Czink és Arn a főtáblán Marokkóban, Babos kiesett az 1 fordulóban
Czink Melinda feljutott a 32-es főtáblára a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztornán, miután a selejtező utolsó, hétfői fordulójában legyőzte az orosz Jekatyerina Ivanovát.
A viadal honlapja szerint a világranglista 119. helyén álló magyar játékos - aki korábban Jani Réka-Lucát ejtette ki - 6:0, 6:4-re győzött.
Nem jutott be a 16 közé Babos Tímea, miután az első fordulóban két szettben kikapott Irina-Camelia Begutól.
A világranglistán 64., 18 esztendős magyar játékos korábban még nem találkozott 21 éves, a nemzetközi lajstromban az 56. pozíciót elfoglaló riválisával. Az összecsapásuk 1 óra 45 percig tartott.
A csapattól az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a 18 éves magyar teniszező nagyon sajnálta, hogy nem jutott túl az első körön, és ezt elsősorban a gyengébb első adogatásainak tulajdonította:
"Sajnos az első szerváimból nem tudtam elég pontot szerezni, pedig fogadóként még jól is ment a játék - mondta Babos.
- Az első játszma rövidítésében 3-3-nál egymás után háromszor veszítettem el pályahiba miatt a labdamenetet. Kritikán aluli volt a pálya, ezekben a helyzetekben a labda szinte elgurult. Utána pályakarbantartás következett, ez pedig végképp megzavart."
az 1. fordulóban (a 16 közé jutásért):
Irina-Camelia Begu (román) - Babos Tímea 7:6 (7-3), 6:3
selejtező, a főtáblára jutásért:
Czink Melinda-Jekatyerina Ivanova (orosz) 6:0, 6:4
Arn főtáblás Stuttgartban
Arn Gréta felkerült a 32-es főtáblára a 740 ezer dollár összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztornán.
A világranglista 75. helyén álló magyar játékos a viadal honlapja szerint a selejtező utolsó, harmadik fordulójában, hétfőn 7:6 (7-5), 6:0-ra legyőzte azt az osztrák Yvonne Meusburgert, aki szombaton a tíz hónapos kényszerszünet után visszatérő Szávay Ágnest búcsúztatta.
Selejtező, a főtáblára jutásért:
Arn Gréta-Yvonne Meusburger (osztrák) 7:6 (7-5), 6:0
(Forrás: MTI)
Keresés