Keresés eredménye - Urányi János (Uhrich)

URÁNYI JÁNOS

Melbourne-ben harminckét évesen, a nála tizenkét esztendővel fiatalabb Fábián Lászlóval kettesben harcolta ki a magyar kajaksport első olimpiai bajnokságát. Előtte Londonban ötödik helyen végzett, Helsinkiben nem jutott a döntőbe. Már Maconban, a magyar kajak-kenu sport nagy előretörésekor is egyike volt a legjobbaknak, de erősen vitatható versenybírói döntéssel kizárták a nagy fölénnyel győztes Varga, Urányi kettest. Melbourne az utolsó lehetőséget jelentette számára, amit a fiatal Fábiánnal sikerrel használt ki. A huszonhat magyar bajnoksága mellé a hivatalos világversenyeken 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet nyert. A vízen élt, a Dózsa víziházát vezette.
1964. május 23-án negyven éves korában gyógyíthatatlan betegség oltotta ki fiatalon az életét.

Az aranyérem története

Mészáros István írása

 1956. Kajak-II. 10.000m

 Sportági szakíróként évek óta tudom, hogy az Urányi János, Fábián László kajak kettős nyerte a magyar kajak-kenu sport első olimpiai aranyérmét, de bevallom, fel kellett lapoznom a korabeli újságokat, hajdani beszámolókat, hogy ebben a könyvben felvázolhassam portréjukat. A hiányos ismeretek bizonyára azzal is magyarázhatóak, hogy a duó idősebb tagja, Urányi János jóval sportújságírói pályafutásom kezdete előtt, több mint negyven esztendeje, egészen pontosan 1964. május 23-án eltávozott az élők sorából.

Először is nézzük, mi történt 1956. november 30-án Ausztráliában, a Melbourne-től 120 kilométerre fekvő Ballarat település Wendouree nevű taván, ahol két nap alatt rendezték meg a sportág ötkarikás küzdelmeit, a kilenc versenyszámot.

Nagyon nagy várakozás előzte meg a magyar kajakosok, kenusok olimpiai szereplését, hiszen akadtak olyanok, akik hat-hét aranyérmet reméltek tőlük, de a megfontoltabbak is úgy vélték, hogy legjobbjaink négy-öt bajnoki címnél nem adják alább. S ezt a határtalan optimizmust a két évvel korábbi, maconi világbajnokság történéseire alapozták, ott ugyanis a piros-fehér-zöld színek képviselői hat aranyat, öt ezüstöt és öt bronzot lapátoltak össze. Azon a sportági csúcstalálkozón a negyvenes évek közepétől magyar bajnokságok sorát nyerő Urányi ugyan elsőként ért célba Varga Ferenccel a K-2 10 000 méteren, de egy vélt szabálytalanság miatt diszkvalifikálták őket, így be kellett érniük a négyesben szerzett bronzéremmel, míg a fiatal Fábiánnak élete első világversenyén, amelyre gipszelt lábbal utazott el, még nem jutott medália.

Az akkori sportnapilap munkatársa már az Ausztráliába történő elutazás előtt józanabb gondolkodásra figyelmeztetett mindenkit, s ő azt írta, hogy két-három aranynak is nagyon lehetne örülni. A sportág bennfentese az elért hazai és nemzetközi eredmények alapján egyértelműen az esélyesek közé sorolta a K-2 10 000 méteren érdekelt Urányi, Fábián duót is, amelynek szerinte leginkább a németekkel és a svédekkel kell megküzdenie a győzelemért, a dobogó legfelső fokáért.

Az események a szakírót igazolták, hiszen a favoritok közül sem a Farkas Imre, Hunics József hosszú távú kenu páros, sem a C-1 10 000 méteren térdepelő Parti János nem tudta valóra váltani a nagy álmot. Ezek után jöttek Urányiék, akik a négykörös verseny elején a svédek, később a vezetést átvevő németek mögött utaztak, ám kihasználva jobb erőnlétüket, gyorsaságukat, a hajrában gond nélkül hagyták faképnél az addigi éllovasokat, akiket két és fél hosszal, több mint három másodperccel utasítottak maguk mögé. A skandinávok még a dobogóra sem tudtak felkapaszkodni, mert nemcsak a magyaroktól és a németektől, hanem az erejüket jobban beosztó ausztráloktól is vereséget szenvedtek.

- Lőttek egyet, elindultunk, köröztünk, köröztünk és a mezőny előtt utcahosszal befutottunk – emlékezett egy alkalommal a melbourne-i napokra Fábián Öcsi, aki azt is bevallotta, húszévesen jóformán fogalma sem volt arról, mi az, hogy nyomasztó felelősség, a dolgok balszerencsés alakulása.

Legjobb kajakosaink-kenusaink összesen hét dobogós helyezést gyűjtöttek a melbourne-i olimpián, de aranyérem csak Urányi János és Fábián László nyakába került. Ennyit a papírformáról.

Mit is kell tudni a sportág első magyar olimpiai bajnokairól?

A londoni és a helsinki ötkarikás játékokról érem nélkül hazatérő Urányi már 32 esztendős is elmúlt, amikor átvehette olimpiai aranyérmét, ezzel szemben az újonc Fábián csak a 20. évét töltötte be. A nagy találkozás 1952-ben történt, Urányi ekkor igazolt át korábbi sikerei színhelyéről, Csepelről a főváros másik végébe, Újpestre, ahol Fábián második éve ismerkedett a kajakozás alapjaival. Három esztendővel később már egy hajóban eveztek, igaz, akkor még az Újpesti Dózsa négyesének tagjaként nyertek országos bajnokságot, majd 1956 tavaszán ültek össze, s rögtön taroltak, hiszen abban az évben K-2-ben 500, 1000 és 10 000 méteren is elsők lettek az országos bajnokságon.

Az ob-sikereket az olimpiai diadal követte, majd egy-egy Európa-bajnoki és világbajnoki győzelemmel tették teljessé közös eredménylistájukat. Világversenyen utoljára 1959-ben álltak dobogón (a duisburgi Európa-bajnokságról bronzérmet hoztak haza), de a hazai hosszú távú mezőnyt még az 1960-as és az 1961-es országos bajnokságon is biztosan maguk mögé utasították.

- Jánossal annyira jók voltunk együtt, hogy az 1960-as, római olimpián minden bizonnyal megvédhettük volna címünket, ám az olaszok nem rendezték meg a tízezres számokat, arra hivatkoztak, hogy a fővároshoz közeli Albano-tavon nem lehet ilyen hosszú pályát kialakítani – elevenítette fel a csaknem fél évszázaddal ezelőtti történéseket Fábián László, aki pályafutásának befejezése után szakosztályvezetőként, technikai vezetőként, illetve edzőként adhatta tovább tapasztalatait. Így aztán nemcsak a sportág első magyar ötkarikás bajnokának, hanem a kajakozás utolsó tízezres páros győztesének is vallhatták magukat, mert a szám később sem került vissza az olimpiák programjába.

Vitathatatlan, ők ketten a sportág legnagyobb egyéniségei közé tartoznak, mert nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy minden lehetséges címet begyűjtöttek. Mégis más-más életutat futottak be: az ügyes kezű, hajóépítő-műhelyvezetővé előlépő Urányi a negyvenedik születésnapját sem érte meg, szinte hetek alatt elvitte egy súlyos tűdőbetegség, a négyszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok Fábián Öcsi pedig már a hetven felé közeledik. Előbbiről egyre kevesebb szó esik, a sportágbéliek közül sokan azt sem tudják, hol nyugszik a csepeli temetőben, utóbbi viszont még mindig a kajak-kenu aktív közreműködői közé tartozik: noha ötkarikás aranyérme révén életjáradékot kapó nyugdíjas, még mindig edzősködik, de már nincsenek saját tanítványai, hanem felesége, az olimpiai bajnokokat nevelő Rozsnyói Katalin munkáját segíti, hol tréningek megtartásával, hol tanácsaival, meglátásaival, hol egy aranyat érő, speciális rajtgép kifejlesztésével.

- Miért lennék elégedetlen a sorsommal? Azt hiszed, zavar, hogy nincsenek saját versenyzőim? Akkor nem ismersz! Nekem az egészség mellett az a legfontosabb, hogy a mi lányaink győzzenek, azok, akiknek Fábiánné Rozsnyói Katalin az edzőjük – mondta búcsúzóul Öcsi.

Csepel

2 Körönd 1.