A világ legjobb öttusázója, az akkor már négy egyéni vb-arannyal rendelkező Balczó mexikói győzelmét mindenki biztosra vette. Balczó Bandi már 21 évesen olimpiai bajnok lett, Németh Ferenc és Nagy Imre társaságában, Rómában állhatott  a dobogó legfelső fokán, de mégis csalódott, hiszen ő egyéniben is nyerni akart, ám "csak" a negyedik helyig jutott. 1964-ben fegyelmi okok miatt eltiltották, így nem indulhatott a tokiói olimpián, pedig toronymagas esélyes volt. Távollétében Török "Róka" Ferenc lett az egyéni aranyérmes. Balczó kimagasló esélyesként utazott Mexikóba, mindenki azt hajtogatta, ha valami fatális dolog nem jön közbe, végre megszerezheti a hőn áhított, egyéni olimpiai bajnoki címet.
Szakemberek szerint, tudásának 70 százalékával is bármikor, bárhol képes volt nyerni. Önmagát nem tartotta különösebben jó versenyzőtípusnak, éppen ezért hihetetlen edzésmunkát végzett, immár egyedül.
Balczó, Török és Móna ekkora ugyanis már külön utakon jártak. A Játékok idejére azonban "meg nem támadási" szerződést kötöttek és az olimpián csodálatos csapategységet alkottak.  Ment minden, mint a karikacsapás. Bár a lovaglásban az ősi rivális, és ebben a számban gyengébb szovjetek 195 ponttal megverték a mieinket, a vívásban viszont már ellenállhatatlanok voltak a magyarok! Móna és Török holtversenyben nyerték a számot, csapatban pedig 572 pontot vívtak Onyiscsenkóékra. A lövészet és az úszás nem hozott meglepetést. Következett  az öttusa legkegyetlenebb száma, a 4 km-es terepfutás. (2500 méterrel a tengerszint felett már a séta is megerőltető, de az emelkedőkkel tarkított futópályán az oxigénhiány már-már elviselhetetlen, és a pille könnyű szöges is ólomnehéz.)  A csapat 179 ponttal, vagyis 1 perccel vezetett a remekül futó szovjetek előtt, Balczó pedig 22 másodperccel állt a svéd Ferm mögött. Móna és Török - teljesen kifutva magukat - hozták a kötelezőt, de Onyiscsenko és Lednyev  51 másodpercet ledolgozott előnyünkből. Balczó tehát két aranyért futott. Saparnist tartani, Fermet 22 másodperccel verni kellett. Majdnem sikerült! A szovjetnél, akitől az előolimpián csaknem fél percet kapott, most 20 másodperccel gyorsabb volt. A svéd viszont élete legnagyobb futásával 11 pontot, vagyis 3,5 másodpercet megőrzött előnyéből és nyert az öttusakirály
előtt. A Balczó, Török, Móna trió utolsó, legnagyobb  megmérettetésén ismét legyőzhetetlennek bizonyult. Öt világversenyen át tartó veretlenségi sorozatukkal, végleg megalapozták a magyar öttusasport mai napig tartó népszerűségét. Balczó pedig tovább folytatta magányos harcát az egyéni olimpiai aranyért, és elindult a halhatatlanság felé!