Csanádi nap 2012
-Jövőnk építése érdekében ébren tartjuk az elődök emlékét – hangozatta köszöntőjében Rabi Ferencné a Csanádi iskola igazgató asszonya a névadó tiszteletére rendezett hagyományos ünnepségen.
A előteret megtöltő ünneplők Csanádi Árpád domborművének megkoszorúzása után a névadást 23 évvel ezelőtt kezdeményező egykori igazgatóra, Schlegel Oszkárra emlékeztek.
Egyik tanítványa Puskás Tamás színművész, a Central színház igazgatója közvetlen hangvételű méltatását érdeklődő figyelemmel hallgatták a megjelentek.
Az iskola jelenlegi több,mint négyszáz tanulója Schlegel Oszkár kezdeményezésére, a névadó szellemében ismerkedik az olimpiai mozgalommal, tantermeik olimpiai bajnokok nevét viselik, s a tanulmányokban való helytállás mellett többségük már a versenysportba is belekóstolt . A Központi Sportiskolával való szoros együttműködés eredményeként tanrendjük a sportbeli elfoglaltsághoz igazodik, s az elmult év őszétől kezdve a Zuglói önkormányzat támogatását élvezve jövőjük is biztosítottnak tűnik.
A tágas udvarra sportmezbe öltözött tanulók sorfala között vonultak le a meghívottak. Csanádi Árpádné (a képen balra) két unokájával érkezett, Dorottya, de különösen Zsófi aki távolugrásban kerületi versenyeket nyerve már 530 cm-nél jár igyekszik a nagymama,az egykori válogatott atléta Erdődi Katalin példáját követni.
Az olimpia bajnokok Sákovicsné, Dömölky Lidia, Ambrus Miklós, Bolvári Antal, Gedó György, Ihász Kálmán,Martinek János, Varga János, az ezüstérmesek Antal Márt és Bóbis Ildikó, valamint Zsivótzkyné, Komka Magdolna a taps mellett még virágot is kapott.
Balról: Zsiros Tibor, Zsitnik Béla, Köteles Erzsébet, Szondy István, Weckinger Edit
A hagyományos Csanádi napon ezúttal London került a közép pontba. Az 1948-ban szerepeltek közül Köteles Erzsébet és Weckinger Edit, tornásznők, Zsitnik Béla evezős, Szondy István öttusázó és Zsiros Tibor kosárlabdázó mellett az idei olimpiára az indulás jogát már megszerzett Mohammed Aida és a két tizenhét éves szinkron úszó Czékus Eszter és Kiss Szofi is elfogadta a meghívást.
„Szokni kell a lányoknak az efféle szereplést, hiszen akár két további olimpián is ott lehetnek” – jegyezte meg Szauder Gábor, a minden elismerést megérdemlő siker edző.
A 88. évében járó Zsitnik Béla, még 64 év után is bosszankodva mesélte, hogy rosszul osztották be erejüket Szendey Tónival és Európa-bajnok létükre csak harmadikok lettek a híres Henley regatta pályán rendezett versenyen. Emlékezett a Tatán szervezett első, alkalmi edzőtábor iskola termekben elhelyezett vaságyakra. No meg arra is, hogy az akkori aranyérmesek jutalma 10.000 forint volt, ők a harmadik helyért háromezret kaptak, de az is nagy pénz volt, hiszen banktisztviselőként hatszáz forintot keresett havonta.
Csanádi Árpád életútjával is ismerkedhettek a diákok és a meghívottak. A nemrég elhunyt Csőke József filmje az élvonalbeli labdarugóról, e játék világhírű professzoráról és a nemzetközi tekintélynek örvendett sport diplomatáról is egyaránt megemlékezett. A NOB sportigazgatói tisztét társadalmi munkában, fizettség nélkül egy személyben látta el, s ezt a munkát ma egy osztály végzi tucatnyi munkatárssal.
Az Őrnagy utcai iskola 23 évvel ezelőtt elsőként választott olimpiai bajnokot, világhírű sportvezetőt névadóul. Jelenleg már 23 olimpiai iskola tevékenységét igyekszik,segíteni, kapcsolataikat építeni az olimpiai akadémia. Mindezért Rabi Ferencné igazgatónő őszinte köszönetét tolmácsolta a jelenlévő Jakabházyné, Mező Mária főtitkár asszonynak.
Az ünnepi műsorból a tanulók is kivették részüket. A torna, taekwondo, de különösen a fitness bemutatók méltán arattak óriási sikert, Juhász Gyula költeményének és John Lennon dalának előadása is joggal kaptak nagy tapsot.
A családias hangulatú Csanádi nap hivatalos része kitüntetések átadásával fejeződött be. Az egyes sportágak legjobbjainak, akik a tanulásban is élen járnak a névadó özvegye Csanádi Árpádné, valamint Vargáné Hajdú Mária, korábbi igazgatónő, a kuratórium elnöke nyújtotta át az elismeréseket.
Deák Ferenc díj : Nagy Richárd 9/c oszt, az MTK sikeres ifjúsági labdarugója
Kozma István díj: Németh Zsanett 11/a oszt. az ifjúsági olimpián is jól szerepelt birkózó
Elek Ilona díj: Divéki Luca 11/e oszt. a Világ és Európa-bajnokságon részt vett tornász
Schlégel Oszkár díj: Csizmadia Márk 9/c oszt, nemzetközi sikereket is aratott karate versenyző
Csanádi díj: Schneider Leila 8 oszt, a KSI ifjúsági válogatott kajak versenyzője valamint Schekk Ilona az iskola igazgató helyettese.
A szép számmal megjelentek baráti eszmecseréje során Ambrus Miklós (a képen balra) vízilabdázó aranyérmes például azzal fordult a névadó özvegyéhez, hogy tulajdonképpen férjének köszönheti, hogy olimpiai bajnok lett. S rögtön magyarázatot is fűzött hozzá:
„Annakidején 1957-ben, amikor Árpád a Fradi labdarugóival Ausztráliában járt, akkor parancsolt rám, hogy a „disszidensre” hogy térjek haza miinél előbb, mert nagy szükség van rám a kapuba. Szerencsémre hallgattam rá…
Ihász Kálmán pedig azokat a csodálatos pillanatokat elevenítette fel, amikor Tokióban, a labdarugó válogatott győzelme után Csanádi Árpád akasztotta nyakukba az aranyérmeket.
Az emlékezések, derűs történetek folytatása majd jövőre, egy év múlva következhet, hiszen ha május vége, akkor ismét Csanádi nap Zuglóban, az Őrnagy utcai iskolában.
(Fotók: JochaPress)
Keresés