A szinkronúszóknak is lendületet adott a vizes vb
Közgyűlést tartottak a szinkronúszók. A szövetség legmagasabb fórumának eseményén résztvevőket köszöntötte a MOB sportigazgatója, Fábián László is.
Az olimpiai bajnok öttusázó sportvezető arról beszélt, a tavalyi budapesti FINA vizes világbajnokság lendületet adott a szinkronúszásnak, új nevén a műúszásnak is. Minden korosztályt tekintve több mint ezer versenyzőt számlálnak, a bajnokságon azonban ennek alig harmada vesz részt. Az orosz szakember, Natalia Tarasova szerepvállalása jó hatással van a sportágra, ez a hazai edzőgárdának is motiváló lehet. Az edzőknél maradva, szakmai téren új lehetőséget jelent a Testnevelési Egyetemen indult szakedzőképzés. Jó programokat indított a magyar műúszósport, azonban ezekről visszacsatolás is szükséges. Célként az utánpótlás-korosztályokban világversenyeken a dobogóközeli helyezéseket fogalmazták meg, a tokiói részvétellel kapcsolatban pedig a vegyespáros kvalifikációjára lehet esély.
A sportág magyarországi képviselői a versenyszervezésben aktívak: Budapesten május 18-20. között rendezik a FINA műúszó világkupát, majd július 18-22. között a FINA műúszó junior világbajnokságot. Mindkét viadal a sportág kiemelkedő nemzetközi jelentőségű eseménye, amelyekre a magyar fővárosban első ízben kerül sor. A rangos versenyek rendezési jogának elnyerését nagyban segítette a tavalyi, széles körűen elismert 17. FINA vizes világbajnokság.
(MOB, fotó: MSZUSZ)
Keresés