Csernoviczki Éva ötödik Eb-érmét szerezte
Cseljabinszkban magyar idő szerint reggel nyolc órakor megkezdődött a 61. Európa-bajnokság, a nyitónapon három kitűnő judósunkért szoríthattunk. Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett, Ungvári Miklós az ötödik, Karakas Hedvig pedig a hetedik helyen végzett.
A 48 kilogrammosoknál a háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki Éva erőnyerőként kezdett, majd a szerb Szavanovicsot könnyedén legyőzve bejutott a legjobb nyolc közé. Ott már nehezebb ellenfél következett: az Eb-bronzérmes, U23-as Európa-bajnok francia Laetitia Payet személyében. Vele korábban két rangos tornán is összecsapott a tatabányai judós, mindkétszer meg is nyerte a csatát. Ezúttal is néhány másodpercnyire volt a céltól: két intéssel Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa szerzett vezetést, amit a meccs végéig óvott, ám a harcos francia judós az utolsó pillanatokban fordítani tudott, ipponnal jutott be az elődöntőbe.
Csernoviczki Éva a vigaszágon a hazaiak reménységével, az orosz Bogdanovával nézett farkasszemet. Sokszor meccseltek már a rutinos orosszal, aki kétszer is Európa-bajnok lett az U23-as korcsoportban, ráadásul a mérleg Bogdanova felé billent: hét párharcuk közül négyet ő nyert meg. Ezúttal azonban Csernoviczki Éva rendkívül motivált volt, feledtetni akarta a negyeddöntőben történt botlást. Ez olyannyira sikerült, hogy alig másfél perc után már kopogott az orosz versenyző, a gyilkos karfeszítésből nem volt számára menekvés.
Következhetett a bronzmérkőzés, amelynek tétje az volt, hogy az Ippon Judo Tatabánya sportolója megszerzi-e pályafutásának ötödik felnőtt Európa-bajnoki érmét. Ehhez egy újabb oroszt, a korábbi junior-vb ezüstérmes Kondratyevát kellett felülmúlni. A bronzmeccsen kétség sem férhetett ahhoz, hogy ki a jobb, az olimpiai indulás jogát már korábban megszerző Csernoviczki Éva két jukós vezetés után ipponnal nyert, így megszerezte azt a bizonyos ötödik Eb-érmet.
A férfiaknál címvédőként lépett tatamira a 66 kilogrammosok között Ungvári Miklós, ám a Tatabánya-Ippon judósa hiába háromszoros Európa-bajnok, a sorsolás úgy hozta, hogy „bemérkőző” lett, vagyis már a legjobb harminckettő közé jutásért is meccselnie kellett. Méghozzá egy kellemetlen ellenféllel, a lengyelek U23-as Európa-bajnoki ezüstérmesével, Pawel Zagrodnikkal. A felek a 2009-es világbajnokságon és a tavalyi Eb-n is összecsaptak, szerencsére a magyar szempontból remek győzelmi sorozat most sem szakadt meg: Ungvári Miklós hajtós meccsen egy jukóval kerekedett huszonnégy éves ellenfele fölé. Következett a huszonhárom éves török Sinan Sandal, aki januárban megnyerte a nemzeti bajnokságot hazájában. Alaposan ránk is ijesztett, jukót kapott ugyanis dobására, amelyből éppen csak ki tudott valamennyire fordulni a magyar klasszis. Bíró Tamás tanítványa azonban hamar „törlesztett”: néhány másodperc múlva ipponra dobta a törököt, így bejutott a legjobb tizenhat közé.
Ott a britek Európa-bajnoki bronzérmese, Colin Oates következett. A két judós jó néhány évvel ezelőtt, még a 2005-ös római Világkupán találkozott, akkor Ungvári Miklós győzött. Ahogyan most Cseljabinszkban is. Előbb intésekkel szerzett vezetést, majd egy jukót érő dobást is végrehajtott, mondhatjuk, hogy könnyedén jutott be a legjobb nyolc közé.
Az elődöntőbe jutásért a spanyol Sugoi Uriartét kellett legyőzni. Ő pedig már-már mumusa a magyar versenyzőnek: a nyúlánk spanyol a 2009-es Európa-bajnoki döntőben, illetve a tokiói világbajnokság elődöntőjében is győzött Ungvári Miklós ellen, előbb Eb-aranyat, utóbb vb-ezüstöt akasztottak a nyakába. Itt volt a lehetőség a régen várt visszavágásra. Nem túl kedvezően indult a meccs, hiszen előbb kilépésért, majd passzivításért is intették a magyar judóst, így Uriarte került előnybe, aki ügyesen távol tartotta Ungvárit, a földharc helyzetekben pedig kimozdíthatatlan volt. Végül aztán a háromszoros vb-bronzérmesünk egy gyönyörűen végigvitt fejenátdobással nyert! A spanyol magának adott volna ippont, egy ideig még méltatlankodott is a tatamin, ám mindez a tényeken már nem változtatott: Ungvári Miklós jutott be az Európa-bajnoki elődöntőbe!
A fináléért egy másik régi nagy ellenféllel, az orosz Alim Gadanovval kellett megmérkőznie. A pekingi olimpián elszenvedett emlékezetes vereségért (a bírók szabálytalan fogásért az utolsó másodpercekben intették Ungvárit, aki ezzel kiesett) az elmúlt években már kétszer is visszavágott a magyar judós, mindkétszer Eb-elődöntőben: 2009-ben Tbilisziben és tavaly Isztambulban is Ungvári Miklós nyert, aki utána az aranyérmet is megszerezte. Gadanovnak sikerült visszavágnia, bár ezért nem tett többet, mint ellenfele. A meccs elején Ungvári Miklóst kilépésért intették, majd egy páros intés után jukó került az orosz neve mellé. A hátralévő időben nem változott az állás, pedig az utolsó másodpercekben akár jukót is adhattak volna a tatabányai judós dobására. Ez a vereség azt jelentette, hogy Ungvári Miklós nem készülhet hetedik Eb-döntőjére, ehelyett a bronzmérkőzésen várt rá a szlovénok Eb-bronzérmese, Rok Draksic. Két éve kétszer is találkoztak, a bécsi Eb-n a magyar, a tuniszi GP-n pedig a szlovén nyert.
A bronzmeccs kétségkívül a szlovén judósé volt, aki gyors ipponnal nyert, így Ungvári Miklós az ötödik helyen végzett. Hozzá kell tenni: a háromszoros vb-bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok - s harmadik olimpiájára készülő - Ungvári Miklós ebben az évben csupán egy versenyen indult, még február elején Párizsban, ennek ellenére négy győztes meccs után versenyben volt az Európa-bajnoki éremért, ez pedig mindenképpen biztató a londoni olimpia előtt.
Az 57 kilogrammban a vb- és Eb-bronzérmes Karakas Hedvig két szép földharc-győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot, előbb a junior-vb ezüstérmes holland Franssen ellen nyert karfeszítéssel, majd az osztrák Zeltnert intézte el leszorítással. A negyeddöntőben a súlycsoport egyik legjobbja, a háromszoros vb-ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok portugál Telma Monteiro következett. A rutinos ellenfél előbb egy ártalmatlannak látszó helyzetből ért el vazarit, majd taktikusan kibekkelte a hátralévő három percet, így ő jutott az elődöntőbe, az UTE versenyzője pedig a vigaszágon kapott lehetőséget a javításra.
A bronzmérkőzésért Karakas Hedvig a német Roperrel mérte össze az erejét, az ellenfél ebben az évben jó formát mutat, megnyerte a szófiai Világkupát, a budapesti Hungária-kupán pedig ezüstérmes volt, korábbi egyetlen összecsapásukat - tavaly Abu-dzabiban - pedig megnyerte. Roper már az első percben vazaris előnyre tett szert, s ezt meg is őrizte a mérkőzés végéig, így Kovács Gábor tanítványa a hetedik helyen végzett. Az azonban örömteli hír, hogy a riválisok (a német Roper és Wachter, illetve az orosz Zablugyina) közül egyiknek sem sikerült a kvalifikációs pontokat tekintve beelőznie a magyar versenyzőt, vagyis Karakas Hedvig direkt kvalifikációt szerzett a londoni olimpiára!
Eredmények:
Férfiak:
60 kg, Európa-bajnok: MUDRANOV, Beslan (Oroszország), 2.DAVTYAN, Hovhannes (Örményország), 3.PAPINASHVILI, Amiran (Grúzia) és MOOREN, Jeroen (Hollandia),
5. PAISCHER, Ludwig (Ausztria) és ZANTARAYA, Georgiy (Ukrajna), 7.SHUKVANI, Betkil (Grúzia) és VERDE, Elio (Olaszország)
66kg, Eb: GADANOV, Alim (Oroszország), 2.KOWALSKI, Tomasz (Lengyelország), 3.SHAVDATUASHVILI, Lasha (Grúzia) és DRAKSIC, Rok (Szlovénia), 5.LAROSE, David (Franciaország) és
Nők:
48 kg, Eb: DUMITRU, Alina Alexandra (Románia), 2. VAN SNICK, Charline (Belgium), 3.CSERNOVICZKI, Éva és JOSSINET, Frederique (Franciaprszág), 5. KONDRATYEVA, Nataliya (Oroszország) és HORMIGO, Ana (Portugália), 7.BOGDANOVA, Liudmila (Oroszország)
52 kg, Eb: CHITU, Andreea Stefania (Románia), 2.KUZIUTINA, Natalia (Oroszország), 3.TARANGUL, Romy (Németország) és KRAEH, Mareen (Németország), 5.CARRASCOSA , Ana (Spanyolország) és GOMEZ R, Laura (Spanyolország), 7.SUNDBERG, Jaana (Finnország) és RAMOS, Joana (Portugália)
57 kg:, Eb MONTEIRO, Telma (Portugália), 2.BOUKOUVALA, Ioulietta (Görögország), 3.ROPER, Miryam (Németország) és PAVIA, Automne (Franciaország), 5.CLARK, Sarah (Nagy-Britannia) és LOKO, Sarah (Franciaország), 7.KARAKAS, Hedvig és ZEHIR, Tugba (Törökország)
Az Európa-bajnokság második versenynapján, pénteken újabb három magyar judósért szoríthatunk: tatamira lép a 81 kilogrammosok között Csoknyai László és ifj. Nagysolymosi Sándor, illetve a 63 kilogrammban Gáspár Eszter. ÁPRILIS 27.,
PÉNTEK (Tv: DIGI Sport Plus, 14.00, élő; DIGI Sport, szombat 02.25 ismétlés)
Férfiak, 73 kg (címvédő: Joao Pina, portugál; magyar induló: –)
Férfiak, 81 kg (címvédő: Elnur Mammadli, azeri; magyar induló: ifj. Nagysolymosi Sándor, Kecskeméti JC; Csoknyai László, Paksi Atomerőmű SE)
Nők, 63 kg (címvédő: Gevrise Emane, francia; magyar induló: Gáspár Eszter, Miskolci VSC)
Nők, 70 kg (címvédő: Edith Bosch, holland; magyar induló: –)
(Forrás: judoinfo.hu)
Keresés