Curling
A Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt vegyespáros indulhat az olimpiai kvalifikációs curlingtornán
Azt már tudtuk, minden mérkőzés addig tart, amig le nem fújják. Az első két meccsen is jól játszottunk, de voltak olyan hibáink, amelyek a vereségünket eredményezték, viszont ezeken a találkozókon sem játszottunk alárendelt szerepet. A folytatásban jobban megfejtettük a pályát, kevesebb hibát vétettünk, és számomra nem volt kétséges, hogy mi nyerjük a végén a páros találkozót” – mondta Kiss Zsolt.
Fókuszban a téli sportágak, Peking tükrében
A 2022-es pekingi játékok tükrében, a téli olimpiai sportági szövetségek vezetőinek részvételével tartottak konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. A találkozókat dr. Deutsch Tamás, a MOB téli sportágakért felelős alelnöke kezdeményezte. A pekingi téli olimpia 570 nap múlva, 2022. február 4-én kezdődik a kínai fővárosban.
A jövőbe vetett remény, avagy sportági konzultáción a curling
Bár nagyon hosszú múltra nem tekint vissza a magyar curling sport, csapataink egyre reményteljesebben szerepelnek a nemzetközi eseményeken. Erről és a sportág hazai helyzetéről is beszámolt a Magyar Curling Szövetség elnöke, dr. Bukta Zsuzsanna és Müller Anna főtitkár a MOB sportági konzultációján.
Ifjúsági olimpiai fórum Moszkvában, magyar curlingesekkel
Moszkvában rendezték június első napjaiban a Nemzetközi Ifjúsági Olimpiai Fórumot, melyen négy magyar curlinges is részt vett. A fiataloknak szóló eseményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közreműködésével valósította meg az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC).
Teljes a curlingesek mezőnye a lausanne-i játékokra
Véglegesítette a 2020-as téli ifjúsági olimpiára (YOG) kvalifikáló nemzetek listáját a Curling Világszövetség (WCF). A 24 lausanne-i résztvevő között Magyarország is szerepel.
Vezeti a sportlövő-szövetséget, tagja a MOB-nak, curlingben világkupát nyer
Újabb sikert ért el Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke, a MOB tagja, aki a curlingsportban is jelentős eredményeket könyvelhet el.
Sporttörténelmi jégrelépés curlingben, Szarajevóban
Sporttörténelmet írt a magyar ifjúsági curlingválogatott azzal, hogy részt vehet a 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, hiszen a sportág magyar képviselője olimpiai eseményen még nem versenyzett. A vegyescsapat a vasárnap délelőtti edzésen már tesztelte a pályát, a Szarvas Gábor vezette edzést megtekintette a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián is.
Nagy György a Nemzetközi Curling Szövetség Technikai Bizottságának tagja lett
Egy fontos sportdiplomáciai fejleményről értesítette a magyar szövetséget a napokban a Curling Világszövetség (WCF), amely szerint a következő két évben a szervezet Technikai Bizottságának tagja lett Nagy György, MOB-tag, aki egyben az Európai Sportlövő Szövetség elnökségének a tagja, a Magyar Sportlövők Szövetség elnöke.
Magyar curling vegyescsapat a 2019-es téli EYOF mezőnyében
Először indulnak magyar fiatalok 2019. február 9-16. között a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Szarajevóban, a curling-sportágban. A 2700 nézőt befogadó „Sportshall Peki" elnevezésű csarnok Pale település közigazgatási központjában a Miljacka folyó mentén helyezkedik el.
Keresés