Kajak-kenu
A magyar kajak-kenu sportág azon kevés hazai sportágak közé tartozik, amely évtizedeken keresztül képes fenntartani vezető pozícióját az olimpiai játékokon. A sportág az utolsó három olimpiát és az időszakban megrendezett felnőtt és utánpótlás világ és Európa-bajnokságok tekintetében kimagaslóan hazánk legeredményesebb sportága. A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetségnek 148 tagországa van, a hazai szövetség 83 regisztrált taggal rendelkezik, az igazolt versenyzők száma 2519 fő. A sportág következő időszakának legfontosabb feladata az egyesületek, szakosztályok helyzetének stabilizálása illetve az edzői életpálya modell kialakítása. A válogatott felkészülése terén, a tudományos és mérésekkel megalapozott edzés módszertani területen szükséges előrelépni, mivel itt a legnagyobb lemaradás az élmezőnnyel szemben és itt lehet behozhatatlan hátrányba kerülni.
A szövetség az állami támogatások mellett, saját bevételeinek terhére kiemelten támogatja az egyesületeket. A londoni olimpiára megváltozott a program: 1000 m (Férfi K1, K2, K4, C1, C2), 500 m (Női K1, K2, K4), 200 m (Női K1, férfi K1, K2, C1)
1. CÉLKITŰZÉSEK
| Kvalifikált versenyzők száma: | 17-23 fő |
| Olimpiai pontok száma: | 37 |
| Aranyérem: | 3 |
| Érmek száma: | 6-7 |
2. VÁLOGATÁSI ELVEK
A válogatás általános elvei
Kiemelten fontosnak tartom az utóbbi évek tanúsága miatt, hogy csak az kerülhessen a válogatott keretbe, aki az adott évre jóváhagyott Felkészülési programot magára nézve következetesen betartja.
A válogatási rendszer alapelemei az alábbi pontokban foglalhatók össze
- Alapvető cél a 2012-es londoni olimpián való sikeres szereplés, amit a pekingi eredmények túlszárnyalása jelentene. A négyéves olimpiai ciklusra kialakított válogatási rendszernek ezt a fő célt kell szolgálnia.
- Minden évben a világbajnokság tekintendő fő versenynek, a Világkupa-viadalok és az Európa-bajnokság a kísérletezést, illetve a fiatal versenyzők nemzetközi felnőtt mezőnyben való rutinszerzését szolgálják.
- A válogatási rendszerben szükségszerűen meg kell jelennie az egyes teljesítményeknek, amelyek a válogatott kerettagság feltételét jelentik.
- A csapathajók összeállítása az egyes eredmény, illetve technikai alkalmasság alapján jelölendő ki, minden esetben a nemzeti érdekek maximális szem előtt tartása mellett.
- Az olimpiai számok tekintetében alapelvnek tekintem, hogy a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon egy versenyző egy nap csak egy döntőben szerepelhet, és természetesen ez vonatkozik majd az olimpiai játékokra is.
3. ÉVENKÉNTI CÉLVERSENYEK ÉS TERVEZETT EREDMÉNYEK
| Férfi kajak | Helyszín | Verseny | Arany | Érem | Pont |
|---|---|---|---|---|---|
| 2009 | Dartmouth | VB | - | 2 | 8 |
| 2010 | Poznan | VB | - | 2 | 8 |
| 2011 | Vichy | VB | - | 2 | 9 |
| 2012 | London | Olimpia | 1 | 2 | 11 |
| Női kajak | Helyszín | Verseny | Arany | Érem | Pont |
|---|---|---|---|---|---|
| 2009 | Dartmouth | VB | 1 | 3 | 16 |
| 2010 | Poznan | VB | 1 | 3 | 16 |
| 2011 | Vichy | VB | 1 | 3 | 16 |
| 2012 | London | Olimpia | 1 | 3 | 15 |
| Kenu | Helyszín | Verseny | Arany | Érem | Pont |
|---|---|---|---|---|---|
| 2009 | Dartmouth | VB | 1 | 2 | 11 |
| 2010 | Poznan | VB | 1 | 2 | 11 |
| 2011 | Vichy | VB | 1 | 2 | 11 |
| 2012 | London | Olimpia | 1 | 2 | 11 |
| Összesen | Helyszín | Verseny | Arany | Érem | Pont |
|---|---|---|---|---|---|
| 2009 | Dartmouth | VB | 2 | 7 | 35 |
| 2010 | Poznan | VB | 2 | 8 | 35 |
| 2011 | Vichy | VB | 3 | 8 | 36 |
| 2012 | London | Olimpia | 3 | 6-7 | 37 |
4. KVALIFIKÁCIÓS STRATÉGIA
8 férfi, 4 női versenyszám, 246 versenyző.
A 2012-es londoni olimpiára történő részletes kvalifikációs rendszer még nem ismert, de valószínűsíthető, hogy sokban nem tér majd el az elmúlt pekingi olimpiára kvalifikáló rendszertől. E szerint két versenyen lehet megszerezni az indulási jogot. Az első kvalifikációs verseny a 2011-es világbajnokság, a második pedig a 2012-es Európa-bajnokság lesz.
A pekingi olimpiára történő kvalifikáció tanulságait mindenképp érdemes szem előtt tartani. A 2011-ben történő kvalifikációszerzés lényegesen könnyebb, mint az olimpia évében (a második kvalifikációs versenyen), ezért a 2011-ben – akár az eredményesség rovására is – a maximális kvalifikáció elérésére kell majd törekedni.
A 2010-es VB eredményeit figyelembe véve a 2011-es éves felkészülési programban részletesen tárgyalni és elemezni kell a maximális kvalifikációra törekvés elvét és ennek kell alárendelni az induló egységek kijelölését.
(Például – 2007-el ellentétben – biztosan törekedni kell majd arra, hogy mind a női mind a férfi K-4 esetében az egyes és páros indulók lehetőleg ne legyenek tagjai a négyes egységnek.)
5. SPORTDIPLOMÁCIA FELADATOK
A sportdiplomácia területén Vaskuti István előkelő pozíciót tölt be, az ICF első alelnöke, számtalan szabálymódosítás, újítás az ő nevéhez fűződik. Göncz Gáspár az IRF bizottságvezető.
6. A SPORTÁG LÉTESÍTMÉNY HELYZETE
A szegedi Maty-éri, a dunavarsányi és a szolnoki edzőtáborokkal a sportág minden szinten korrekt és jó kapcsolatot ápol, az olimpiai felkészülés feltételei adottak a válogatottak számára.
7. SPORTEGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS, DOPPINGELLENES KÜZDELEM
A válogatott mellett két új keretorvos kezdte meg a sportorvosi tudományos háttér felépítését. A tudományos háttér felépítésénél szerepet kell, hogy kapjon egyfajta kísérletezés, ami egyrészről abban áll, hogy a már ismert mérési módszereket miként tudják adaptálni a sportágban, másrészről az eddig nem alkalmazott új mérések, tesztek bevezetése. Nélkülözhetetlen napjaink egyik leggyorsabban fejlődő tudományának a dietétika eredményeinek felhasználása, a minőségi táplálkozás érdekében.
A sportág elkötelezett híve a doppingellenes küzdelemnek, mindig élen jár a versenyzők megfelelő tájékoztatásában és a saját kezdeményezésre elvégzett véletlenszerű mintavételek gyakoriságában.
8. OLIMPIAI FELKÉSZÍTÉST IRÁNYÍTÓ SZAKEMBEREK
A felkészülésért felelős választott tisztségviselők
| Dr. Baráth Etele | elnök |
| Kadler Gusztáv | általános alelnök |
| Vaskuti István | szakmai alelnök, a szakmai bizottság elnöke |
A felkészülés hátterének biztosításáért felelős szakemberek
| Schmidt Gábor | főtitkár, sportágvezető |
| Weisz Róbert | szakmai igazgató |
A felkészülés szakmai előkészítéséért és irányításáért felelős szakember
| Storcz Botond | felnőtt kapitány |
A felkészítésben résztvevő edzők
női kajak szakág:
- Fábiánné Rozsnyói Katalin
- Csipes Ferenc
- Kovács László
- Mórocz István
- Gintl Andrea
- Chladek Kálmán
- Hubik András
férfi kajak szakág:
- Sári Nándor
- Hűvös Viktor
- Kiss István
- Horváth Péter
- Dragos Ágnes
- Szilárdi Katalin
- Makrai Csaba
- Babella László
- Nieberl László
- Sztanity László
- Almási Nándor
kenu szakág:
- Ludasi Róbert
- Vécsi Viktor
- Szabó Attila
- Oláh Tamás
- Soltész Árpád
- Koletics Miklós
- Szabados Krisztián
- Solymár László
- Erdős Attila
- Hubik András
- Boldizsár Gáspár
Orvos, gyúró, pszichológus, kondícióedző, gyógytornász, terapeuta
Vezető keretorvos: Dr. Toman József (ortopéd szakorvos), sérülések kezelése
Keretorvos: Dr. Ács Tamás (háziorvos) tudományos mérések, kutatások
Masszőr: Klenyán Tamás
Pszichológus: Balassa Levente, Szilárdi Katalin
9. OLIMPIAI KERETEK
| „A” kerettag: | 49 fő |
| „B” kerettag: | 51 fő |
Olimpiai „A” keret
Női kajak szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Kovács Katalin | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Janics Natasa | Démász Szeged | Kovács László |
| Szabó Gabriella | Dunaferr SE | Csipes Ferenc |
| Kozák Danuta | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Benedek Dalma | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Paksy Tímea | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Fazekas Krisztina | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Medveczky Erika | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Faldum Bereniké | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Keresztesi Alexandra | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Patyi Melinda | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Csipes Tamara | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Hegyi Zomilla | KSI SE | Mórocz István |
| Kárász Anna | Dunaferr SE | Hubik András |
Férfi kajak szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Kammerer Zoltán | Graboplast Győr | Sári Nándor |
| Kucsera Gábor | Kőbánya SC | Sári Nándor |
| Vereckei Ákos | Domino Honvéd | Kiss István |
| Sík Márton | Démász-Szeged | Hűvös Viktor |
| Beé István | Domino Honvéd | Kiss István |
| Bozsik Gábor | Démász Szeged | Hűvös Viktor |
| Benkő Zoltán | Graboplast Győr | Sári Nándor |
| Kadler Viktor | Graboplast Győr | Sári Nándor |
| Molnár Péter | Tiszaújvárosi VSE | Sári Nándor |
| Csamangó Attila | Démász Szeged | Hűvös Viktor |
| Dombi Rudolf | Építők MDKC | Szilárdi Katalin |
| Hadvina Gergely | Kőbánya SC | Sári Nándor |
| Dobos András | Domino Honvéd | Kiss István |
| Boros Gergely | Atomerőmű SE | Hűvös Viktor |
| Gyökös Lajos | Démász Szeged | Hűvös Viktor |
| Boros Attila | Tiszaújvárosi VSE | Sári Nándor |
| Horváth Gábor | Domino Honvéd | Kiss István |
| Kökény Roland | Domino Honvéd | Kiss István |
| Gyertyános Gergely | UTE | Hűvös Viktor |
| Babella Balázs | Pécsi Kajak-Kenu C. | Hűvös Viktor |
Kenu szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Vajda Attila B | Démász Szeged | Vécsi Viktor |
| Kozmann György B | Atomerőmű SE | Ludasi Róbert |
| Kiss Tamás J | Csepeli KKE | Ludasi Róbert |
| Sáfrán Mihály J | Kaposvári Vízügy SC | Oláh T. – Soltész Á. |
| Sáfrán Mátyás B | KSI SE | Oláh T. – Soltész Á. |
| Foltán László J | MTK-Erzsébetváros | Szabó Attila |
| Horváth Gábor B | Démász Szeged | Vécsi Viktor |
| Joób Márton J | Démász Szeged | Vécsi Viktor |
| Sarudi Pál B | Mezőgép KK Klub | Erdős Attila |
| Balázs Péter J | BSE ESMA | Solymár László |
| Kovács Gergely B | BSE ESMA | Solymár László |
| Végh Attila J | BSE ESMA | Solymár László |
| Vass András ? | Dunaferr SE | Hubik András |
| Mike Róbert J | UTE | Oláh T. – Soltész Á. |
| Balázs Gábor J | KSI SE | Oláh T. – Soltész Á. |
Olimpiai „B” keret
A londoni olimpiára való felkészülés szempontjából meghatározó jelentőséggel bír a 23 évnél fiatalabbak „olimpiai B keretként” történő kezelése, hiszen koruk, ifjúsági eredményeik alapján 2012-re már közülük is többen aspirálhatnak csapatba kerülésre. Szövetségünk épp ezért kezeli megkülönböztetett figyelemmel ezt az ifiből kiöregedő, de még nem teljes értékű felnőtt korcsoportot.
Női kajak szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Sarudi Aliz | KSI SE | Fábián Lászlóné |
| Csernák Edina | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Csernák Petra | Domino Honvéd | Csipes Ferenc |
| Bara Alexandra | KSI SE | Mórocz István |
| Vad Ninetta | KSI SE | Mórocz István |
| Tóth Dzsenifer | KSI SE | Gintl Andrea |
| Szakolczai Fédra | KSI SE | Mórocz István |
| Szabó Petra | SZVSI SE | Chladek Kálmán |
| Horváth Timea | KSI SE | Gintl Andrea |
| Ábrahám Réka | Graboplast Győr | Fazekas Tibor |
| Szilvásy Nóra | KSI SE | Gintl Andrea |
| Gyulay Blanka | MTK-Erzsébetváros | Fábián Lászlóné |
| Gutyina Kinga | KSI SE | Gintl Andrea |
Férfi kajak szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Holpert Ervin | Domino Honvéd | Kiss István |
| Papp Sándor | Domino Honvéd | Kiss István |
| Szalay Tamás | Domino Honvéd | Kiss István |
| Paumann Dániel | MTK-Erzsébetváros | Almási Nándor |
| Németh G Dániel | MULTI SE | Horváth-Dragos |
| Németh Tamás | MULTI SE | Horváth-Dragos |
| Kugler Attila | Csepeli KKE | Hűvös Viktor |
| Karakas Ádám | MTK-Erzsébetváros | Almási Nándor |
| Slezsák István | Domino Honvéd | Kiss István |
| Bodor Attila | Démász Szeged | |
| Kovács László | Démász Szeged | |
| Tóth Róbert | Démász Szeged | |
| Karsai Gergely | Váci Hajó SE | Nieberl László |
| Kurdi Miklós | Váci Hajó SE | Nieberl László |
| Holicza Péter | Váci Hajó SE | Nieberl László |
| Gönczy Gábor | Domino Honvéd | Kiss István |
| Soós Péter | Domino Honvéd | Kiss István |
| Katona Norbert | Domino Honvéd | Kiss István |
| Noé Milán | Váci Hajó SE | Babella László |
| Péter Kristóf | Graboplast Győr | Sztanity László |
| Pélyi Dávid | Göd SE | Makrai Csaba |
| Kulifai Tamás | Göd SE | Makrai Csaba |
| Pintér Tamás | Göd SE | Makrai Csaba |
Kenu szakág
| Versenyző | Egyesület | Edző |
|---|---|---|
| Németh Gergő | Graboplast Győr | Szabados Krisztián |
| Nagy Péter | Graboplast Győr | Oláh-Soltész |
| Széles Gábor | Graboplast Győr | Szabados Krisztián |
| Varga Dávid | MTK-Erzsébetváros | Szabó Attila |
| Korisánszki P Dániel | Csepeli KKE | Ludasi Róbert |
| Volein Viktor | Dunaferr SE | Ludasi Róbert |
| Vass András | Dunaferr SE | Hubik András |
| Lantos Ádám | Graboplast Győr | Szabados Krisztián |
| Takács Timót | Graboplast Győr | Szabados Krisztián |
| Lakatos Zsolt | MTK-Erzsébetváros | Szabó Attila |
| Fábián Roland | KSI SE | Koletics Miklós |
| Makai Tibor | Démász Szeged | Boldizsár Gáspár |
| Horváth Gergely | Csepeli KKE | Ludasi Róbert |
| Devecseri Ádám | Dunaferr SE | Hubik András |
| Hajdú Gergely | Dunaferr SE | Hubik András |
10. AZ OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSA
| 2008: | 300 000 000 Ft |
| 2009: | 194 000 000 Ft |
11. SZLALOM SZAKÁG
4 versenyszám, 82 versenyző.
| „A” kerettag: | - |
| „B” kerettag: | 8 fő |
Szakágvezető: Vaskuti Máté
Olimpiai keret:
| Kenu: | Knáb Attila | MTK | 1987 | „B” |
| Szalai Balázs | MTK | 1988 | „B” | |
| Viktor Endre | Atomerőmű | 1975 | „B” | |
| Kajak: | Stromb Andráa | MTK | 1991 | „B” |
| Tóth Sebestyén | MTK | 1992 | „B” | |
| Varga Benedek | MTK | 1992 | „B” | |
| Göncz Gáspár | MULTI SE | 1979 | „B” | |
| Jávor Zoltán | MULTI SE | 1981 | „B” |
Olimpiai célkitűzés:
Kvalifikáció: 1 fő




















































Keresés