Csarnokavatás és közgyűlés a birkózóknál
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken délelőtt megtartotta 2020-as évi rendes közgyűlését a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) új csepeli létesítményében, miután reggel a sportág vezetői felavatták a bejáratnál található emléktáblát, amely a nevelőműhely kétszeres olimpiai bajnok névadójáról készült. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a MOB elnöke és sportigazgatója, Kulcsár Krisztián, valamint Fábián László.
A küldöttek elfogadták a különböző szakbizottságok beszámolóit, s többek között kiderült, hogy az MBSZ közel 64 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi, sportszakmai szempontból is rendkívül sikeres, utánpótlás- és felnőtt szinten egyaránt világ- és Európa-bajnoki címeket, érmeket hozó esztendőt.
A megjelenteket köszöntötte Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki további sikeres felkészülést kívánt a jövő évre halasztott tokiói olimpiára készülő sportolóknak. A MOB és a szövetség között kiváló a kapcsolat, Bacsa Péter ügyvezető elnök a MOB Sportszakmai Bizottságát vezeti, míg Sastin Marianna a nők sportjáért dolgozó testületnek a tagja.
A közgyűlést követően bemutatták a KIMBA szakmai koncepcióját Németh Szilárd, a szövetség elnöke és elődje, Hegedűs Csaba részvételével, utóbbi az akadémia nagykövete és szakmai tanácsadója lett. Ez is jelzi, hogy a mai magyar birkózást a széthúzás helyett az összefogás uralja a múltból tanulva, a jelen és a jövő sikerei érdekében. „Gondolkodó, egészséges értékrendű birkózókat szeretnénk nevelni. Olyanokat, akik küzdeni akarnak és tudnak, a legjobbak lennének úgy, hogy közben jó emberekké egyaránt válnak. Mindezért olyan vezetők állnak az akadémia élére, akikre méltán lehetünk büszkék, s felnézhet rájuk a jövő generációja” – fogalmazott Németh Szilárd.
(MBSZ, MOB; fotó: Róth Tamás)
Keresés