Mexikó 1968 beszámoló

Így történt - magyar szemmel

A magaslaton fekvő Mexikóváros a játékok előtt ritka levegője miatt okozott izgalmat. A nyitány előtt tíz nappal vezényelt sortűz pedig 260 diákot küldött a másvilágra, de az olimpiát a vérengzés ellenére megtartották. Az atléták 48 világrekordja és 26 csúcsbeállítása mindennél többet mond a színvonalról. Első alkalommal haladta túl a részt vevő országok száma a százat. A magyar sport képviselői azonban immár hagyományos kiváló szerepléssel őrizték helyüket az élvonalban.

Ritka levegő, rengeteg világcsúcs

A nemzetközi méretűvé dagadt vita tulajdonképpen a NOB Baden-Badenben hozott, 1963-as döntése után robbant ki, midőn a testület Detroit, Lyon és Buenos Aires városaival szemben Mexikóvárost részesítette előnyben, s jelölte az 1968-as nyári olimpia házigazdájának. A sporttudomány avatott képviselői világszerte aggódtak, hiszen a közép-amerikai ország fővárosa a tengerszint felett 2240 méterrel fekszik, s a magaslat elsősorban a tartós erőkifejtést, nagyobb fizikai megterhelést igénylő sportágak versenyzői számára ígért ismeretlen nehézségeket. A vita akkor sem enyhült, a NOB elleni támadások sem szűntek meg, midőn Mexikó a tapasztalatszerzés érdekében három éven át előversenyeket rendezett az olimpia őszi időpontjában, sőt, az akklimatizáció érdekében végül azt is felajánlotta, hogy a résztvevőket a játékok kezdete előtt két héttel vendégül látják. A magaslati ritka levegő, bár egyes sportágak, versenyszámok eredményeit, például a maratoni futásét hátrányosan befolyásolta, de legalább ilyen előnyöket is jelentett például a horizontális ugrásoknál, így Bob Beamon 890 centiméteres távolugrásával már a jövő századba repült. S végső soron az atléták 48 világrekordja és 26 csúcsbeállítása a rendkívül magas színvonalú versenyek legjobb bizonyítéka. A magaslat ritka levegője kétségtelenül ártott is. Így például Ron Clarke, az ausztrál csodafutó Mexikóvárosban sem tudta valóra váltani álmát, a cél előtt összeesett, de John Ferris, a 200 méteres vegyes úszás amerikai bronzérmese is elájult a kimerültségtől az eredményhirdetés pillanataiban. A magaslaton való versenyzésbe azonban senki sem halt bele, ahogyan ezt egyesek előzetesen jósolták.

Gyilkos sortűz a rajt előtt

A Mexikóvárosban rendezett olimpiát nem a magaslat, hanem a politika veszélyeztette leginkább.

Az a sortűz, amely október 2-án, tehát alig tíz nappal a játékok ünnepélyes megnyitója előtt a tüntető diákseregre zúdult, 260 egyetemista életét oltotta ki, s további ezerkétszáz sebesültet szállítottak kórházba. A fiatalok a játékok ellen tiltakoztak, tüntettek. Mégpedig azért, mert a kormány vállalkozott a játékok támogatására, mintegy 150 millió dollárt áldozott a különben pazar létesítmények felépítésére, korszerűsítésére, miközben az ország lakóinak döntő többsége egyre nyomorúságosabb körülmények között tengette életét. A gyilkos sortűz megfélemlítette a fiatalokat, az olimpia idején részükről már nem történt több rendbontás, igaz, akkor először több volt a rendőr és a fegyveres, mint a versenyző. A politikát azonban nem sikerült száműzni. A szélesebb körű tiltakozásnak, a kilátásba helyezett bojkottnak ugyanakkor elejét vették. A NOB ugyanis megváltoztatta a Grenoble-ban hozott határozatát, amellyel a Dél-afrikai Köztársaság versenyzőit visszafogadták az olimpiai családba. Így a fajüldöző ország képviselői továbbra sem vehettek részt a játékokon. A Black Power, a Fekete Erő látványos, mai napig emlékezetes demonstrációját azonban nem tudták megakadályozni. A feketék faji megkülönböztetése ellen harcoló radikális szervezet képviselői nevében a 200 méteres síkfutás nyertese, Tommie Smith és a bronzérmes John Carlos lehajtott fejjel, kesztyűs öklét a magasba emelve juttatta kifejezésre tiltakozását a győzelmi emelvényen. Nyílt, látványos tiltakozásukat a 4 x 400 méteres bajnok amerikai váltó négy színes bőrű versenyzője megismételte. A NOB szigorára jellemző, hogy Smith és Carlos eltiltásban részesült, nem indulhattak többé olimpiai játékokon, és az olimpiai falut is azonnal el kellett hagyniuk. Bátor kiállásuk mindenesetre világszerte visszhangot keltett, hiszen a televízió műholdas közvetítései révén már a szélrózsa minden irányában láthatóak voltak az olimpia különben rendkívül hangulatos, nagyszerű versenyei.

Fosbury mindenkit elképesztett

Vera Caslavská, a szőke prágai tornásznő bizonyult négy arany- és két ezüstérmével a játékok legjobbjának. Aranyérmeinek egyikét később a prágai tavasz néven ismert reformmozgalom vezetőjének, Dubceknek adományozta, amiért sok mellőzés érte (később, az 1995 júniusában Budapesten rendezett NOB-ülés során a nemzetközi testület tagjai sorába választották).

A versengés tovább szélesedett. A részt vevő országok száma első alkalommal lépte túl a százat (112), és a 172 számban már 5531 sportoló szerepelt. Az Egyesült Államok csapata – elsősorban atlétái kiváló szereplésével – megőrizte világelsőségét (45 arany, 28 ezüst és 34 bronz – 107 érem) a Szovjetunió (29, 32, 30 – 91) előtt. A Német Demokratikus Köztársaság első alkalommal vehetett részt önálló csapattal, és a nem hivatalos pontversenyben már a harmadik helyre kerültek. De az afrikai atléták, elsősorban a futók sorozatos sikerei jelentették az igazi szenzációt. Az 5000 és 10000 méteres síkfutásban első alkalommal győzött afrikai versenyző. Sikereiket előbb csak a magaslati ritka levegőhöz való jobb alkalmazkodással magyarázták, ám Gammoudi és Temu bajnoksága már jelezte az afrikai atléták, főleg a futók későbbi előretörését. De a magaslatot ők sem tudták minden esetben legyőzni, hiszen Wolde, a maratoni futás nyertese több mint nyolc perccel futott gyengébb időt, mint honfitársa, a legendás emlékű Bikila Tokióban. Bob Beamon ugrása mellett hármasugrásban négyszer dőlt meg a világcsúcs, a magasugró Dick Fosbury pedig a később róla elnevezett és világszerte meghonosodott új stílusban, háttal vetődött át a léc felett, s kaparintotta meg az aranyat. Két tapasztalt diszkoszvető sikere is emlékezetes marad. Al Oerter a negyedik olimpiáján is diadalmaskodott, míg Lia Manoliu, a Román Olimpiai Bizottság nemrég elhunyt elnöknője ötödik olimpiai részvétele alkalmával végre, 36 évesen a dobogó legmagasabb fokára léphetett. A már akkor nagy esélyesnek kikiáltott Mark Spitz, München hőse Mexikóban még csalódott, csak a két váltószám eredményhirdetése után vehetett át aranyérmet.

Megannyi dupla rendel!

A magyar sport képviseletében induló 167 sportember a hagyományokhoz méltóan szerepelt, s az érmek számát tekintve (10 arany, 10 ezüst és 12 bronz – 32 érem) a csapat a két nagy mögött a harmadik helyre került. Az akklimatizálódás sikeres volt, igaz, a játékokat megelőző esztendőben népes csapat vehetett részt az előolimpiai versenyeken. Az első magyar érmet a gerelyhajító Németh Angéla, frissen diplomázott testnevelő tanárnő nyerte, aki akkor kosárlabdában is az élvonalban szerepelt. Zsivótzky Gyula, a kiváló kalapácsvető végre mosolygott a győzelmi emelvényen. Kilenc vereség után a tizedik alkalommal vissza tudott vágni Romuald Klimnek, a fehérorosz óriásnak, s olimpiai bajnok lett. A magyar dobóatléták minden idők legjobb szereplésével járultak hozzá a sikerekhez. A kalapácsvető Lovász Lázár harmadik, Eckschmiedt Sándor ötödik, a gerelyhajító Kulcsár Gergely harmadik lett, dr. Kleiberné Kontsek Jolán a diszkoszvetésben bronzérmet nyert, a súlylökő Bognár Judit és a gerelyhajító Antal Márta pedig a negyedik helyen végzett. Több sportágban dupláztak a magyar versenyzők, így birkózásban Kozma István (Pici) ismételt Tokió után. Ekkor senki sem gondolta volna, hogy az örökvidám bajnok másfél évvel második olimpiai győzelme után közlekedési baleset során távozik az élők sorából. A gyűrt fülű nehézfiúk második aranya az abonyi Varga János nevéhez fűződik.

Kajak-kenuban első alkalommal sikerült az olimpiai játékok során a duplázás Hesz Mihály, a kajakkirály és Tatai Tibor, a bivalyerős kenus révén, aki pedig az utolsó órákban került az utazók közé, majd esett rá a választás, hogy Wichmann Tamás helyett rajthoz álljon. Wichmannt Granek István csak párosban küldte harcba, de balszerencséjére Petrikovics Gyula (Apó) társaságában a második helyre szorult.

A vívók is dupláztak. A párbajtőrvívók – Kulcsár Győző és a megfiatalított csapat, amelyben már Fenyvesi Csaba, Schmitt Pál és B. Nagy Pál is vívott – megőrizték a Tokióban kiharcolt elsőséget. Öttusában a csapat (Balczó, Móna, Török) diadalmaskodott, de Balczó András az egyéni versenyben alig tizedmásodpercekkel maradt el a svéd Ferm mögött. Földi Imrét, a tatabányai miniemelőt minimális különbség, azaz 30 deka fosztotta meg az aranytól, hiszen az iráni Nassziri ennyivel volt könnyebb nála.

A labdarúgók újra győztek, kissé viharos mérkőzésen. A bolgárok a 40. percig 1:0-ra vezettek, a magyar csapat ezt követően fordított, mire a bolgárok nem tudtak uralkodni idegeiken, eldurvult a mérkőzés, de a Lakat–Sós edzői duó vezette csapat újra olimpiai bajnok lett. A magyarok idegeit az sem borzolta fel, hogy Varga Zoltán még a játékok kezdete előtt váratlanul cserbenhagyta az együttest.

Történelmet írtak az evezősök is. A négyes a magyar evezőssport első ezüstérmét nyerte. Dobogós helyezést azóta sem szerzett magyar evezős, s előtte is csak két bronzot: 1908-ban és 1948-ban... Gyarmati Andrea a csapat legfiatalabbjaként, tizennégy évesen két döntőben is úszott, jelezve egyben a biztató jövőt! A tíz arany pedig éppolyan örömet szerzett, mint Berlin, London vagy Tokió után...

A versenyeket 19 sportág: atlétika (36), birkózás (16), evezés (7), gyeplabdázás (1), kajak-kenu (7), kerékpározás (7), kosárlabdázás (1), labdarúgás (1), lovaglás (6), ökölvívás (11), öttusa (2), röplabdázás (2), sportlövészet (7), súlyemelés (7), torna (14), úszás-műugrás (29+4), vitorlázás (5), vívás (8) és vízilabdázás (1), öszszesen 172 versenyszámában, 112 ország 4750 férfi és 781 női, összesen 5531 versenyzőjének részvételével rendezték meg.

Bemutatót teniszben és baszk pelotában tartottak.

MAGYARORSZÁGOT 15 sportág: atlétika (24), birkózás (15), evezés (2), kajak-kenu (7), kerékpározás (5), labdarúgás (1), ökölvívás (6), öttusa (2), sportlövészet (5), súlyemelés (6), torna (14), úszás (18), vitorlázás (2), vívás (8) és vízilabdázás (1), összesen 116 versenyszámában 135 férfi és 32 női, összesen 167 versenyző képviselte a XIX. Nyári Olimpiai Játékokon.