St. Louis 1904 beszámoló

Így történt - magyar szemmel

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1901-es döntése értelmében Chicagót bízták meg a játékok lebonyolításával, St. Louis azonban szintén bejelentette rendezési igényét, tekintettel arra, hogy 1904-ben ünnepelték annak centenáriumát, hogy az Egyesült Államok megvásárolta Franciaországtól Louisianát. Theodore Roosevelt elnöki szava döntött: mivel St. Louis világkiállítást is rendez, legyen ott az olimpia. Coubertin rögtön érezte, hogy ez sem lesz igazi olimpia, így el sem ment. A NOB-ot mindössze hárman képviselték a „világkiállításon" – pardon: olimpián –, az amerikai tagon kívül a német Gebhardt, a cseh Jiri Guth-Jarkovsky és a mi dr. Kemény Ferencünk.

Gyorsabb a cápánál

A német futóbajnok, Johannes Runge így írt a szállásról: „Az, hogy ez hotel, enyhén szólva túlzás, helyette inkább istállót kellene mondani. Ebben a szörnyű rönkhodályban 500 egyágyas és 250 kétágyas, hátborzongató szoba van. Botrányos, hogy ilyen odúkat bocsátanak a hosszú út után elcsigázott külföldi atléták rendelkezésére." Egy másik német, Emil Rausch pedig az étkezésre panaszkodott: „Az európai gyomor számára ehetetlen bölényhúst kaptunk, így főleg főtt burgonyán és nyers tejen éltünk." A magyarok is éheztek ettől a koszttól, és hazai szakácsot követeltek. A magasugró Gönczy nem is tudta „hozni magát", és mélyen a tudása alatt teljesítve csak negyedik lett. Egy később megrendezett versenyen viszont – némi hazai ételre és italra szert téve – 180,5 cm-t ugrott, vagyis ugyanannyit, amennyivel Jones győzött két nappal előtte.

Halmay Zoltánnal pedig kétszer nyerették meg az 50 yardos gyorsúszást. Az első alkalommal az amerikai Scott Learyvel úszott együtt, de a végén fél karhosszal megelőzte. Az egyik bíró azonban Learyt hozta ki győztesnek, aminek botrányos verekedés lett a következménye, és a zsűrielnök „bölcs" döntése alapján újraúszták a távot. Itt Halmay már „utcahosszal" nyert, és az újságok így kommentálták győzelmét: „gyorsabban úszik a cápánál". Ez igaz lett ismét, mert ebben a versenyszámban is aranyérmet szerzett, megverve az amerikaiak kedvencét, Charles Danielst. Kiss Géza is sok helybéli és külföldi úszófenomént utasított maga mögé, második lett az 1 mérföldes, és harmadik helyen végzett a félmérföldes gyorsúszásban.

Ilyen kis csapatunk nem volt azóta sem az olimpián, de relatíve ilyen jól sem szerepeltünk sehol: a négy sportoló (két atléta, két úszó) összesen hat (!) helyezést szerzett, ebből kettő olimpiai bajnoki cím! Pedig legjobb vívóinkat most sem engedték ki az olimpiára, mivel a bécsi hadvezetés nem nézte jó szemmel, hogy Magyarországot képviselő közös hadseregbeliek induljanak világversenyen, s netán még győzzenek is.

Amerikai humbug inkább

Az amerikai olimpia is a világkiállítás megtűrt és kihasznált szereplője lett tehát. A gyéren látogatott kiállítási rendezvények felélénkítésére naponta rendeztek „etnográfiai olimpiát", amelyen kínai, zulukaffer (bantu néger), indián, de még eszkimó is indult, pontosabban bohóckodott, és nevetséges eredményekkel „olimpiai bajnokoknak" hirdették ki őket. Ismét volt továbbá csalás a maratoni futásban: az egyik amerikai futó gépkocsira ült (Athénban még szekéren közlekedett a csaló), és a cél előtt pár kilométerrel ismét futni kezdett, elsőnek ért be a stadionba, nagy ovációval fogadták, gratulált neki az elnök leánya is, azután – szó szerint – kiseprűzték a pályáról és eltiltották. Akadtak persze jó eredmények is. Itt szerepelt először sok, ma már klasszikusnak számító sportág az olimpián (pl. súlycsoportos ökölvívó- és birkózóverseny, műugrás stb. (illetve a kosárlabda bemuatóként már szerepelt), a legfontosabb azonban, hogy a hiányosságok ellenére mégiscsak ez az olimpia terjesztette el az Újvilágban az eszmét, amelyet az amerikai sportolók – ellentétben a rendezőkkel és a show-manekkel – tényleg komolyan vettek.

Coubertin jóslata bevált: amerikai humbug lett az eseményből, nem igazi olimpia. Itt a „business is business" volt a jelszó, a látványosság érvényesült, és nem az ókori értékek, amelyek átmentésére szerveződött a modern olimpiai mozgalom. A NOB – élén az elnökkel – arra az álláspontra helyezkedett, hogy „ki kell várni az időt", amely majd egyszer a par excellence olimpiai játékokat is elhozza az emberiségnek.

A magyar csapat csodálatosat produkált: az éremtáblázaton a negyedik helyre hozták fel Magyarországot, míg a pontversenyben (28 ponttal) az ötödik helyen végeztünk. Ha belegondolunk, hogy a gyomorrontásos Gönczy két nappal későbbi eredményével olimpiai bajnok lehetett volna, akkor nekünk is összeszorul a gyomrunk...

A versenyeket 15 sportág: atlétika (25), birkózás (7), evezés (5), golf (2), íjászat (5), labdarúgás (1), lacrosse (1), ökölvívás (7), roque (1), súlyemelés (2), tenisz (2), torna (12), úszás-műugrás (9+2), vívás (5) és vízilabdázás (1), összesen 87 versenyszámában, 13 ország 681 férfi és 6 női, összesen 687 versenyzőjének részvételével rendezték meg.

A súlyemelés és a kötélhúzás 1920-ig az atlétika versenyszámai között szerepelt a programban.

Bemutatót kosárlabdázásban tartottak.

MAGYARORSZÁGOT 2 sportág: atlétika (5) és úszás (4), összesen 9 versenyszámában 4 férfi versenyző képviselte a III. Nyári Olimpiai Játékokon.