Montreal 1976 beszámoló

Így történt - magyar szemmel

München után újra a tengerentúlon került sor az ötkarikás randevúra. A versenyeket sok bonyodalom előzte meg. A drága létesítmények lassan készültek, majd közbeszólt a politika: 22 afrikai ország bojkottálta az olimpiát. Előretört az NDK, a magyar sport számára viszont Montreal néhány örvendetes győzelem ellenére is a csalódások olimpiájaként került az évkönyvekbe.

A csonka torony

Amszterdamban a NOB 1970-ben tartott 70. ülésén három város pályázott a XXI. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogára: Montreal, Moszkva és Los Angeles. Az első fordulóban Moszkva (28) kapta a legtöbb szavazatot, Los Angeles pedig kiesett. A második körben azután a kaliforniai várost támogatók kivétel nélkül Montreal mellé pártoltak, és 41:28-as szavazati aránnyal a kanadai város lett a házigazda. Jean Drapeau, a kopaszodó polgármester a világkiállítás megrendezése után ismét reflektorfénybe kívánta állítani a francia anyanyelvű metropoliszt. Fantasztikus létesítményeket terveztek, amelyek nemcsak nehezen kivitelezhetők, hanem rendkívül költségesek is voltak. Egyedül az uszodára 70 millió dollárt költöttek. Az olimpiai stadion hatalmas tornya csak jóval a játékok után készült el, s mivel a 300 millió dollárra tervezett költségek végül ötszörösére emelkedtek, az adófizetők talán a mai napig átkozzák az olimpiai játékokat, s nem utolsósorban a polgármestert, akit pedig még félelmetes vastapssal köszöntöttek az ünnepélyes megnyitón.

Az olimpia előtti esztendőben szervezett sztrájk, majd a váratlanul kemény tél lassította az építkezéseket, de végül kormánybizottság alakult az olimpia megmentésére, és a helyzet úgy-ahogy rendeződött. Politikai jellegű bonyodalmak is akadtak. Kezdődött azzal, hogy a kanadai kormány Tajvan sportolóit nemkívánatosnak ítélte, bár a Kínai Népköztársaságtól elszakadt kis szigetország néhány sportolója az Egyesült Államokból már meg is érkezett a versenyek színhelyére. Az Egyesült Államok bojkottal fenyegetőzött, a NOB tiltakozott, végül áthidaló megoldásként Tajvan néven, Kína említése nélkül lehetőséget kaptak volna a rajthoz állásra. Ezt azonban ők nem fogadták el.

A vihar már csendesedett, amikor 15 afrikai ország Új-Zéland kizárását követelte, a szigetország rögbicsapatának dél-afrikai szereplése miatt. A NOB azonban visszautasította az ultimátumot, mondván, nem avatkozhat bele egy nem olimpiai sportág ügyeibe. Erre 22 afrikai ország hazautazott. Így végül a részt vevő országok száma száz alá esett (92), és csak alig valamivel több mint hatezer sportoló (6028) állt rajthoz a 198 versenyszámban. Folytatódott a női egyenjogúsítás. Kosárlabdában és kézilabdában, valamint evezésben is lehetőséghez jutottak a hölgyek, akik rekordlétszámban (1247) szerepeltek Montrealban. A műsor reformjához tartozott még az is, hogy a játéksportokban – a labdarúgást kivéve – a férfiaknál 12-re csökkentették a részt vevő együttesek létszámát.

Szteroidok a célkeresztben

A házigazdák a müncheni terrorakció esetleges megismétlésétől tartva rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be. Így végül nem is történt rendbontás. A szigorú, talán kissé eltúlzott biztonság azonban akkoriban még szokatlan volt, s bizony sok bosszúságot okozott a versenyzőknek. Akárcsak az elhelyezés. Az olimpiai falut jelentő két hatalmas piramisépület kőrengetegébe zsúfolták össze a résztvevőket, akiknek a dolgát a falutól távol eső versenyszínhelyek megközelítése is nehezítette. A doppingellenőrzést is szigorították. Az olimpikonokat nem csupán a versenyeket követően, hanem már az akkreditálásuk, az olimpiai faluba költözésük után is ellenőrző vizsgálatra rendelhették. S az ellenőrzést az anabolikus szteroidok néven ismert tiltott izomerősítőkre is kiterjesztették. Három dobogós súlyemelő, a lengyel Z. Kaczmarek és a bolgár V. Hrisztov, a két bajnok, valamint a második helyen végzett ugyancsak bolgár B. Blagoev teljesítményét a pozitív eredmény alapján megsemmisítették, s a versenyzőket utólag kizárták. Az anabolikus szteroidok ellenőrzésével azonban mindenképpen új fejezet kezdődött a doppingháborúban. A tiltott előnyszerzés mellett egy nyilvánvaló csalás is beárnyékolta az ötkarikás versenyeket. Kiderült ugyanis, hogy Borisz Onyiscsenko müncheni ezüstérmes szovjet öttusázó olyan ravasz szerkezetet szerelt a párbajtőrébe, amivel működésbe tudta hozni a találatjelzőt. Azaz valós találat nélkül is jelzett a gép. Leleplezése után kizárták a versenyből.

Az NDK előretör

A ,,nagyok", a szovjet és az amerikai sportolók párharcába a Német Demokratikus Köztársaság versenyzői is bekapcsolódtak. A demokratikusnak hirdetett német állam a sport révén tudott kilépni a nemzetközi életbe. Eredményeikkel kivívták a világ csodálatát. Éppen ezért német alapossággal, tervszerűséggel válogatták ki, nevelték és készítették fel versenyzőiket. Sok esetben meg nem engedett, tiltott módszerekkel és szerekkel, amire csak a hírhedt berlini fal leomlása, a két német állam egyesülése után derült fény. A másfél-két évtizeddel korábban elért eredményeket azonban már – érthetően – nem lehetett módosítani. Így a montreali statisztikákban is az áll, hogy a nemzetek nem hivatalos pontversenyében a keletnémetek a második helyre zárkóztak fel (Szovjetunió 790, NDK 636, Egyesült Államok 609 pont). Az éremtáblázaton ugyan még az amerikaiak voltak a másodikok (SZU 125, USA 94, NDK 90), de a keletnémetek hattal több aranyat nyertek (40), mint az amerikaiak.

John Naber, az akkor húszesztendős amerikai úszó volt a versenyek egyik főszereplője, aki a 100 és 200 méteres hátúszást egyaránt világrekorddal nyerte. A hosszabb távon áttörte a 2 perces álomhatárt, és nemcsak a vegyes váltóban segítette győzelemre az amerikai legénységet, hanem az első helyezett gyorsváltóban is úszott. A kiváló sportoló hátúszórekordjai hét éven át voltak érvényben. A rokonszenves úszó mélyen vallásos érzelmű ember volt, s később baptista prédikátorként is tevékenykedett.

Comaneci berobbant

Nyikolaj Andrianov, a már Münchenben is sikeres tornász volt a másik éremhalmozó, aki négy aranya mellé két ezüstöt és egy bronzot is hazavitt Moszkvába. A férfi tornaversenyek hőse címét mégis a japán csapat érdemelte ki. Fudzsimoto sérülése miatt ugyanis a szabadon választott gyakorlatok jó részét csak öten mutatták be. De az összetett versenyben így is 4 tizeddel megelőzték a szovjet gárdát az olimpia egyik drámai küzdelmében. Kornelia Ender, a feltűnően mély hangú keletnémet úszónők legjobbja is remekelt, hiszen ő sem adta négy aranynál alább. Az alig 14 esztendős Nadia Comaneci pedig berobbant az élvonalba. Károlyi Béla, az egykori erdélyi ügyességi atlétából lett tornaedző és felesége, Márta asszony tanítványa valósággal csodát művelt a Forum küzdőterén. Nadia az akkor még legyőzhetetlennek vélt szovjet tornásznőket előzte meg az egyéni összetettben, valamint gerendán és felemás korláton.

A nagy egyéniségek névsorából Irena Szewinska sem maradhat ki. A Lengyel Olimpiai Bizottság jelenlegi alelnöknője akkor, 30 évesen már negyedik olimpiájáról is éremmel térhetett haza. Ezúttal a 400 méteres síkfutást nyerte, és ezzel 3 arannyal, 2-2 ezüsttel és bronzzal zárta addigi olimpiai pályafutását. Lasse Virén, a finnek büszkesége az afrikai hosszútávfutók távollétében duplázott. Ugyanezt a bravúrt hajtotta végre a furcsa tartással, gólyalábakon futó kubai Alberto Juantorena, aki 400 és 800 méteren – az utóbbiban fantasztikus világrekorddal – győzött. Montrealban világcsúccsal tette le névjegyét Edwin Moses, a 400 méteres gátfutás talán legnagyobb egyénisége. Világcsúccsal győzött a tízpróbás Bruce Jenner is. Teofilo Stevenson folytatta a szorítóban Münchenben kezdett sorozatát, sikerrel eredt a három olimpián győztes Papp Laci után.

A csalódások olimpiája

A magyar sport számára Montreal a csalódások olimpiájaként került az évkönyvekbe. A csapat ugyan 22 érmet szerzett, annyit, mint Tokióban, eggyel többet, mint Rómában, de az érmekből csupán négyet ötvöztek arannyal. Igaz, a négy győzelmet klasszikus sportágakban nyerték a magyarok. A gerelyhajító Németh Miklós a Londonban kalapácsvetésben győztes édesapját követte, elsőre dobott fantasztikus világrekorddal. Magyar Zoltán csodás, új elemeket tartalmazó gyakorlattal (a Magyar-vándorral) bizonyult legjobbnak lólengésben. Tordasi Ildikó a páston brillírozott. S újra győzött a vízilabda-válogatott. A kedvencet, Tonót – Go!... Go!... Faragó! – kórussal biztatták a nézők újabb és újabb gólokra.

Az olimpián szereplő 178 magyar azonban alig 163 pontot gyűjtött, ami a nemzetek pontversenyének kilencedik helyéhez volt elegendő. Hiába jutottak minden számban a döntőbe a kajak-kenu versenyzők, első helyet éppúgy nem tudtak szerezni, mint Münchenben. Széchy Tamás tanítványai is taroltak az olimpiát megelőző világversenyeken, de Hargitay András még a dobogóról is leszorult a vegyes úszás eredményhirdetésekor. Vívásban Tordasi elsősége mellett csak Kulcsár Győző és a női tőrcsapat bronzérme jelentett két további helyezést. Több sportágban, mint birkózásban, ökölvívásban és öttusában, sem jött ki az a bizonyos lépés. A magyar sport kicsit leszakadni látszott. Az esélyes versenyzők a döntő pillanatokban elmaradtak legjobb teljesítményüktől, amit az akkori értékelések felkészülésbeli, módszerbeli hibákkal indokoltak, és a formaidőzítést is sikertelennek ítélték. Még az sem jelenthetett különösebb vigaszt, hogy a házigazdákat lényegében még nagyobb csalódás érte, hiszen egyetlen bajnoki címet sem tudtak otthon tartani!...

A versenyeket 22 sportág: atlétika (37), birkózás (20), cselgáncs (6), evezés (14), gyeplabdázás (1), íjászat (2), kajak-kenu (11), kerékpározás (6), kézilabdázás (2), kosárlabdázás (2), labdarúgás (1), lovaglás (6), ökölvívás (11), öttusa (2), röplabdázás (2), sportlövészet (7), súlyemelés (9), torna (14), úszás-műugrás (26+4), vitorlázás (6), vívás (8) és vízilabdázás (1), összesen 198 versenyszámában, 92 ország 4781 férfi és 1247 női, összesen 6028 versenyzőjének részvételével rendezték meg.

MAGYARORSZÁGOT 17 sportág: atlétika (14), birkózás (19), cselgáncs (6), evezés (3), kajak-kenu (11), kerékpározás (1), kézilabdázás (2), ökölvívás (8), öttusa (2), röplabdázás (1), sportlövészet (5), súlyemelés (5), torna (14), úszás (8), vitorlázás (1), vívás (8) és vízilabdázás (1), összesen 109 versenyszámában 124 férfi és 54 női, összesen 178 versenyző képviselte a XXI. Nyári Olimpiai Játékokon.