A diadalmas Helsinkire emlékezünk – Jubileumi találkozó szeptemberben
Hatvan éve, 1952 július 19-én a lángot vivő váltó utolsó embere Paavo Nurmi, a finnek legendája hetvenezer néző ünneplésétől kisérve befutott a stadionba megkezdődött a XV. Nyári Olimpia.
A kilencszeres olimpiai bajnok számára mindez némi kárpótlást is jelentett azért, hogy 1932-ben ma már nevetségesnek tűnő profi vád miatt nem vehetett részt az olimpián. A rekordként 69 ország közel ötezer rajthoz állt versenyzője között a magyar színeket képviselő 189 versenyzőnk 16 első, 10 második és 16 harmadik helyezéssel világraszóló diadalt aratott.
A magyar csapat a két világhatalom, az amerikai és az első alkalommal résztvevő szovjet gárda mögött a harmadik helyen végzett.
Az elő bajnoki címre az ötödik napig kellett várni. A kedves, kis Gréti, Korondi Margit (a képen), aki a Pasaréti úti tornateremben a legendák szerint előbb tanult meg kézen, mint lábon járni felemáskorláton kezdte a sorozatot. Keleti Ágnes csodálatos talaj gyakorlattal folytatta, aki azután négy évvel később Melbourneben nyert további négy arannyal az egyik legeredményesebb magyar női olimpikon.
Az ifjú Csermák József (a képen) nemcsak példaképét, a védő Németh Imrét győzte le kalapácsvetésben, hanem egyben a hatvan métert elsőként túldobva világcsúcsot is javított. Az öttusázók Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár csapata váratlanul élre lépve a svéd hegemóniát megtörve harcolta ki a negyedik bajnoki címet. Két derék birkózó, Hódos Imre és a londoni vereségért a svéd Anderssonnak visszavágva már hatra emelte a magyar győzelmek számát.
Takács Károly, a fegyverét jobb kézfeje elvesztése után bal kézbe fogó kötélidegzetű sportlövő megvédte londoni elsőségét. S újra előre megirt győzelmi nyilatkozatát olvasta fel Szepesi György mikrofonja előtt. A sorban két úszónő,a habokat könnyed stílusban szelő Szőke Kati és a 200 m-es távot végigpillangózó Székely Éva következett. A kard csapat őrizve az első 1908-as londoni olimpián indult hegemóniát változatlan ( Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László) összeállításban maradt az élen. A 4 x 100 m-es női gyorsváltó Novák Ilonka, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Kati világrekorddal bizonyult legjobbnak, az előfutamban Littomeritzky Mária is úszott. Kovács Pál biztos kézzel forgatta a kardot. Majd következett az utolsó nap a gyorsúszó Gyenge Vali, a vízilabdázók, a labdarugó aranycsapat és végül a dinamit öklű, londoni sikerét ismétlő Papp Laci győzelmével.
A nyugati pályaudvarra hazaérkezett, a nagykörúton végigvonult diadalmas csapatot tízezrek ünnepelték. Az idő Helsinki hősei fölött sem múlt el nyomtalanul. A részt vett 189 olimpikon közül a rendelkezésre álló statisztikák szerint sajnos már csak ötvennyolcan vannak az élők sorában. A tizenhat bajnokság 51 kiváló sportember teljesítményéhez fűződik, de már csak tizenhatan vannak közöttünk, hatan ugyan külföldön telepedtek le. Névsoruk a labdarugó Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az öttusázó Benedek Gábor (Németország) és Szondy István, a tornász Keleti Ágnes (Izrael) és Korondi Margit (USA), az úszó Gyenge Vali (Kanada), Novák Ilonka, Littomeritzky Mária, Székely Éva, Szőke Kati (USA),Temes Judit, a vízilabdázó Bolvári Antal, Gyarmati Dezső, Kárpáti György és Martin Miklós (USA).
A rendkívüli sikerrel végződött olimpia ötven éves jubileumát a magyar érmesek a versenyek színhelyén ünnepelték meg. Az Olimpiai Bajnokok Klubja é a Mező Ferenc Alapítvány kuratóriuma az alapító elnök Lemhéniyi Dezső kezdeményezésére utazást szervezett a finn fővárosba, ahol az olimpiai stadionban, a versenyszínhelyeken és az Otaniemiben létesített Olimpiai Faluban emlékeztek. Azóta az újabb fél évszázados évfordulókon immár hagyományosan Melbourneben és Rómában is jártak.
A hatvan évvel ezelőtti versenyek alkalmából az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Sportbizottság a MOB támogatásával valamennyi egykori résztvevő meghívásával szeptember második felében találkozót szervez. Amint Nébald György valamint Bodnár András a két elnök elmondta az előkészületek megkezdődtek, a részt vett versenyzők,valamint szakvezetők címének , elérhetőségének megszerzése az érdekelt sportági szakszövetségek segítségével javában folyik.
A hatvan évvel ezelőtt 1952 július 19 és augusztus 3 között Helsinkiben rendezett olimpia magyar résztvevői szeptember második felében újra találkoznak.
Keresés