Szöul 1988 beszámoló

Így történt - magyar szemmel

A moszkvai bojkott, majd a szovjet fővárosból válaszként elrendelt távolmaradás idején a szöuli színhelyt tekintve csaknem kilátástalannak tűnt az olimpia jövője. Ám a Koreai Köztársaságban végül minden addiginál nagyobb s egyben békésebb hangulatú verseny zajlott, amelynek során a magyar sport kiválóan, Helsinki után a legeredményesebben szerepelt.

Már nem divat a bojkott

Baden-Badenben, a NOB 84. ülésén (egy évvel a moszkvai bojkott után, hárommal Los Angeles előtt) az olimpiai játékok jövőjéért aggódott a sportvilág. Az 1988-ban esedékes XXIV. Nyári Olimpiai Játékok rendezésére csupán két pályázó akadt: Szöul és Nagoja. A japánok biztosra vették sikerüket, Dél-Korea képviselői viszont hallatlan szívóssággal lobbiztak. Az akkori gyanúsítgatások, vádak szerint különféle ajándékokkal, a többi között világ körüli utazásokra érvényes I. osztályú repülőjegyekkel lepték meg a NOB tagjait. Végül óriási meglepetésre a szavazás 52:27 arányban Szöulnak ítélte a rendezés jogát, bár a Koreai Köztársaság akkor alig negyven országgal állt diplomáciai kapcsolatban. Hét év azonban hosszú idő. Sok változás történt magában az országban és a világban. Végül Szöul a hallatlan vendégszerető és szívélyes koreai emberek közreműködésével igazán méltó házigazdának bizonyult.

Az addigi legsikeresebb és igazán békés hangulatú versenyeket rendeztek, rekordrészvétellel, hiszen 159 ország 8465 sportolóját küldte el a versenyekre. Mindezt – a történet teljességéhez tartozik – a világpolitikában történt változások is elősegítették. A Kremlben már Mihail Gorbacsov volt az első ember, s az enyhülés, a nyugati, úgynevezett kapitalista világgal való barátság szelleme, a változtatás igénye a Moszkvából irányított országokba is fokozatosan átterjedt. A politikusok rádöbbentek, hogy az olimpiai bojkott, a nem részvétel csak a sportolókat sújtja. Az olimpia közeledtével a 38. szélességi foknál mesterségesen kettéosztott ország északi és déli része is közelebb került egymáshoz. Juan Antonio Samaranch kezdeményezésére tárgyalások indultak meg közös csapat indításáról, az esetleges közös rendezésről. Szöul hajlandónak tűnt arra, hogy néhány sportág néhány versenyszámának küzdelmeit északon rendezzék meg. Ám a népi demokratikus köztársaságnak hirdetett észak végül visszalépett és bojkottra szólította fel a világot. A felhívást alig néhány ország, köztük Kuba, Albánia és Etiópia követte. A 38. szélességi foktól délre fekvő ország – amelynek területe alig valamivel nagyobb hazánkénál, de 40 milliónál is több lakost számlál – a katonai diktatúrából lassan demokráciára váltott. Kiszabadultak a politikai foglyok, sőt az olimpia előtt még az ellenzéki politikusok is indulhattak a választásokon.

Nyitott kapu a profik előtt

A főváros, Szöul és az ország vezetősége mindent megtett a sikeres olimpiáért, és ezzel a sikerrel az addig csaknem teljesen elszigetelt köztársaság minden téren elfogadott ország lett. Los Angeleshez képest két új sportág, az asztalitenisz és a hosszú szünet után visszatért tenisz gazdagította a műsort. A fehér sport visszatérése egyben a jövő útját is jelentette, azaz a NOB a hivatásos sportolók előtt is utat nyitott. A tékvandó, továbbá a Barcelonában már műsorba iktatott baseball és női cselgáncs még csak bemutatóval jelentkezett. Végül 24 sportág 237 számában avattak bajnokot, azaz 16 számmal többet rendeztek, mint Los Angelesben. Pazar létesítményeket építettek. A modern Olimpiai stadion – alig hat kilométerre az olimpiai falutól – már 1984-re elkészült. Az Olimpiai park létesítményeihez – ahol a többi között az úszás, a torna, a vívás, a súlyemelés és a tenisz versenyeit rendezték – az olimpiai faluból és a sajtófaluból át lehetett sétálni. Egyedül a lőtér, valamint a kajak-kenu és evezősverseny-pálya volt valamivel távolabb, a vitorlásversenyeket pedig Puszanban, a fővárostól 450 kilométerre bonyolították le. A versenyeket 37 színhelyen – az ökölvívást leszámítva –, békés hangulatban, kiválóan rendezték meg. A vetélkedés szélesedett, hiszen az aranyérmeken 31 ország osztozott, érmet 52 nemzet szerzett. Az olimpiára visszatért Szovjetunió fantasztikus teljesítménnyel (55 arany, 31 ezüst, 46 bronz = 132 érem – 887 pont) megerősítette világelsőségét. A Német Demokratikus Köztársaság versenyzői pedig első alkalommal nyertek több érmet és szereztek több pontot (37 arany, 35 ezüst, 30 bronz = 102 érem – 639 pont, mint az Egyesült Államok sportolói (36 arany, 31 ezüst, 27 bronz = 94 érem – 638 pont).

Nemcsak a gyanú árnyékában

Ben Johnson emlékezetes doppingügye kétségtelenül árnyékot vetett a versenyekre. De az a tény, hogy a NOB a klasszikusnak ítélt 100 méteres síkfutás győztesétől is visszavette az aranyérmet, a testület következetességét, a dopping elleni harcban meghirdetett elszántságát, az esélyegyenlőség megőrzését bizonyította. Arra azonban sajnos egyelőre még nincs mód és lehetőség, hogy valakit utólag, évekkel a versenyt követően fosszanak meg érmeitől. A hat olimpiai bajnoki címet szerzett, Szöulban még ünnepelt berlini úszónő, Kristin Otto pedig megérdemelné. A győzelmei idején ünnepelt úszónő ugyanis a német egyesítés után bevallotta, hogy doppinggal érte el sikereit. Különben az úszók – az amerikai Matt Biondi (5 arany, 1-1 ezüst és bronz) és Janet Evans (3 arany), illetve a tornász Vlagyimir Artyomov (4 arany, 1 ezüst) bizonyultak a legeredményesebbnek. Florence Griffith-Joynert is ünnepelhette a sportvilág. A körmeit hosszúra növesztő „Flo-Jo" a 100 és 200 méteres síkfutás mellett győzelemre segítette a 4x100 m-es váltót, a 4x400 m-es váltóban még egy ezüsttel gyarapította éremgyűjteményét. A korábbi házigazdák versenyzői több ízben halványabban szerepeltek, a kanadaiak például 1976-ban egyetlen aranyat sem tudtak otthon tartani Montrealban. A Koreai Köztársaság sportolói azonban valósággal ámulatba ejtették a világot. Londonban jelentkeztek első alkalommal az olimpiai játékokon, ezt követően csak Montrealban és Los Angelesben szereztek első helyezést, de akkor is összesen hetet. Szöulban viszont 12 aranyat nyertek, s mellé még 10 ezüstöt és 11 bronzot, s így egy csapásra a legjobbak sorába emelkedtek. Különösen íjászatban, birkózásban, cselgáncsban és ökölvívásban remekeltek, de női kézilabdacsapatuk is a legjobbnak bizonyult.

Fantasztikus magyar szereplés

A magyar sport 11 arany, 6-6 ezüst és bronzéremmel, 211 pontos összteljesítménnyel Helsinki után a második eddigi legjobb szereplését produkálta. Ehhez elsősorban olyan hagyományos sikersportágak járultak hozzá, mint például a kajak-kenu, amelyben Gyulay Zsolt és az Ábrahám, Csipes, Hódosi, Gyulay négyes győzött; mint az öttusa, amelyben Martinek János és a Martinek, Fábián, Mizsér összeállítású csapat is a legjobbnak bizonyult, de Róma, 28 év után újra nyert a kardcsapat is (Bujdosó, Csongrádi, Gedővári, Nébald, Szabó), méghozzá 3:7-ről fordítva a döntőben; tornában Borkai Zsolt folytatta Magyar Zoltán sorozatát, a birkózók szinte kötelező aranyáról kellemes meglepetésre Sike András gondoskodott. Az úszók pedig igazi világszenzációt szállítottak. Darnyi Tamás a vegyesúszás mindkét számát világrekorddal nyerte, Szabó József Európa-csúccsal bizonyult legjobbnak a 200 m-es mellúszásban. Majd színre lépett Egerszegi Krisztina, aki a tenyeres-talpas, feltűnően mély hangú keletnémet amazonok mellett üde, fiatalos bájával osztatlan sikert aratott. Akkor, 14 évesen az olimpia legfiatalabb bajnoka lett. Sikerének értékét növeli, hogy magyar női úszó 1952-ben, Helsinkiben nyert utoljára aranyérmet. S hogy micsoda ádáz küzdelem folyt minden éremért, minden helyezésért, arra a legjobb példa Güttler Károly esete, aki a 100 m-es mellúszásban egyetlen század másodperccel szorult a második helyre, ami a számítások szerint 16 millimétert jelent. Borkai Zsolt Geraszkov és Bilozercsev társaságában lépett a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. Amíg úszásban a gép 16 milliméteres hátrányt is regisztrált, addig a pontozók nem láttak különbséget a három versenyző lólengésgyakorlata között...

Az első magyar doppingügyek

A jó szereplést minden kétséget kizáróan a Los Angeles-i távolmaradás utáni bizonyítási vágy, a magyar virtus alapozta meg. Figyelemre méltó, hogy a kiutazott 200 magyar sportoló közül 188 állt rajthoz, s közülük 128 a döntőbe, a legjobb nyolc közé jutott, ami a korábbi olimpiai eredményekkel összehasonlítva kimagasló jó szereplést jelentett. A siker örömét a súlyemelő Csengeri és Szanyi doppingbotránya sajnálatosan elrontotta. Ráadásul a szigorúnak ígért hazai vizsgálat nem tárta fel érdemben a doppingeset körülményeit és igazi felelőseit. Így a kiváló szereplés hamar feledésbe merült. Igaz, a vizsgálat csak azt tárhatta volna fel, hogy a pártállam idején állami irányítással és támogatással folyt a tiltott teljesítményfokozás. Ehhez viszont nem volt elegendő ereje a mexikói labdarúgó-világbajnokság csúfos kudarca után kinevezett, megfiatalított sportvezetésnek. Azzal viszont kétséget kizáróan nagyon jó szolgálatot tett, hogy a szöuli részvétel körüli bizonytalanságot eloszlatta, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság még 1987 decemberében, az akkori szocialista országok közül elsőként határozhatott az indulásról.

Szöul fénye azonban nagyon gyorsan elhalványult, a magyar sport akkor nem tudta kellően kamatoztatni a sikereket. Igaz, a politika vezetői már a rendszerváltással voltak elfoglalva. Mindenesetre a kiváló olimpiai szereplés a diplomáciában a magyar–dél-koreai kapcsolatok megteremtésében és erősítésében rendkívül sok hasznot, előnyt szerzett hazánknak!...

A versenyeket 24 sportág: asztalitenisz (4), atlétika (42), birkózás (20), cselgáncs (7), evezés (14), gyeplabdázás (2), íjászat (4), kajak-kenu (12), kerékpározás (9), kézilabdázás (2), kosárlabdázás (2), labdarúgás (1), lovaglás (6), ökölvívás (12), öttusa (2), röplabdázás (2), sportlövészet (13), súlyemelés (10), tenisz (4), torna-ritmikus sportgimnasztika (14+1), úszás-műugrás-szinkronúszás (31+4+2), vitorlázás (8), vívás (8) és vízilabdázás (1), összesen 237 versenyszámában 159 ország 6279 férfi és 2186 női, összesen 8465 versenyzőjének részvételével rendezték meg.

Bemutatót baseballban, női cselgáncsban és tékvandóban tartottak.

MAGYARORSZÁGOT 18 sportág: asztalitenisz (4), atlétika (13), birkózás (19), cselgáncs (6), evezés (2), kajak-kenu (12), kerékpározás (2), kézilabdázás (1), ökölvívás (9), öttusa (2), sportlövészet (12), súlyemelés (7), tenisz (1), torna-ritmikus sportgimnasztika (14+1), úszás-műugrás (16+2), vitorlázás (2), vívás (8) és vízilabdázás (1) összesen 133 versenyszámában 152 férfi és 36 női, összesen 188 versenyző képviselte a XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon.