Athén 2004 beszámoló

Így történt - magyar szemmel

„Azért nem érdemelték meg, mert bennük nincs meg az egymás iránti feltétlen szeretet" - tromfolta le Benedek Tibor Kemény Dénes szövetségi kapitányt, miután az a nem mindennapi izgalmakat, és a 3-0-ra megnyert utolsó negyednek köszönhetően 8-7-es magyar győzelmet hozó szerbek elleni vízilabda-döntő után megpendítette: azért ellenfelünk is megérdemelte volna a sikert. Lehet, hogy vízipólós leányainkból éppen ez az összetartó szeretet hiányzott, azért szerepeltek várakozáson alul? Egyenként képzettek és talán jók, de a csapatból valami hiányzott. A hatodik hely ugyan pontot ér, úgy véljük azonban, hogy ennél többre voltak hivatottak a hölgyek...

A LegNagyobb Tímea

A vívóknál már régen nem úgy számoljuk az érmeket, mint hajdanán: a kard egyéni és a csapat – biztos arany! Most a sportág célkitûzése három érem volt, közte egy arany. Ezt pontosan teljesítették. Az aranyat Nagy Tímea szerezte, imponálóan védve meg olimpiai bajnoki címét, ami ritkaság e sportágban. A kétszeres olimpiai győztes kétszeres családanyaként is példás. Nagy Tímea győzelme egyébként a magyar sport százötvenedik aranyérmét jelentette. Csak egy hajszálon múlott, hogy ezt a jubileumi érmet nem egy férfi kardozó, Nemcsik Zsolt szerezte meg egy nappal korábban. A magyar kardozók frontembere amúgy Ferjancsik Domonkos volt, akinek azonban most alig ment a vívás. Nemcsik viszont fegyelmezett versenyzéssel beküzdötte magát a döntőbe, ahol az olasz Aldo Montano ellen 14:13-nál „meccslabdája" volt. Be is vitte a találatot, de a sportszerûtlenül színészkedő olasz megtévesztette a román bírót, aki fordítva ítélt. Ez akkor elviselhetetlen fájdalmat okozott mindenkiben, de most már szépen csillog az ezüst, annál is inkább, mert nyolc évet kellett várnunk kardvívásban újabb éremre... A kardcsapattól reméltük a vigaszt, de az egyéniben elért jó teljesítmény most nem pörgette fel az együttest. Két bosszantó tussal kikaptunk az amerikaiaktól a negyeddöntőben, és csak ötödikként végeztünk. A női párbajtőr-csapatunktól szintén többet vártunk, mint az ötödik hely. Férfi párbajtőrcsapatunktól viszont nem sokat reméltünk, hiszen a kvótát is nehezen izzadták ki, az egyéniben pedig minősíthetetlenül alul produkáltak. Aztán megtáltosodtak: legyőzték az ukránokat meg a világbajnok oroszokat, és mindenki örömére ezüstérmet szereztek. Mincza Ildikó is az ezüstérem közelébe került, de egyetlen találatot elhibázva csak negyedik lett a párbajtőrben. Mohamed Aida továbbra is óriási tehetség, közel egy évtizede minden világverseny döntőjében ott van, de nem tud nyerni, most is a negyedik helyen kötött ki tőr egyéniben. Az újonc Varga Gabriella hatodik helyezése viszont biztató a jövőt illetően.

Dia, Dia, Hungária!

Sportlövőinktől már régóta várunk valami nagy eredményt, de huszonnégy éve nem volt olimpiai bajnokunk ebben a sportágban. Igaly Diánát Sydneyben már megismerte az ország, a harmadik helyével nagy örömet szerzett. Athén előtti eredményei igen biztatóak voltak, ezért aztán sok magyar szurkoló zarándokolt a verseny helyszínére. Rosszul indult: az első körben kétszer is épségben maradt a korong, és Diána csak a nyolcadik helyről indulhatott tovább. És jött az a megmagyarázhatatlan fordulat, ami csak a legnagyobbak sajátja: a hatos döntőben valamennyi tányért rózsaszín porrá lőtt szét, miközben körülötte a világ legjobb lövői durrogtattak és idegeskedtek, ráadásul a közeli reptérről ötpercenként szálltak fel a gépek. Bajnoknőnket mindez nem zavarta, és amikor már biztos győztes volt, akkor sem hagyta abba, hanem sportszerûen még két „hopp" után telibe találta az utolsó korongokat is. Példátlan teljesítmény. A magyar „B közép" tombolva ünnepelt „Dia, Dia, Hungária!" kiáltásokkal. Dia pedig megcsókolta a puskáját, és ahogy nyilatkozta: legszívesebben magához ölelte volna az egész világot. Mi pedig őt.

Vörös-fehér-zöld diadal

Egy másik magányos sportoló hölgyet is ünnepelhettünk a dobogó tetején: Vörös Zsuzsanna öttusában olimpiai bajnok lett. Háromszoros világbajnokként, az esélyesség nyomasztó terhével indult, és valóságos rajt-cél győzelmet aratott. A kora reggeli lövészeten abszolút ébren volt, és 182 körös eredménnyel rögtön feliratkozott az aranyérmes várományosok közé. Jött a vívás: harmincegyszer nézett szembe ellenféllel, és tizenkilencet ő szúrt meg. Az sem hozta ki a sodrából, hogy honfitársnője, Füri Csilla sportszerû küzdelemben legyőzte. Az úszás mindig is biztos pont volt Zsuzsa számára, most is csak négyen tudták megelőzni, de összetettben továbbra is az élen maradt. Sydneyben a lovagláson úszott el az aranyérme. Úgy tûnt, most sincs szerencséje a pacikkal: a mezőny legrosszabb lovát sorsolta ki magának. A hangzatos nevû Guelfo del Belagiót előző nap a férfiak közül senki sem tudta megfékezni. Szerencsére, a gyengéd női kéz, meg a nyugodt, de határozott akadályra vezetés „táltossá" tette a rakoncátlan négylábút. A futás máskor maga a pokol, most azonban Vörös Zsuzsa annyival vezetett a második helyen álló orosz versenyző előtt, hogy elég volt fél gőzzel futnia a magyar sokaság éljenzésétől kísérve. Ezen az olimpián ő lett az ötödik aranyérmesünk, egyúttal a magyar öttusa sport első női olimpiai bajnoka. Az egykor híres és sikeres férfi öttusázók most a „futottak még" kategóriába sorolták be magukat.

Majoros: valami rendkívüli történik

„Ősi" magyar sport a birkózás, mindig várhatunk versenyzőinktől valami meglepetést. Most Deák Bárdos Mihály készült „bearanyozni" pályafutását, de rangon aluli vereséggel, korán búcsúzni kényszerült. A reménytelenség lett úrrá mindenkin, kivéve Majoros Istvánt. ő a sydneyi olimpiára Európa-bajnokként érkezett, aztán tizenvalahányadikként távozott. Úgy tûnt, hogy abbahagyja a versenyzést, de Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke rábeszélte, hogy Athénra a hihetetlennek hangzó 55 kilóra készüljön föl. Emberfeletti munkával – fogyasztással és kínszenvedéssel – végül sikerült a kvalifikáció. Az olimpián először egy Ázsia-bajnok japánt győzött le, aztán pihentető jelleggel a dominikai Ramirez következett. Aztán a kubaiak félelmetes világbajnoka, Lazaro Rivas, akit azonban a magyar fiú nagy technikai fölénnyel, 6:1-re lebirkózott. Érezni lehetett, hogy itt valami rendkívüli történik. Az ukrán Vakulenko profi „lerendezése" után már a döntőben izgulhattunk Majorosért. Az orosz világbajnok, Gajdar Mamedalijev ellen folyt a végső küzdelem, amit Majoros István technikailag (pörgetés, emelés, csípődobás), és taktikailag jól felépített mérkőzésen megnyert, így nagy örömünkre olimpiai bajnok lett a kötöttfogás 55 kg-os kategóriájában. Ez volt a magyar birkózósport ötvenedik olimpiai érme. Sajnos azonban több pontszerzője most nem akadt a sportágnak.

Sikerek lapátszám

„Tengerre magyar", vagyis kajakba meg kenuba, és irány a dobogó valamelyik foka. Leginkább a középső izgat bennünket. Három a magyar igazság, ez most három aranyban testesült meg. „Egy a ráadás" – szoktuk mondani –, de ezt most Birgit Fischer, a kajakcsászárnő „legénysége" elvitte leányaink elől. No, de kezdjük az elején. Ennek a sztorinak a kezdete valahol ott van, hogy egy szerb apától és egy horvát anyától származó tehetséges, mokány leányzóból a papa – aki maga is nemzetközi hírû kajakozó volt – olimpiai bajnokot akart nevelni. Ezért a felserdült Natasát a szegedi kajakmûhelybe adta be tanulni. A kislány itt vált magyarrá: kiválóan megtanulta nyelvünket, állampolgárságot szerzett, s fizikai és mentális adottságai folytán világklasszis kajakozó lett. Olyannyira, hogy az olimpia előtt végül legyőzte a sokszoros világbajnok Kovács Katit, aki addig egyesben a legesélyesebb volt az olimpiai aranyéremre. Ezek után embert próbáló döntést kellett hozni Fábiánné Rozsnyói Katalinnak Angyal Zoltánnal együtt: ki induljon ebben a számban? Álmatlan éjszakák után úgy vélte a vezetőség: Janics Natasa üljön a hajóba. Kockázatos elhatározás volt, enyhén szólva is drámai feszültséget keltett a szakágban. Erről a nagyközönség mit sem tudott: a nézők csak azt észlelték a helyszínen és a tévék előtt, hogy a mi leányunk halad az élén a címeres mezben, és magabiztosan vezetett, majd elsőnek ér a célba. Így örülni a győzelemnek keveset láthattunk: ugrál, táncol és kiabál: „én vagyok a legboldogabb ember a világon". Ekkor lett végképp a „mi Natasánk". Alig egy óra múlva máris jött a kajak kettes, a magyar hajóban a két riválissal, az egyikük – igaz, aranyérmesként – éppen csak kiszállt az egyes hajóból. Ez sem kis kockázat. Utólag könnyû kimondani: így volt jó. Mert valóban így lett a legjobb: az egyes után Magyarországé a K-2-es aranyérme is! A drámai feszültség tovább fokozódott a szkíniaszi pályán, amikor a női kajak négyest ismét pár centivel megelőzték a rivális németek. Kőbán Rita helyén most Bóta Kinga ült, a többiek – Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet – ugyanazok, mint 2000-ben Sydneyben, és az aranyéhség is hasonló volt. A lányok 450 méterig a hátukat mutatták a mezőnynek, aztán beindult Birgit Fischer hajója, és tizenkilenc századmásodperccel (!) előbb ért a célba, mint a mieink. Egy kis játék a számokkal: pontosan ugyanolyan időt mentek lányaink, 1:34,53-at, mint Sydneyben a győztes németek, ott 41 századmásodperccel maradtunk le, most csak feleannyival. A férfi négyesünk 2000-ben diadalt aratott a kenguruk földjén, aztán négyfelé szaladt. Athén előtt egy évvel belátták, hogy a „mindenki harca mindenki ellen" nem vezet sehova, és megint összeültek. Régi dicsőségük színhelyén, Ausztráliában meg a hajnali Duna vízén egybefüggő kősziklává keményedtek (edzésadagjuk, a napi harminc kilométer Guinness-rekord!). Az eredmény: fölényesen megvédték – ugyanabban az összeállításban! – olimpiai bajnoki címüket, ami addig egyetlen négyesnek sem sikerült. Két harmadik helyünk is dicséretes. Vajda Attila első felnőtt nemzetközi versenyén bátor evezéssel, szívet melegengetően meglepett bennünket: kenu 1000 méteren bronzérmet szerzett. A „jó öreg" Kolonics György mellett lapátoló Kozmann György is reményt keltően szerepelt: harmadik helyükkel bizonyították, hogy meghatározói a nemzetközi mezőnynek. Vereckei Ákos K-1 500 méteren rosszul sikerült rajt után már nem tudta ledolgozni hátrányát, és az erős mezőnyben ötödikként ért célba. Itt kötött ki a Kammerer–Storcz K-2 ötszázas párosunk is. Kökény Roland K-1 1000 méteren szerzett hatodik helye kiválónak minősíthető a sok világklasszis között. Végeredményben kajak-kenu csapatunk 39 ponttal a sportágak közül a legjobb eredményt érte el ezen az olimpián is.

Súlyos ügyek

A hajóknál maradva foglaljuk össze mi történt a szkíniaszi vízi központban a magyar evezősökkel. „Hosszú fogat" csinált a Haller Ákos–Pető Tibor kétszeres világbajnok duó ahhoz, hogy bizakodjunk: végre felkerül evezős olimpiai bajnoki cím is a márványtáblákra. A Varga Tamás–Hirling Zsolt-kettős berobbanása a világ élvonalába tovább fokozta a jó szereplésbe vetett várakozásainkat. Ami az első párost illeti, az az olimpia előtt felbomlott, és Pető Tibor helyére Bencsik Gábor ült. A cserét azzal indokolta a szövetségi kapitány, hogy a világbajnok párosnak romlott az állóképessége (Pető betegsége miatt), és az edzések rovására túlzottan sokat szerepeltek a médiában, elkényeztették őket, szlengben kifejezve: túl lettek „vattázva". Ezekből egy is elég lett volna a rossz szerepléshez. A halmozottan hátrányos helyzetbe került kettőst ezért szétszedték, de a kényszerû csere már nem segített, végül az olimpiai döntőbe kerülésre sem volt esélyük (a tizenegyedik helyen kötöttek ki). Akadt azért magyar hajó a fináléban a Varga–Hirling-páros jóvoltából. Keserves előcsatározások után bejutottak a hatos döntőbe, ahol a japánokat sikerült elkapniuk, és ötödiknek érkeztek be a könnyûsúlyú kétpárevezősök versenyében.

A tornászok az evezősök két pontját megfelezték, és egy sovány hatodik helyet értek el. Csapat nélkül ez az egyetlen pont is bravúrnak számít, Gál Róbert szerezte az ugrásban.

Súlyemelésben öt férfi és három hölgyversenyzőnk szerzett jogot az indulásra. Kecskés Zoltán pozitív doppingtesztje miatt nem állhatott rajthoz, Kovács Zoltán megsérült a szakításban, de később őt is kizárták szabálysértés miatt. Gyurkovics Ferenc a 105 kg-os csoportban szépen versenyzett, és 420 kilóval ezüstérmet szerzett, amit doppingvétség miatt vissza kellett adnia. Így most is – mint a legutóbbi olimpián – a gyengébb nem lett az erősebb. Krutzler Eszter titkos esélyese volt az aranyéremnek is, de a kínai Liu Csun-hung világcsúcsai ellen nem volt ellenszere. A második hely is szoros versenyben dőlt el a magyar lány javára: könnyebb testsúlyával előzte meg az orosz Kaszajevát. A két másik emelő hölgy – Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória – egyformán negyedik helyen végzett, ami igen dicséretes teljesítmény a rendkívül feszült olimpiai döntőben.

Kézis fiúk - lányok helyett

Az utóbbi évtizedekben ritkán fordult elő, hogy a magyar olimpiai válogatottban négy labdás csapat is kvalifikálta magát. Férfi és női vízilabdázóinkon kívül kvótát szereztek a kézilabdázók is. Egyértelmûen a leányoktól vártunk többet, az ország közvéleménye újabb döntőről álmodozott, ahol végre nem verik meg saját magukat a mieink. Öten most is itt voltak a sydneyi csapatból, és Mocsai Lajos együttese ismét esélyes volt minimum valamilyen éremre. Mint ismeretes, az elmúlt években a döntőkig általában eljutott a „hölgykoszorú", ha a végső győzelmet megszereznie nem is sikerült. Ilyenkor azért az ezüstérem szépen csillogott, és bizakodhattunk: egyszer majd csak megérjük, hogy végig bírják a meccset... Athénban a két legfontosabb mérkőzésüket megint úgy bukták el, hogy sokáig vezettek, aztán eladták az előnyt, a végjátékban pedig összeomlottak. Pszichésen nem bírták a terhelést, a lelkierő hiányzott, minden más adva volt, amit igazol az is, hogy Radulovics Bojana az olimpia gólkirálynője címet érdemelte ki. Az ötödik hely siralmasnak mondható, sírtak is a lányok. Férfi kézilabdázóink viszont kellemes meglepetéssel szolgáltak, negyedikek lettek, és csak hajszál választotta el őket az éremtől. Skaliczki László gárdája minden dicséretet megérdemel. Csapatunk kiválóságát, a kubai származású Carlos Perezt beválasztották az olimpiai All Star-csapatba.

És ami nagyon fájt...

Az olimpiák – és általában a sportok – királynőjének tartott atlétikában igencsak nehéz a magyarok produkcióját értékelni. A sydneyi olimpia pont nélküli leszereplése után most bizakodva vártuk két világklasszis dobónk fellépését. Az előzetes Eb-, világbajnoki és Világkupa-szereplésük alapján akár a dobogó közepére is esélyesek voltak. És az álom valóra vált: a kalapácsvető Annus Adrián meg a diszkoszvető Fazekas Róbert is a legmesszebbre vetette a szerét. Normális esetben ez bizony két aranyérem! Annus meg is kapta. A mámorosan ünnepi hangulatban senkiben fel sem vetődött, hogy ezt a győzelmet el lehet veszíteni. Fazekas eredményhirdetésére is csak a verseny másnapján került sor, de ő már fel sem állhatott a dobogóra, kezébe sem vehette az aranyérmet. A doppingszabályok megsértése miatt az eredményét megsemmisítették, majd kizárták a versenyből. Nem ismertetjük a részleteket, a végeredmény lesújtó és fájdalmas: két olimpiai aranyérmet elveszítettünk. Mindkét sportoló a Nemzetközi Választott Sportbírósághoz (CAS) fordult jogorvoslatért. A Jacques Rogge által meghirdetett zéró doppingtolerancia ismeretében sejtettük azonban, hogy nincs az a jog, amely semmissé tehetné a vétséget. Félelmünk beigazolódott. A laussanne-i székhelyû bíróság 2005. április 1-jén nyilvánosságra hozta döntését, és helyben hagyta a NOB kizáró határozatát, ezzel véglegessé vált, hogy két dobóatlétánkat megfosztották az olimpiai első helyezéstől. „A sport döntőbíróság határozata megfellebbezhetetlen, ezt minden érdekeltnek, versenyzőnek, orvosnak, edzőnek el kell fogadnia. Az ítélet remélhetőleg figyelmeztető tanulsággal szolgál a magyar sportélet számára. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ilyen, a magyar sport tekintélyének ártó esetek ne ismétlődhessenek meg..." – nyilatkozta dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. De tekintsük át, milyen valós eredményt ért el a magyar atlétika az ötkarikás játékok ősi földjén. Elsősorban örüljünk a diszkoszvető Kővágó Zoltán sikerének. ő az a csendes sportember, aki körül nincsenek botrányok, aki nem a szombathelyi dobóiskola növendéke, hanem a szolnoki honvédségi pályán edzeget, és van akaratereje tizenöt kilót lefogyni az eredményesség érdekében. Egyébként nem akárki: a „kis" Kővágó (204 cm magas) 1998-ban a franciaországi ifjúsági világbajnokságon aranyérmet szerzett. Mellesleg az olimpia évében többször megszorította Aleknát is és Fazekast is. A selejtezőben viszont elkapta a dobókat fenyegető „mélyrepülés", és csak nagy nehezen, utolsónak került be a döntőbe. Ott viszont összekapta magát, és élete legjobb eredményével harmadik lett. Aztán az ismert „sajnálatos események" miatt ebből a bronzéremből ezüst lett (középkori alkimistákat megszégyenítő varázslat: aranyból és bronzból sikerült ezüstöt kotyvasztani). Kővágó Zoltán egyébként továbbra is harmadiknak tartja magát. Dicséretes ez a mértéktartó szerénység. Amikor híre ment, hogy mindkét magyar kalapácsvetőnk – Annus Adrián és Pars Krisztián – bejutott a fináléba, bizakodni kezdtünk. A selejtezőben Pars közel egy méterrel jobbat dobott (80,5 m) Annusnál, aztán a hatodik helyen kvalifikálta magát a döntőre, megelőzve a fehérorosz Asztapkovicsot, majd a döntőben 78,73 méteres dobásával az ötödik helyen állt, amikor a versenybírók hosszasan vitatkozni kezdtek, hogy a szlovén Kozmus kalapácsa érintette-e a hálót vagy sem. Pars Krisztiánt ez megzavarta, és már nem tudott tovább menetelni a dobogó felé, hanem visszacsúszott a hatodik helyre. Benne maradt a nagy dobás, amire képes lehetett volna. Annus Adrián kizárása után az ötödik helyre került, amivel értékes pontokat szerzett a sportágának. Zsivoczky Attila jókor váltott edzőt: az olimpia előtt édesapját, az „évszázad magyar atlétáját" választotta mesterének. Bejött. Óriási küzdelemben, 8287 ponttal hatodik lett a legklasszikusabb számban, a tízpróbában. Egy sereg világhírességet – köztük az olimpiai címvédő észt Noolt – utasította maga mögé.

Eddig tartott a magyar sportolók eredményeinek athéni, összefoglaló katasztere. A több mint kétszáz fős csapatból szinte mindenki az erejéhez mérten teljesített, nagyon sokan tán még azon felül is, többeknek pedig ez most kevésnek bizonyult a pontszerzésre. Az érintett sportágak szövetségei elkészítették a részletes, névre szóló szakértékelést, abból lehet építkezni. Manapság azonban már az is figyelemre méltó teljesítménynek számít, ha egy sportoló vagy egy sportág kvalifikálja magát az olimpiára. Ezért felsoroljuk azokat az ágazatokat, amelyek éremmel, ponttal ugyan nem tudtak hozzájárulni olimpiai csapatunk sikeréhez, de indulási jogot harcoltak ki: asztalitenisz, cselgáncs, kerékpár, mûugrás, ökölvívás, szörf, tenisz, triatlon, vitorlázás.

A versenyeket 29 sportág: asztalitenisz (4), atlétika (46), baseball (1), birkózás (18), cselgáncs (14), evezés (14), gyeplabdázás (2), íjászat (4), kajak-kenu (16), kerékpározás (18), kézilabdázás (2), kosárlabdázás (2), labdarúgás (2), lovaglás (6), ökölvívás (11), öttusa (2), röplabdázás (4), softball (1), sportlövészet (17), súlyemelés (15), tékvandó (8), tenisz (4), tollaslabdázás (5), torna-ritmikus gimnasztika-gumiasztal (14+2+2), triatlon (2), úszás-mûugrás-szinkronúszás (32+8+2), vitorlázás (11), vívás (10) és vízilabdázás (2), összesen 301 versenyszámában 202 ország 11902 versenyzőjének részvételével rendezték meg.

Magyarországot 19 sportág: asztalitenisz (2), atlétika (26), birkózás (9), cselgáncs (2), evezés (3), kajak-kenu (12), kerékpározás (2), kézilabdázás (2), ökölvívás (5), öttusa (2), sportlövészet (11), súlyemelés (7), tenisz (2), torna (7), triatlon (1), úszás-mûugrás (27+2), vitorlázás (5), vívás (8) és vízilabdázás (2), öszszesen 137 versenyszámában 119 férfi és 90 női, összesen 209 versenyző képviselte a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon.