„Irány Tokió!” olimpiai szellemi vetélkedő selejtező kérdései - 2. forduló
Megjelent az „Irány Tokió!” olimpiai szellemi vetélkedő selejtező 2. fordulójának kérdéssora. A megfejtéseket március 18-án éjfélig várjuk.
Tisztelt Játékosaink!
Több felvetés is érkezett a 1. fordulós kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket igyekeztünk érdemben megválaszolni játékosainknak.
A 18. kérdéssel kapcsolatosan azonban meg kell állapítanunk, sajnos nem voltunk elég pontosak a megfogalmazáskor.
Játékosaink döntő többsége (80,5 %) aszerint értette a kérdést, ahogy azt mi is szándékoztunk feladni, vagyis Michael Phelps azon világcsúcsainak összes számára voltunk kíváncsiak, amelyeket olimpiai aranyérmei során vagy egyedül vagy győztes csapattársaival együtt (közösen) ért el (ilyen vcs 8 volt, a helyes megfejtés ezáltal a D válasz)
Meg kellett viszont állapítanunk, hogy voltak játékosaink, akik úgy értették a kérdést (közel 20 %), hogy Phelps aranyérmes döntőbeli futamaiban elért összes világcsúcsának számát kérdeztük (a már említett 8 világcsúcson kívül ezen futamok során más versenyző ért el). Ez alapján a jó válasz a 10 volt, vagyis az E válasz (2008-ban a 4*100 gyors döntőjében az ausztrál váltó első embere E. Sullivan, míg 2012-ben a 4*100 vegyes döntőjében az USA első embere, R. Murphy ért el világcsúcsot – köszönet Keresztes József játékosunknak a tényszerű tájékoztatásért)!
Mindezek alapján a szervezőbizottság úgy döntött, hogy az E választ beküldő 6 játékosunk is megkapja a jó megfejtésért járó 1 pontot, amelyet már a vetélkedő 2. forduló utáni állásában jóvá fogjuk írni számukra!
Kérjük játékosaink szíves megértését, válaszunk és döntésünk szíves elfogadását!
További jó játékot, jó munkát és sok jó válasz kívánunk minden kedves játékosunknak!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
És akkor nézzük a második forduló kérdéseit:
Felhívjuk tisztelt játékosaink figyelmét, az érdemi értékelhetőség érdekében kizárólag csak 1-4 jegyű arab számokkal válaszoljanak a kérdésekre (évszám esetén 1900 formátumban)!
Kérjük, hogy a jelentkezésük visszaigazolásakor kapott táblázatban vagy az excel fájlban küldjék be megfejtéseiket!
1. Hány kosárlabdázó mondhatja magát legalább 3x olimpiai bajnoknak?
2. Melyik évben volt az a nyári olimpia, amelyen csak afrikai ország csatlakozott új nemzetként a nyári olimpiákon érmet szerző országok közé?
3. Hány alkalommal sikerült a holland versenyzőknek az adott versenyszámban a dobogó összes fokát elfoglalniuk a téli olimpiákon?
4. Hány olimpikonból lett országának tényleges koronás területi uralkodója (király, királynő, nagyherceg, császár, stb. – a közjogi méltóságokat ne vegyék figyelembe)?
5. Hány olyan sportág szerepel a 2020-as olimpia programjában, amely minden eddig megrendezett nyári olimpia műsorán szerepelt (az egyes sportági szövetségek nemzetközi besorolása szerint)?
6. Melyik évben rendezett olimpián történt meg, hogy nem a 400 m gátfutás győztesének az ideje lett az új világcsúcs, hanem a 2. helyezetté?
7. Hány olyan jelenleg is az olimpia programján lévő női egyéni medencés úszószám van, amelyben az eddigi olimpiákon senkinek sem sikerült címet védenie?
8. Melyik évi olimpián volt a legkisebb különbség a szánkózás (férfi vagy női) egyéni versenyében?
9. Melyik évben nyert úgy aranyérmet az egyik atléta olimpikon, hogy az előfutamban, a középfutamban és a döntőben is új világcsúcsot ért el (mindannyiszor megjavította, nem beállította)?
10. Melyik évben nyerte a legnagyobb időkülönbséggel az 50 km sífutást az olimpiai bajnok?
11. Összesen hány sportágban tudott Svájc a nyári olimpiákon megrendezett versenyszámok vonatkozásában bármelyik nyári olimpia bármelyik sportági éremtáblázatán a legeredményesebb nemzet lenni?
12. Melyik évben rendezett olimpiától mérik a szánkózók versenyeit ezredmásodperc pontossággal?
13. Az Egyesült Államok atlétái olimpiai részvételeik során mindössze egyszer végeztek a sportági éremtáblázat 3. helyén, melyik évben?
14. Melyik évben rendezett olimpián érték el az atlétikai versenyszámok jelenlegi olimpiai rekordjai közül a második legrégebbit?
15. Olimpiai bajnok egyszer emelhette a magasba játékosként az NFL bajnokának járó Vince Lombardi Trófeát, melyik évben?
16. Hány téli olimpián fordult elő, hogy a finn sífutóknak érem nélkül kellett hazamenniük az olimpiáról?
17. Japán női röplabdacsapata 1980 mellett (amikor nem vettek részt az olimpián) mindössze egyszer nem volt ott az olimpián, melyik évben?
18. Összesen hány olimpiai érmet nyertek a magyar fogadalomtevők azokon az olimpiákon, amikor ők mondták elő az olimpiai eskü szövegét?
19. Hány olyan olimpiai érmesünk van, aki legalább 4, az egyéni versenyszámokban nyert éremmel rendelkezik az olimpiákról?
20. Melyik évben született a legtöbb magyar olimpiai bajnok?
(MOA)
Keresés